A nácigyilkos balerina, aki pisztollyal a kezében táncolt

Vérontás-kecsesség, erőszak-szépség. Aligha jut eszünkbe, hogy összekapcsoljuk ezeket a szavakat. Franceska Mann esetében azonban kivételt kell tennünk. A lengyel balerina ugyanis úgy táncolta halálba magát, hogy mindenki megtudja: egy nácival kevesebb van a földön.

Mann a 20. század vérzivataros éveiben élt, amikor a világ soha nem látott események előtt állt. A lengyel balett ünnepelt sztárjából néhány hónap alatt rab lett a saját hazájában. Egy egyszerű nő, aki sárga csillagokat varrt a ruháira, miközben a második világháború tombolt az utcákon.

Pedig minden adott volt, hogy a Varsóban élő táncosnő világkarriert fusson be. Generációja egyik legszebb és legtehetségesebb balettművésze volt mind a klasszikus, mind a modern repertoárban. Nemzetközi táncversenyen bizonyította szakmai tehetségét, otthon pedig a Melody Palace éjszakai klub közönségének szerzett varázslatos perceket.

Azonban a viszonylag privilegizált élet sem védte meg Franceskát a ténytől, hogy zsidó. Több százezer honfitársával együtt ő is a varsói gettó lakója lett, ahol elviselhetetlen körülmények közé kényszerítették a városlakókat a németek.

A túlzsúfoltság, éhezés, elégtelen higiénia még azelőtt elvitte az emberek egy részét, hogy megkezdődtek volna a tömeges deportálások.

Számos legenda született arról, hogy a bájos balerina vajon milyen szerepet töltött be azokban az években. A gettóban is szőrmekabátban járkáló Mann viszonylag rejtett maradt a falakon belül, ráadásul világosabb bőre miatt az árja városrészben lakott.

A KÉPEN: FRANCESKA MANN, BALETT-TÁNCOS

A nőt tisztázatlan körülmények között szállította a Gestapo a Hotel Polskiba, ahol magas státuszú zsidókat szállásoltak el. A korabeli dokumentumok és az egyre erősebben terjedő szóbeszédek szerint a Hotel Polski a remény szállodája volt. A varsói gettó lakói a közvetlen lázadás helyett inkább a menekülést választották, és a hotelről szóló pletykák megágyaztak a különböző teóriáknak.

Állítólag aki bejutott oda, új személyazonossági papírokért fizethetett, melyek garantálták a kijutást semleges országokba, például Dél-Amerikába.

Népszerű elmélet volt, hogy a szövetségesek megegyeztek a németekkel, miszerint zsidókat cserélnek ki német hadifoglyokra. Érthető, hogy a reményvesztett emberek hinni kezdtek a túlélésben. Nem tudni, hogy az állítólagos fogolycsere vajon a második világháború egyik legnagyobb összeesküvése volt-e. Ma is sokan úgy vélik, csupán a nácik agyszüleménye lehetett, hogy pénzt szedjenek ki a gazdag, bujkáló zsidókból.

Néhányan valóban kijutottak, de a többség a halálvonatok utasa lett. Franceska Mann is abban a csoportban utazott, amelyik 1943. október 23-án érkezett Auschwitzba. Nem pánikolt senki, mert az őrök azt mondták, hogy Svájc előtt még megállnak, hogy mindenkit fertőtlenítsenek. Szavaikat igazolni látszott az is, hogy ez a csoport nem vagonban, hanem klasszikus utazókocsiban érkezett.

A mardosó gyanú akkor éledhetett fel Mannban, amikor beterelték az embereket egy szobába, és rájuk parancsoltak, hogy vetkőzzenek le. A táncosnő ekkor már tudta, hogy az életéért küzd. Szemtanúk elbeszélése szerint a balerina tánctudását vetette be, hogy elterelje az őr figyelmét.

Csábító mozdulatokkal hívogatta magához közelebb a tisztet, majd egy óvatlan pillanatban megragadta a pisztolyát, és hasba lőtte a férfit. A második golyóval egy SS-tisztet sebesített meg, és addigra a többi rab is fellázadt. Persze esélyük sem volt, hiszen az érkező erősítés kivégzett mindenkit.

Három év a gázkamrákban címmel egy szlovák holokauszt túlélő később ugyancsak beszámolt Mann esetéről. Azt írta: elképesztő volt látni, hogy egyetlen pisztoly egy ilyen törékeny nő kezében mekkora pánikot okozott az SS-tisztek között.

A táncosnő hősies tette legendává nőtte ki magát a rabok között. A zsarnoksággal szembeni vakmerő lépése, hattyúdala hatalmas erkölcsi támogatás volt a tábor lakóinak, hiszen kiderült: a nácik sem halhatatlanok. És Franceska Mann az utolsó pillanatban sem adta fel, hogy ezt bebizonyítsa.