Online szerelmek: A valóság gyakran kiábrándító!

Márk hosszú évekkel ezelőtt Írországba költözött az unalmas magyar kisvárosból. Nagy reményekkel, fényűző élettel kecsegtette a kinti lét.

Persze hamar rájött, hogy sok különbség nincs, pláne, hogy nyugalma sem volt a távoli országban. Sokan, szinte nyomorogva éltek egy panelban néhány négyzetméteren. Munka munka hátán, aztán otthoni piálgatás magányosan – így teltek a szépreményű évek, míg meg nem ismerte Inezt.

A lány sokáig volt kapcsolatfüggő, de minél inkább párt akart találni, annál kevésbé jött össze. Sorozatos csalódásai után már nem is reménykedett, aztán egy estén szembejött vele a közösségi oldalon Márk, mint lehetséges ismerős. Ő pedig úgy volt vele: miért ne? Maximum visszautasítja a jelölést…

De nem így történt. Mi több, már napokkal az ismeretség kezdetét követően olyan jövőbe nyúló, szép tervekről cseteltek, mint házasság, gyerekek, közös, boldog élet. Aztán Márk nagyobb fokozatra kapcsolt, és mivel pontosan tudta, hogy Inez is hasonlóan romantikus művészlélek, mint ő, szerelmes verseket írt neki.

Minden erejével csak a lányra fókuszált, és már-már megfojtotta a szerelmével. Ez még Ineznek is sok volt, idővel leblokkolt, és már hallani se akart a kapcsolatukról. Maga sem tudta megmondani, mitől rémült meg – talán épp attól, hogy neki is járhat egy szelet a boldogság féltve őrzött tortájából.

Pár nap múlva azonban már hiányoztak neki a kedves sorok, és minél inkább távolodni akart, annál közelebb engedte magához a férfit. 

Néhány hét telt csak el, aztán Márk megírta, hogy hazajön. Találkozniuk kell. Inez nem fűzött a randihoz nagy reményeket, mert a „feladom az eddigi életem érted és hazaköltözöm” ígéret túl hihetetlennek tűnt. Legnagyobb meglepetésére azonban minden tökéletes volt.

Két hetet töltöttek nonstop együtt, egymásba fonódva, a gyermekeik neveit tervezgetve, fülig szerelmesen. Ezután a fiú visszament, de csak a cuccaiért. Rövid idő múlva összeköltöztek, és már Inez otthonában élték a mindennapokat.

Ám valami megváltozott. Ezek már nem a rózsaszín felhős napok voltak, valami más lett. Úgy éltek mint két idegen, mint két lakótárs. Márk mint egy depressziós művész, Inez pedig mint a kétségbeesett bejárónője, aki nem tud segíteni. És ha ez nem lett volna elég, a depresszió mellé jelentős mértékű alkohol is társult mindkettejük részéről. Így egyre lejjebb és lejjebb csúsztak azon a bizonyos lejtőn.

FORRÁS: PEXELS

Márk nem is dolgozott, csak ült otthon naphosszat. A kezdeti tüzes szenvedélyből, ami dúlt köztük, csak hamu maradt. Nemhogy lelkileg, testileg sem kapcsolódtak már egymáshoz. Hamarosan külön szobákban találták magukat, és Inez hiába próbált kétségbeesve, dühösen, csalódottan, női mivoltában porig alázva segítséget kérni családtól, barátoktól. Mindenki tehetetlen volt. Ezerszer átbeszéltek mindent, de a fiú nem tudott a miértjeire válaszokat adni. Valószínűleg már nem is akart.

Végül egy nagyobb szóváltást követően Márk hazacuccolt az anyjához. Rövidesen munkát is talált, és esze ágában sem volt visszaköltözni Inezhez. Egy ideig nem beszéltek, aztán szóba jött, mi lenne, ha megpróbálnák megjavítani közösen, ami elromlott. Egyszer, kétszer, számtalanszor. Miután hagyták, hogy egy ideig hiányozzanak egymásnak, kezdett minden jól alakulni.

De a szeretet ünnepe pontot tett a viharos se veled, se nélküled sztorira. Márk eljegyzési tervei hamar elszálltak, és a fát díszítős, közösen sütős-főzős, összebújós ünnepből két magányos szív külön karácsonya lett. Inez készült, várt, tervezgetett, de a fiú már nem ment hozzá. Soha nem beszélték meg, mi történt valójában. Egyszerűen csak tudták, hogy ez itt most tényleg az utolsó csepp volt abban a bizonyos pohárban. Ilyen nevetséges módon ért véget kettejük rózsaszín ködbe burkolt szerelmi pokla…

Nyitókép: Pexels