Egy titkos kapcsolat öröme és gyötrelme - Igazinő | Igazinő

Egy titkos kapcsolat öröme és gyötrelme

2021-01-03 Esszencia

„Az élet császárnője vagyok” – gondolta, miközben lustán elnyújtózott az ágyban, és combja a mellette fekvő férfi izmos combjához simult. Az előbbi lihegésüktől párás szobában elterült a csend és a kielégülés nyugalma.

Minden szép volt, minden jó. Boldog elcsigázottsággal nézte a felpattanó öngyújtó fényét, a cigarettázó Zolit, ahogy fújja a füstöt. Az övék volt a pillanat, senki másé. Úgy érezte, nem cserélné el az életét, akkor sem, ha sokan elítélnék ezért.

„Az élet császárnője vagyok” – győzködte magát fél órával később, mikor a másik megszokott mozdulattal a nadrágja után nyúlt. Tudta, hogy ez következik, mégis zavaró volt a harmónia kiábrándító megbicsaklása.

Mint mikor egy csodálatos kristálypohárban gyönyörködsz, és egyszerre ezer szilánkra hull a kezedben. Próbálta elnyomni a fájdalmat, ami hirtelen maga alá gyűrte, de aztán a búcsúcsóktól megvigasztalódott.

„Az élet császárnője vagyok” – mondogatta magában, amikor péntek este egyedül tolta a boltban a bevásárlókocsit, az egész hetes melótól fáradtan és kiégve. Kikerülte a hosszú listával bolyongó apukákat, a nyűgös gyerekeket magukkal húzó anyákat, a piát válogató kamaszokat. Nem sietett, nem volt miért. Otthon csak az üres lakás, a sorozata és egy magának kitöltött pohár bor várta.

FORRÁS: UNSPLASH

„Az élet császárnője vagyok” – ujjongott vadul, amikor zizzent a telefonja, és Zoli szenvedélyes üzenetben követelte magának a testét. Őrült sebességgel vágtatott ki a parkolóba, hogy időben hazaérjen és egy percet se veszítsenek. A férfi felesége kozmetikushoz ment, az majdnem háromnegyed óra szerelmet, gyönyört, izgalmat jelent… Lefékezett a ház előtt, rohant fel a lépcsőn, Zoli az ajtó előtt toporgott, és már az előszobában egymásnak estek.

„Az élet császárnője vagyok” – motyogta magának biztatóan a családi ebédnél, amikor az anyja kérdezgette, randizgat-e mostanában valakivel, az apja meg vicces nagyhangúsággal unokát követelt. Nehezére esett hazudni, a húsleves aranyló hullámzását nézte, belekanalazott az ételbe, hogy kerülje a szülei tekintetét. Az apja belesápadna a fájdalomba, az anyja vörösre sírná a szemét, ha tudnák, hogy szerető lett.

„Az élet császárnője vagyok” – ordította dühösen a tükörbe, majd földhöz vágta a kezében lévő üveget, aminek már csak az alján volt némi vodka. Zoli két héten belül harmadjára mondta le a találkozót.

Nem tehetek róla, a feleségem beteg, nem tudok lelépni otthonról, segítenem kell a gyerekek mellett, mit nem lehet ezen megérteni? – csendült a telefonban dühösen a férfi hangja.

És ő nem tudta megmagyarázni, hogy magányos, hogy vár, hogy sóvárog, csak zavartan mentegetőzött a türelmetlenségért. Aztán berúgott, felhívta a legjobb barátnőjét, és fél óráig zokogott neki a telefonba.

„Az élet császárnője vagyok” – gondolta fáradtan egy újabb őrületes együttlét után, mikor a férfi ismét a nadrágjáért nyúlt, felöltözött, majd kilépett az ajtón. Neki pedig fogalma sem volt hirtelen, mit kezdjen magával. Kifutott az utcára a magány elől, emberi arcokat, nyüzsgést akart, hogy a kívülről áradó hangok elnyomják a gondolatait.

„Nem jó így, NEM JÓ ÍGY” – zakatolta mégis egy hang a fejében. Egy pláza kellős közepén bukott ki belőle a zokogás. Kisírta magát a cipő osztályon, egy gyönyörű, piros körömcipővel a kezében, majd felszegte a fejét, felhívta a férfit, és szakított. Végleg. Hónapokig szenvedett, de nem gondolta meg magát – az élet császárnője nem elégszik meg a második hellyel…

Nyitókép: Pexels