Selyemfiú vagyok, de ráment az életem… - Igazinő | Igazinő

Selyemfiú vagyok, de ráment az életem…

2021-01-17 Esszencia

Amikor belevágtam a “selyemfiúságba”, egyszerűnek tűnt. Nem akartam sokáig csinálni, azt meg végképp nem gondoltam, hogy rámegy a menyasszonyom és a családi kapcsolataim.

Évek óta volt barátnőm, el is jegyeztem, csak a pénz hiányzott a közös élethez. Heni szülei gazdagok, házat akartak venni nekünk, de én nem fogadtam el. Inkább megbeszéltük, hogy kimegyek külföldre és kicsit meglököm magunkat anyagilag. Így kötöttem ki egy írországi gyárban, ahol borzasztóan pocsék volt a meló.

Egyik este, mikor egy kocsmában vigasztalódtam, megismerkedtem pár ír sráccal. Hatalmasat buliztunk, hajnalra pedig kiderült, honnan van annyi pénzük… Kaptam egy telefonszámot, és rövid habozás után jelentkeztem az ügynökséghez, ami vonzó, huszonéves férfiakat közvetít ki hölgyeknek.

Volt egy jó évem, amíg minden flottul ment. Otthon mindenkinek azt hazudtam, hogy művezető lettem a cégnél, azért keresek többet. Közben pedig nem volt más dolgom, mint formában tartani magam. Napközben edzettem, hogy hozzam az elvárt külsőt, mert arra nagyon kényesek, esténként pedig – ha épp volt megrendelés – szórakoztattam az aktuális hölgyet.

FORRÁS: PEXELS

Nem fogok hazudni, az alkalmak többségét élvezem. Ne ráncos, öreg szipirtyóknak képzeld el ezeket a nőket! Sokkal jellemzőbb a 40-50-es korosztály, sőt, gyakran becsúsznak elhanyagolt harmincasok is. De egy ötven pluszostól sem hátrálok meg, mert ezek a nők törődnek magukkal. Általában férjezettek, sok pénzzel és unalmas élettel. Más dolguk sincs, mint figyelni a testükre és a külsejükre.

Eleinte nem értettem, miért nem tartanak inkább szeretőt. Aztán a beszélgetések során rájöttem, hogy az sokkal nehezebb és komplikáltabb lenne. Egy állandó viszonynál nagyobb a kockázat, hogy érzelmileg is belekeverednek a dologba, illetve a lebukás rizikója is ott van. Egy fizetős fiú mindig diszkrét, nem érdeke, hogy feldúlja a kuncsaft magánéletét. A szerető sokkal kiszámíthatatlanabb.

Szóval, jól elvoltam, kerestem egy csomó pénzt, és sok volt a visszatérő megrendelőm. Senki előtt nem titkoltam, hogy vőlegény vagyok, a csajok pedig imádtak érte. Aranyosnak találták, hogy szerelmes vagyok és a közös életünkre gyűjtök titokban. Általában mindenkivel jól kijöttem, és fizikálisan sem volt nagy kihívás teljesíteni.

El sem hinnéd, de van olyan kuncsaftom, aki havonta egyszer csak randevúzni, beszélgetni akar. Ilyenkor általában a férjére panaszkodik, és teljesen megelégszik azzal, hogy figyelmes és gáláns vagyok vele. Ő ezért fizetett szex helyett.

Persze a többségnél azért bejátszik a testiség. Szerencsére hamar kitapasztalom, kinek mi kell. Van, aki a gyengédséget hiányolja, másoknak pont a vad, nyers férfierő hiányzik, mert ezt nem kapják meg. Sokuknak szeretőt tart a férje, az egyik megrendelőm párja pedig már évek óta impotens, de ő nem akarja otthagyni a komoly pozíciója – és persze a pénze – miatt.

Csak kétszer futottam bele nagyon ciki szituba. Még az elején kifogtam egy kutyás nőt, és ott majdnem csődöt mondtam, mert az a hülye dög folyton bámult… A másik nem olyan rég történt. Iszonyú hülyén éreztem magam. Egy 54 éves hölgy kért találkát, elég marcona kinézetű. El kellett vinnem vacsorázni, aztán egy szállodába mentünk, ahol legnagyobb meglepetésemre azt akarta, hogy aktus előtt percekig a bugyijában illegessem magam.

Egyszer már írtál a történetemről cikket – akkor még megvolt a menyasszonyom, és nem is sejtettem, hogy a titkos munkámnak ilyen rossz vége lesz. Sajnos pár hónappal a beszélgetésünk után, egy hazalátogatás alkalmával lebuktam. A legostobább módon, ahogy csak lehet: véletlenül megnyitva hagytam a postafiókomat, amikor elmentem zuhanyozni.

Bár az ügynökségtől érkező e-maileket mindig törlöm, éppen akkor kaptam egy frisset, Heni pedig kíváncsiságból elolvasta. A nő neve állt benne, a találka helye és ideje, és az igények… Nem lehetett kimagyarázni. Muszáj volt elmondanom az igazságot.

Abban bíztam, hogy ez még mindig jobb, mint egy sima megcsalás, hiszen az ügyfeleim érzelmileg nem jelentenek számomra semmit. De rosszul hittem, Heni teljesen kiborult. Nemcsak szakított, a szüleimnek is kitálalt. Apámmal azóta sem beszélünk, édesanyám romokban hever. Azóta nem járok haza, nincs miért. A “munkámat” nem hagytam abba, mert bár a vírushelyzet ezt is megnehezíti, még így is jól keresek vele. De nem ez a hosszútávú célom… csak egyelőre fogalmam sincs, mit kezdjek az életemmel.

“Roland” történetét Greta May jegyezte le.

Nyitókép: Pexels