Röhögtem az “igazi” férfiakon – aztán találtam egyet!

Az utóbbi időben kezdtem csak el Facebookozni. Mostanáig nem érdekelt, csak azt láttam, hogy a lányom képeket nézeget rajta, meg macskás videókat.

Úgy gondoltam, ezek miatt nem fogom letölteni az alkalmazást a telefonomra, mert túl sok helyet foglal el. Jól megvoltam nélküle, ha valami nagyon érdekelt, a lányom laptopján beléptem és megnéztem. Azért nem voltam hülye meg begyöpösödött, neteztem én, csak a közösségi oldalakat kerültem el. De már minden az volt. Mármint közösségi.

A telefonomra letöltöttem egy sportoláshoz használható alkalmazást, és ez is olyan volt, hogy láthatták mások, meg lájkolhatták is, amit csináltam. Nem győztem törölni a felhasználókat, akik követtek. Aztán idővel megtörtem, és csináltam egy Facebook-profilt. Akkor, amikor már nem volt menő.

A nővérem fia is megmondta, hogy a Face már gáz, mert az összes tanára, anyja, nagymamája regisztrált már, sőt! Aki él és mozog, mind ott van, szóval ezért ajánlatos elkerülni, és oda menni, ahol a fiatalok vannak.

Ekkor döntöttem úgy, hogy én is csatlakozom. Tudtam, hogy ismerősöket nem akarok, inkább csak bekövetni olyan oldalakat, amik érdekesek. És így futottam bele az igazi férfiról szóló történetekbe.

Ja, bocs! Igazi Férfi. Hangosan röhögtem, amikor rájöttem, hogy azért írják nagy kezdőbetűvel, hogy így legyen hangsúlyos, hogy mennyire igazi és mennyire szerelem, plusz mennyire férfi. 

Egyik történet sem volt annyira érdekes, inkább tipikus. Minden esetben a férfi volt a kezdeményező, a nő meg a meghódításra váró. Én meg nem értettem, hogy ezeket az általánosító, sztereotipikus sztorikat minek írják le és ki a franc olvassa el… Persze rajtam kívül, mert engem hajtott a kíváncsiság, hogy vajon elhiszi-e ezeket valaki. Mert az életben még nem tapasztaltam ilyet.

Amikor különmentem a páromtól, évekig kettesben éltem a kislányommal. Egyáltalán nem hiányzott az életemből a férfi. Elnézést! A Férfi. Kissé viharosra sikeredett az utolsó pár év az exemmel. Gimnazista korunk óta voltunk együtt, aztán harminc  körül úgy gondoltuk, jöhet a gyerek. Amikor a baba megfogant, “apa” szerelmes lett. Csak már nem belém, ahogy a közös években megszoktuk, hanem egy másik nőbe. Igen, miközben a közös gyerekünket vártam.

Ekkor már az esküvő időpontja is ki volt tűzve, mert ugye hogy néz már ki, hogy nincs apja annak a gyereknek? Persze, van apja, csak az kell, hogy a férjem is legyen. Mit meg nem tesz az ember a hülye társadalmi elvárások miatt… Szóval, az esküvő elmaradt, így a férjem sem lett a gyermeke apja. Jól tettem, egy válással kevesebb. De mire a gyerekem megszületett, addigra “apa” éppen kiszeretett a másik nőből, és mégiscsak velem szeretett volna élni.

Adtam egy újabb esélyt neki, és belevágtunk. Három év lett belőle. Ezalatt megtanultam: ahhoz, hogy boldogan éljek, nem kell férfi. Amikor vártam a gyerekem, nagyon megijedtem attól, hogy az apja hiányában megfosztom attól a boldog gyerekkortól, amit minden szülőnek kötelezően kell biztosítani. Ezért visszafogadtam Gábort, mikor jönni akart.

Bár az, hogy mással esett szerelembe, jelezte mindkettőnknek, hogy nem kellene már erőltetni kapcsolatunkat. Elmúlt, kihűlt. De megint bekattantak az elvárások és a megfelelési kényszer. Aztán végül mégiscsak egyedülálló anya lettem.

Évekig tartós kapcsolat nélkül éltem, dolgoztam, neveltem a lányom, sportoltam, ismerkedtem. Élveztem az életem, nem hiányzott semmi és senki. Egy januári estén aztán a szomszéd fiú felhívott, hogy van-e kedvem sífutni vele és egy barátjával. Örültem a meghívásnak, tök jó program. Versenyt sífutottam a fiúkkal, és közben megtörtént a csoda: bejött nekem a szomszéd srác barátja.

FORRÁS: PEXELS

Nem volt jó a mozgástechnikája, de küzdött, és amikor a nagy sebesség miatt elesett, nem azt játszotta, hogy gyorsan felugrik és megrázza magát, majd csinálja tovább. Nem adta elő a kemény pasit, hanem megengedte magának, hogy összetört legyen. Látszott, hogy nehezen folytatta. Ez meghatott. Az, hogy tud ilyen is lenni. Bátor, hogy a gyengeségeit is felvállalja egy nő előtt.

Az emberek nem szokták az elesettségüket megmutatni, még önmaguknak sem. Ez sokat jelentett nekem. Ekkor már tudtam, hogy én is megtaláltam az Igazi Férfim. Azok az internetes sztorik talán nem is hülyeségek…

Törőcsik Edit novellája

Nyitókép: Pexels