Beszélj a szexualitásról a gyerekeddel!

2020-12-30 Esszencia

Kislányként sosem beszéltem a szüleimmel arról, hogy melyik fiú tetszik, vagy épp kitől kaptam parfümmel átitatott szerelmes levelet. Sosem kérdeztek, így nem volt mire válaszolni. 

Talán sejtették, hogy éppen a Sanyi vagy a Józsi dobogtatja meg a 10 éves kis szívemet, de a bennem lejátszódó érzelmi kavalkád sosem került szóba. Lehet, hogy azt gondolták, még túl fiatal vagyok mindehhez. Aztán az idő múlásával az ennél komolyabb dolgok is a szőnyeg alatt kötöttek ki. Sok egyéb mellett azt sem tudták vagy akarták tudomásul venni: a kislányuk elkezdett nőiesedni, a babáit pedig fiúkra cserélte. A szerelmes leveleket a csókok, végül a testiség váltotta fel.

Soha nem beszéltünk érzelmekről, érintésekről, ahogy a testemről és a testiségről  sem. Éreztem, hogy valami változik bennem, de nem tudtam, mi történik. Tetszett, hogy egy fiú közelsége különleges hatással van rám, de arról például fogalmam sem volt, hogy éppen pettingelek. Simogatás simogatást követett, semmi tudatosság, csak a vágy vezérelt.

Tudás hiányában például sokáig azt hittem, hogy akár ruhán keresztül is teherbe eshetek. Most már nevetek rajta, de 15 évvel ezelőtt… úgy éreztem, vége az életemnek, mert az akkori barátom “foltos” nadrággal bújt hozzám. Nyilván ez sokat elmond az akkori partneremről is, ami a szexben való jártasságát, tájékozottságát illeti – meséli Rozina.

FORRÁS: PIXABAY

Szerencsére a felvilágosító könyvek olvasásakor kaptam némi vigaszt és megnyugvást. Úgy-ahogy megértettem, mi történik velem és a testemmel. Azt is megtudtam, hogy az áldott állapothoz kicsit többre van szükség az összebújásnál. Mint minden kamasz, felnőttnek hittem magam, bár még azt sem sikerült eldönteni, hogy helyesen vagy helytelenül cselekszem a testiség témájában.

Szerencsés voltam, mert egy megbízható fiú volt mellettem, mégis inkább az életkorhoz kötöttem a szüzesség elvesztését, mint az érzelmi biztonsághoz. Idő és tapasztalás kellett, mire az olvasottak egységgé kovácsolódtak a fejemben, mire a valódi tartalmukat felfogtam.

Ami pedig az első szeretkezést illeti… az sem pont úgy zajlott, ahogy azt a könyvekben olvastam. Nem voltak édes és finom pillanatok, csak nagy drukk és sokszori próbálkozás, némi fájdalommal vegyítve. Végül megtanultam élvezni a testem.

De kár lenne szépíteni: az első alkalom után nagyobb lett a bizonyítási vágyam, mint amennyire a testem és a lelkem készen állt minderre. Azt akartam, hogy jobb és jobb legyen, hogy működjön – úgy, ahogy le van írva. Kétségtelenül nagy munka volt, mire a testem és a lelkem összhangba hoztam. Talán mindez egyszerűbb lett volna, ha valaki felvilágosít, ha valaki őszintén beszél velem a szexről.

Rozina történetét B. Barbi jegyezte le.

Nyitókép: Pexels

Tovább olvasok