Nők, akik 40 felett hódították meg a világot

Nem lehet egyik pillanatról a másikra világsztárrá válni. Optimistának, ambiciózusnak, kitartónak kell lenni, és nem szabad mindent azonnal akarni. A siker szerencsére nem korfüggő. 

Ennek bizonyítására mutatok nektek öt szuper tehetséges nőt, akik jóval később valósították meg álmaikat, mint gondolták.

Vera Wang 

A siker nem a végeredményről szól, hanem arról, amit útközben tanulsz.

Mielőtt az esküvői ruhák királynőjévé vált volna, Vera Wang szerkesztőként dolgozott a Vogue-nál, előtte pedig versenyszerűen korcsolyázott. A karrierje igazán csak 40 évesen, az esküvője előtt indult be, nem talált ugyanis az ízlésének megfelelő ruhát, így kreált egyet. A kínai származású tervezőnő New Yorkban nyitotta meg első üzletét, mára pedig olyan hatalmas divatbirodalmat épített, aminek a nagysága szinte felbecsülhetetlen.

Melissa McCarthy 

Mindig hálás leszek azokért az évekért, amik a küzdelemről szóltak. Így megtanultam értékelni, amim van.

Ha nézted a Szívek szállodája című sorozatot, akkor biztosan emlékszel Sookie-ra, aki mindig isteni ételeket készített. A karaktert megformáló Melissa McCarthy sikertörténete azt sugallja, hogy Hollywood fiatalságmániája (talán) kezd alábbhagyni. Pár évtizeddel ezelőtt ugyanis nehéz lett volna elképzelni, hogy valaki negyven felett válik ünnepelt filmcsillaggá. Az amerikai színésznő 41 éves volt, amikor végre olyan karaktert kapott a Koszorúslányokban, ami az első Oscar-jelöléséig repítette.

Jane Lynch 

Elmúltam 40, mire elkezdtem pénzt keresni színészként.

Akadnak olyan sztárok, akik már fiatalon befutnak és csillagászati gázsit kapnak egy-egy munka során. Másoknak hosszabb ideig tart felépíteni egy fényes karriert. Közéjük tartozik Jane Lynch is, aki igazi küzdőként, nagy álmokkal érkezett Hollywoodba, a remélt méltatás azonban váratott magára. A tehetséges komika a negyedik X után kezdett befutni, nevét a legtöbben a Glee című vígjátéksorozatnak köszönhetően ismerik.

Sia 

FORRÁS: WIKIPÉDIA

Az elmúlt 10 évben őrülten diétáztam, próbáltam beilleszkedni a “menő popsztár” sztereotípiába. De valaki egyszer azt mondta nekem: Nem kell modellnek lenned. Te művész vagy. Nem számít, hogy nézel ki.

Az arcát folyton takargató világsztár szintén azok táborát erősíti, akik viszonylag későn váltak ismertté. Sia kezdetben a Jamiroquai és a Zero 7 háttérénekeseként tevékenykedett, aztán később Christina Aguilera, Beyoncé és Rihanna számára írt dalszövegeket. Kimondani is sok – 16 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy beírja magát a zenetörténelembe olyan slágerekkel, mint a Titanium, a Chandelier vagy a Cheap Thrills.

Viola Davis

Nem élhetsz úgy, hogy mindig mások kedvében jársz. A saját álmaidat kell megvalósítanod.

Az afroamerikai színésznő 30 éves koráig csak kisebb szerepeket játszott, de keményen dolgozott azért, hogy bekerülhessen a legjobbak közé. A nagy áttörés 43 éves korában következett be, amikor a Kétely című filmben nyújtott alakításáért Oscar-díjra jelölték. Végül nem ő vitte haza a szobrocskát, ám az elkövetkezendő időszak folyamán felrajzolta magát a színészet világtérképére. Ezt bizonyítja, hogy három éve a Kerítések mellékszerepéért elnyerte a legrangosabb elismerést.

A nyitóképen Vera Wang, forrás: Wikipédia

Tovább olvasok