Reziliencia – avagy hogyan edzheted meg a lelked?

Nóra már a pokolra készült. Tavasszal az állását veszítette el, majd önkéntes karanténba kényszerült bántalmazó férjével. Asztmás gyerekéhez többször kellett mentőt hívni, ám saját sérüléseit egyszer sem tudta megmutatni.

Őszre az étkezése nyugtatóból és háztartási kekszből állt. Mire eljött a december, rémisztő árnyéka volt önmagának, de egy baráti beszélgetés után Nóra a tükörbe nézett, és úgy döntött: újra talpra áll.

Nem kell ahhoz Nórának lennünk, hogy elismerjük, megviselt bennünket ez az év. Tavasszal még furán méregettük a maszkokat, mostanra viszont saját leheletünk lett a legintimebb társaságunk. Ki nonstop filmnézéssel, ki alkohollal, ki pedig erkélymaratonnal próbálta enyhíteni a feszültséget.

Jöttek az alvászavarok, fantomfájdalmak és a depresszió legmélyebb bugyra. Viharos gyorsasággal omlott össze körülöttünk az élet minden területe, és valamennyi mankónktól meg kellett válni.

Noha nem küzdöttem a gyerekkel az online tanulás miatt, nem veszítettem el egy szerettemet sem, és nem dőlt be a munkahelyem, én is lefagytam. Mi lesz most, hogy élek ezek után? A válasz sokára érkezett meg: továbbra is élni kell. A cél változatlan, de lehet, hogy az odavezető út teljesen kicserélődik.

Már számos helyen az év szavának választották, mire én is befogadtam a reziliencia kifejezést, melyet mindennap tesztelhetünk (már csak a kiejtése miatt is). Arról a rugalmas ellenállási vagy megbirkózási képességről van szó, ami ugyan nem velünk születik, de fejleszthető.

Nem olyan, mint egy védőtalizmán, amit bevethetünk a traumák ellen, inkább olyan készség, melynek révén rugalmasabban kezeljük a csapásokat, akadályokat. Hogy limitáltak a lehetőségeink, hogy küszködünk, hogy be vagyunk zárva – leginkább a saját fejünkbe.

De hogyan gyakoroljuk a rezilienciát?

Simogasd meg magad!

Na nem úgy, hanem lelkileg. Miközben a csapból is az empátia mindenható ereje folyik, egyetlen emberrel nem gyakoroljuk azt: saját magunkkal. Engedd, hogy kijöjjön a harag, sírás, apátia, engedd, hogy fájjon! Légy türelmes magaddal, főleg, ha felborultak a céljaid. A vulkánkitöréshez hasonló érzelmek természetesek, idővel el fognak csendesülni.

Legyen az elméd gumiszalag!

A rossz hír, hogy nemcsak a napi rutinunk áll megszokásokból, hanem a gondolkodásunk is. A legkisebb ellenállás felé haladunk, és alig merünk változtatni. A jó hír, hogy a rugalmasság gyakorolható. Mondj egyszer nemet egy olyan helyzetben, amikor többnyire igennel felelsz, vagy fordítva!

FORRÁS: PEXELS

Drámai lesz a hatás az agyadban. Minél könnyedebben reagálsz a változásra, annál ellenállóbb leszel a jövőben. Próbáld ki a kognitív újrakeretezés technikáját: vedd elő a súlyos állításaidat (egész évben szörnyű anya/partner/testvér/főnök voltam), majd tegyél kérdőjelet mögéjük! Tényleg minden igaz, amit állítasz?

Nem vagy áldozat!

Ha elfogadtad, hogy a változás és a csalódások is az élet részei, fókuszálj a célra, az értelmes tevékenységre! Már az is rezilienssé tesz, ha a lehetséges megoldásokon gondolkodsz, így a saját képességeidben is jobban fogsz hinni. Amikor épp semmilyen pozitív megerősítés nem érkezik kívülről, nagyon hasznos egy házi vállveregetés. A belső kontroll jó hatással van a stresszre és elindítja a folyamatot, hogy segíthess magadon.

„A humorérzék az elme szellőzőablaka.”

A fenti idézet sosem volt aktuálisabb. Ha csak egy apróság van, amin nevetni tudsz a nehézségek közepette, kevésbé tűnik fenyegetőnek egy helyzet. Ugyanez igaz az optimizmusra is, muszáj megtalálni a jót, az értékelhetőt a rossz hírben is.

Az agyunk ugyanis erre reagál, ha mindig szorongással, félelemmel válaszolunk, az elménk és testünk is elindul egy veszélyes úton. Ha azt szajkózod, hogy semmi nem jó, valósággá válik. Miközben az igazság az, hogy képes vagy kikecmeregni a bajból, sérülten, csapzottan, de meg tudod csinálni. Ne csak az Instán változtass szűrőt, hanem a fejedben is! Bár az esőt nem tudod megakadályozni, egy esernyő azért lehet nálad.

Nyitókép: Pexels