Ma már a szeretteimet választom a pénz helyett!

A járvány kitörésekor eléggé meg voltam ijedve, hogyan fogom bírni a bezártságot és a szeretteim hiányát. Nehezen viselem a kényszerű tétlenséget, annál rosszabbat pedig elképzelni sem tudok, minthogy egész nap otthon üljek egyedül. 

Az elején voltak hullámvölgyek, és kicsit megzuhantam a bizonytalanság miatt, de egy hónapnyi zabálás és fetrengés után meguntam az önsajnálatot. Újra elkezdtem futni, meditálni, elővettem a kedvenc könyveimet és végre rendet raktam a szekrényekben. Magam is meglepődtem, mennyire jólesett az elcsendesülés, a lelassulás. Azt hiszem, ez volt az egyik legfontosabb dolog, amit az elmúlt néhány hónapban megtanultam. De vannak más pozitívumok is.

1. A család az első

Régebben szinte csak a munkámnak éltem. Napi 4-5 órát aludtam, és hajtottam azért, hogy minél több pénzt szerezhessek. Sokszor azt sem tudtam, hol vagyok, gépiesen végeztem a teendőimet, és egyre inkább úrrá lett rajtam a fásultság. Sajnálatos, hogy tulajdonképpen a koronavírus ébresztett rá arra, hogy a szeretetnél nincs fontosabb a földön. Bár fizikailag távol vagyunk egymástól, megerősödött a kapcsolatom a családommal, a barátaimmal, és tisztában vagyok azzal, mi az, ami valóban számít.

2. Képes vagyok a változásra

Nem véletlenül mondják, hogy ez a járvány mizéria felér egy önismereti tréninggel. Én egyedül vészeltem, vészelem át a mostani időszakot, ami komoly kihívás. Mégis úgy érzem, a teljes bezárkózás megerősítette bennem a hitet, hogy az ember igenis képes a változásra. És miközben próbáltam megtalálni a helyem ebben az új, “vírusos” valóságban, nagyon sok mindent megtudtam magamról. Pl. azt, hogy sokkal optimistább vagyok, illetve sokkal többre vagyok képes, mint gondoltam. És meglepő módon türelmesebb is!

3. A kreativitásban gyógyító erő van

Alapvetően nincs túl jó kézügyességem, bár a nagypapám gyönyörűen rajzolt és festett, sajnos nem örököltem a tehetségét. Éppen ezért nem izgatott különösebben a kézműveskedés és az otthoni barkácsolás. Egészen eddig. A karantén ugyanis kihozta belőlem a kreativitást, és olyasmikbe vágtam bele, amik korábban eszembe sem jutottak. Átfestettem a bútoraimat, készítettem egy lámpabúrát az íróasztalomra, és az alkonyfotózással is megpróbálkoztam. (Na jó, azért ezt még gyakorolnom kell.) Soha nem gondoltam volna, hogy az ilyesmi ennyire felszabadító és pihentető lehet!

4. Még jobban tudom értékelni az apró örömöket

A világjárvány arra késztet, hogy megálljak és elgondolkodjak azon, mennyi mindenért lehetek hálás. A karantén előtt úgy éreztem, ha nem mehetek plázázni, mozizni, kirándulni vagy beülni egy étterembe, akkor nincs értelme az egész napomnak. Persze nem tagadom, hiányzik a sok elhalasztott program, a közös kiruccanások, de rájöttem: igenis lehet élvezni az otthonlétet. Mert jólesik ejtőzni a habfürdővel teli kádban, bundáskenyeret majszolni reggelire vagy bekuckózni egy csésze kakaóval és megnézni egy filmet. Én ezekből a pillanatokból töltekezem leginkább.

5. Halogatás helyett haladás

Korábban egész egyszerűen képtelen voltam rávenni magam a “nemszeretem” feladatok elvégzésére. Mindig találtam kibúvót, hogy ne kelljen valamit megcsinálni, aztán persze pánikszerű kapkodásba kezdtem. De a járvány óta máshogy gondolkodom: beláttam, hogy nincs megfelelőbb idő a mostnál. Most kell cselekedni, megvalósítani, teremteni csoda dolgokat, mert a halogatás az ember egyik legnagyobb butasága.

Nyitókép: unslpash

Tovább olvasok