Egy utolsó éjszaka – ennyi jutott nekünk esküvő helyett
Van a gyásznak 5 fázisa. Az első a tagadás. Azt mondtam magamnak: „De jó, nálam ez nem jelentkezett!” Pedig két hónapig tagadtam…
Mikor beléptem a lakásodba, már akkor tudtam, hogy rossz döntést hoztam. Sőt, amikor felvettem neked a telefont. De leginkább ott hibáztam, hogy rád írtam: „Dühös vagyok!” Csak el akartam mondani, hogy tudd: még mindig nem bocsátottam meg. Azt akartam, hogy értsd, nincs minden rendben, hiába hazudjuk egymásnak, hogy jól vagyunk.
Amikor beléptem a lakásodba, már nem volt szomjas egyikünk sem. Én ezer darabra törtem, ahogy megláttalak. Tudtam, hogy ez az este halott lesz, és benne mi is megint meg fogunk halni újra. Néztem a szemeidet. Olyan voltál, mint aki életében nem aludt még. Vánszorogva haladtál egyik szobából a másikba, és bizonygatva mondogattad, hogy mennyire jól vagy. Én meg visszabizonygattam neked:
Én is jól vagyok!” Nem érted meg? Jól vagyunk. Csak éppen egy esküvőt mondtunk le. Csak éppen egy gyermekről mondtunk le. Mi bajunk lehetne? Hiszen mi boldogok vagyunk. Külön-külön…
Mikor beléptem a lakásodba, még mosolyogni is tudtam. Kedvesen üdvözöltelek, mintha csak egy rég nem látott ismerős lennél. A gondolkodásom teljesen lelassult. Nincs is mit mondanom neked. Miért jöttem én ide? Mit keresek ott, ahol a közös jövőnket tervezgettük? Mit képzeltem, hogy nem fog fájni, ha meglátom az ágyat, amiben ketten aludtunk? A helyszínét az összes ölelésünknek, csókunknak, szeretkezésünknek? A lakás minden szegletéről eszembe jutott egy emlék.
FORRÁS: PEXELS
A lábaim egyszer csak elgyengültek, és zokogva borultam a karodba. Te pedig elkaptál és úgy szorítottál, hogy féltem, nem kapok levegőt. Ott álltunk mindketten sírva és ölelkezve. Minden vágyunk benne volt az összefonódó testünkben. Aztán megcsókoltál…
Mikor beléptem a lakásodba, már tudtam, hogy mi fog történni. Tudtam, hogy újra engedni fogok neked. Tudtam, hogy te sem bírod majd ki, hogy ne érj hozzám. Tudtam, hogy mindent össze fogunk zavarni egymásban. Mindent szét fogunk rombolni, amit a két hónap alatt valahogy összevakartunk magunkban. Éreztem már a taxiban is, ami feléd vidd. Az agyam zakatolt, cikáztak a gondolataim, a testem egyre inkább ébredezett, már csak a gondolattól is, hogy újra meglátom az arcodat. És amikor újra én voltam te és te én… valahogy éreztem, hogy a menny és a pokol összecsap bennem…
Mikor kiléptem a lakásodból, már tudtam… hogy soha többé nem lehetünk együtt. Tudtam, hogy nem te vagy az, akit nekem szánt a sors, az ég, az Isten, vagy bárhogy is nevezzük. Akkor már tudtam, hogy én nem az a nő vagyok, te pedig nem az a férfi…
Nem vagyok jól! Hát most kimondtam. Van a gyásznak 5 fázisa. A második a harag. Mondom magamnak: „De jó! Nálam most már ez is jelentkezett.” Kettő hónapig tagadtam. De most ki tudom mondani: haragszom rád!
Nyitókép: Unsplash
