Megcsalás és válás – a vírus új “mellékhatásai”…

Soha nem látott mértékben teszi próbára párkapcsolatainkat a vírus. Egekben a virtuális flörtök és megcsalások száma, lassan aranyfokozatú tagok leszünk az ismerkedős appok klubjában.

Tényleg egyre több a válás emiatt? Másképp lépünk félre extrém helyzetben, vagy ennyire nem bírunk magunkkal?

Az agyonrágott tanács, hogy ne libegjünk mackóban és fésületlenül kedvesünk előtt otthon, rég volt ilyen aktuális. De mit csináljon az ember lánya, ha otthona egyszerre a munkahelye, az edzőterme és a nyugalom édes szigete?

A bezártság abszurd mértékben változtatta meg az életünket, és a kapcsolatmentő aranyigazságok már nem csillognak olyan szépen a mostani fényben. A bizonytalanságból fakadó alapfeszültség mellett arra eszméltünk, hogy életünk másik fele ott van mellettünk. Könyörtelenül mindig.

Még az énidőt túlértékelt szokásként értékelők is úgy vélik, hogy jólesne legalább húsz magányos perc naponta. Most döbbentem rá, kivel is élek együtt – hangzik el egyre gyakrabban, és a rogyadozó szerelmek válaszút elé kerülnek. Ami akár jó is lehet, hiszen minek élnénk olyannal, akinek a látványától menekülőre fognánk?

FORRÁS: PEXELS

Habár a harmadik fél sokkal könnyebben kúszik be egy megtépázott kapcsolatba, még azok is kísértésbe eshetnek, akik boldogan élnek a másikkal. Hiszen olyan jólesik, ha valaki megérti a feszültségünket, képes az együttérzésre és csókokkal halmoz el. Még ha virtuálisan is.

A bezártság, a napok monotonitásának őrülete elől kiváló menekvést nyújt egy kaland. Újra spontánok lehetünk. Végre valaki, aki nem ugrál az idegeinken a lakás nyomasztó magányában. Valaki, akiért megéri fésülködni, akit még érdekel, hogyan aludtunk.

A virtuális félrelépés persze ugyanolyan árulás, mintha fizikai síkon történne.

Utóbbi logisztikai rémálom lehet, főleg azoknak, akik most nem tudnak túlórára, maratonra való felkészülésre vagy céges vacsorára hivatkozni. Így marad a szexting, a fotó- vagy videóküldés. Ha megoldható. És bár az elérhetetlenség igazi tüzelője a vágynak, vajon meddig elég a szexi emoji vagy a kódolt szerelmi vallomás?

Nem létezik egyetemes recept, hiszen más a habitusunk, az erkölcsünk, a libidónk vagy az empátiánk. Tanulságos azonban, hogy milyen következtetésekre jutott egy ismerkedős oldal, akinek tagjai kérdésekre válaszoltak a kényszerű bezártság alatti viszony témájában:

1. A technológiának köszönhetően sosem volt egyszerűbb félrelépni, mint manapság, és a vírus csak rátett erre egy lapáttal.

2. Stresszes időszakban hajlamosabbak vagyunk a partnerünk mellé nézni, mint rá. A külső viszony ugyanis remekül leplezi unalmunkat, félelmünket, frusztrációnkat vagy magányunkat.

3. A csökkent szociális életünk segíthet felismerni, hogy a nő/férfi, akivel élünk, képtelen kielégíteni az összes igényünket, ezért értelmetlen őt felelőssé tenni a saját tehetetlenségünk miatt.

4. Az oldalra regisztrált félrelépők közül alig néhányan akarnák elhagyni elsődleges partnerüket. Úgy gondolják, hogy az afférjuk valójában énidős tevékenység, aminek révén kívánatosabbnak és nyugodtabbnak érzik magukat, tehát otthon is jóval türelmesebbek, elfogadóbbak.

Nos, rossz hírem van azoknak, akik a bezártság nyomása alatt elárulják a másikat ahelyett, hogy a jól bevált, ám annál ritkábban használt módszerrel élnének: a kétoldalú beszélgetéssel. Nekik előbb-utóbb saját magukkal kell szembesülniük, ami hatványozottan rosszabb, mint egy másik ember lesújtó pillantása…

Nyitókép: Pexels