Egy másik nő karjába löktem a férfit, akit szeretek - Igazinő | Igazinő

Egy másik nő karjába löktem a férfit, akit szeretek

Az éjszakák voltak a legrosszabbak. Verejtékben fürödve riadt fel, a szíve vadul kalapált. Ismét a férfival álmodott. Most érezte csak igazán: van olyan, amikor el kell veszítenünk valakit, hogy tudjuk, valójában mennyire szeretjük. 

Milyen szánalmas közhely! De most itt, a sötétben, magányosan az ágyában, a férfi hiányának tudatában elismerte, mennyire igaz. Már értette, mit érezhetett a másik, amikor elküldte. Ma már tudta, hiba volt. Most ő volt az, aki kétségbeesett üzenetekkel bombázta a másikat, miközben az már múltként tekintett rá.

Mennyire kegyetlenül hangzik ez egy szerelmes nő számára! Hiszen ő a jövő szeretne lenni. Mit kezdjen ő a múlt árnyaival? Azok csak fájdalmat okoznak, mert soha többé nem rajong érte a férfi, aki úgy szerette, ahogy volt. Na jó, majdnem. De az biztos, hogy leste a kívánságait, igyekezett a kedvében járni.

FORRÁS: PEXELS

Bármikor felhívhatta, a másik meghallgatta. Mindez akkor mégsem volt elég. Tudta, hogy nála lassabban alakul ki az érzelmi kötődés, mégsem adott elég időt kettőjüknek. Most pedig rájött, mit veszített el. Hosszú éjszakákon keresztül hánykolódott az ágyában, és fájdalommal teli leveleket írkált a férfinak. Képtelen volt elhinni, hogy az már nem szereti őt.

És a másik végre pozitív módon reagált. „Szeret!” – kiáltott föl először ujjongva, amikor Roland biztosította arról, nem hűltek ki az érzelmei. De aztán továbbolvasta az üzenetet:

Megismerkedtem egy nővel, akit nem akarok megbántani.

Ettől ismét letargiába esett. Főleg a pajkos és erotikus levélváltások után, amit a férfi is szorgalmazott kettejük közt.

Roland “húzd meg, ereszd meg” játékot játszott. Nem azért, mert bántani akart bárkit, csupán gyenge volt. Egyik lányt sem akarta megsérteni, így a lehető legrosszabb taktikát választotta. Mindig újabb reményt adott, majd visszataszította őt a remènyvesztettségbe. Amikor pedig kezdett beletörődni a veszteségbe, újabb kapaszkodót kapott egy kedves üzenet vagy telefonhívás formájában.

Olyan volt, mintha százszor veszítené el a férfit, és ezt már nemcsak a lelke, hanem a teste is megsínylette. A többszörösen átélt trauma kikészítette. Egy falat sem ment le a torkán, fogyni kezdett. Kezdte érteni, miért mondják valakire, hogy elemészti magát bánatában.

Az éjszakák voltak a legrosszabbak. Verejtékben úszva riadt fel most is. De tudta, van, hogy már későn ébredünk, és hatalmas árat fizetünk a hibáinkért. Így aztán nem tehetett mást, mint szenvedett tovább. Keserves volt elfogadni, hogy néha alá kell merülni a pokol bugyraiba, hogy értékelni tudjuk azt, amink van. Azaz, neki már csak volt…

Nyitókép: Pexels