Miért nem akar már lefeküdni velem a férjem?

Úgy érzem, hogy csapdába estem, amitől pedig egyre jobban pánikolok és fuldoklom. Szeretem a párom, a családom.

Meg szeretném tartani őket, de úgy, hogy a férjem nem kívánja velem a szexet, nem tudom, hogy meddig leszek képes türelmes és hűséges maradni. Persze nem a szex a leglényegesebb az életben, de igenis fontos egy kapcsolatban, hiszen ezzel is kifejezzük a szeretetünket a másik iránt.

Kell az intimátás, a közelség, ami nem csak az ölelésben merül ki. És azért valljuk be, normális esetben azért fizikai szükséglet is. Arról nem is beszélve, hogy nemtől függetlenül kell, hogy a férfi férfinak, a nő pedig kívánatos, szexi nőnek érezze magát. De nálunk már ez sincs meg. Tök mindegy, hogy melegítő, kócos haj, sminktelen arc, vagy éppen miniszoknya, csipkeharisnya, full cicoma.

Észre sem vesz, vagy maximum megjegyzi, hogy csinos vagyok, és ennyi.

Pedig én emlékszem azokra az éjszakákra és hajnalokra, amikor egymás fülébe sutyorogva szeretkeztünk – és ez nagyon hiányzik. Emlékszem még az első együttlétünkre is, amikor azt mondta: „Te annyira nő vagy!” És most pár év elteltével már nem vagyok az. Számára nem.

És lassan már saját magam sem érzem annak. Ettől a helyzettől egyre többször vagyok mogorva és rosszkedvű, ami nyilván nem segít a helyzeten. Pedig én régen sem működtem másképp. Mondta is többször, hogy sokkal jobb fej vagyok, ha rendesen meg vagyok dugva. No, de ki nem?! Szerintem minden szexuálisan egészséges ember valahogy így működik.

FORRÁS: PEXELS

Próbáltam vele beszélni erről már többször is, mert nem akartam, hogy akkor kerüljön terítékre a dolog, amikor netán már késő, és mondjuk, megjelenik egy harmadik. Tehát egyértelműen meg akarom oldani a problémát, de egyelőre nincs közös nevező. Ő mondogatja, hogy csak stresszes, és majd ha nem lesz az, minden visszaáll a régi kerékvágásba.

Őszintén szólva, én nem hiszek neki. Valahogy az az érzésem, hogy csak szimplán megunt. Ő ideges, amiért kérdezgetem, aztán nem fogadom el a válaszát, de nekem ez a stressz dolog akkor is furcsa. Nem vagy hetekig állandóan stresszes a nap minden percében.

Tudom, érzem, hogy szeret, de az igazság az, hogy ez kevés egy kapcsolat jó működtetéséhez. Attól nekem még rossz úgy lefeküdni minden este, hogy mégis mi a fene a baj velem?! És a kétség, hogy vajon tényleg csak a stressz az oka, vagy más baj van, csak nem akar megbántani vele… De még ha a stressz is, ha fél évig vagy évekig így lesz, akkor addig ez lesz a kifogás?

Több nehéz időszakon és helyzeten is végigmentünk már együtt. Több stresszes, sőt, stresszesebb időszakában is kitartottam már mellette, de érdekes módon akkor volt kedve a szexhez. Igen, nekem is volt olyan kapcsolatom, ahol már nem akartam együtt lenni a másikkal. Amikor már nem kívántam, kihűlt a vágy, és én is mindenféle hülye kifogással jöttem.

De akkor annak a kapcsolatnak bizony vége lett. Igaz, ott nem volt család, ilyen mély összetartozás, ezért is riaszt az egész helyzet. Úgy érzem, rezeg a léc a család egysége alatt, hiszen így nem maradhatunk! Én nem akarok vegetálni egész életemben, hiszen alapvetően olyan nő vagyok, aki szereti és élvezi szexet.

Sajnos már érzem magamon, hogy nekem is kezd elmenni a kedvem, hiszen ha nagy ritkán partner benne, minduntalan arra gondolok, hogy vajon önmagától jött meg az ihlet, vagy csak azért, mert nyaggatom, és kelletlenül ad valamit… Kezdek komplexusos lenni ettől, és amúgy is tök szánalmasnak érzem már magam ezzel a könyörgéssel.

Egyáltalán hülye vagyok én, hogy azt kérjem, azért “könyörögjek” a páromnak, hogy dugjál meg?! Nem magától értetődőnek kellene lennie? Mert mindketten akarjuk? A probléma itt az, hogy jelen helyzetben csak én akarom. Hogy miért? Az talán sosem derül ki…

Judit történetét Tóth Zsuzsa jegyezte le.

Nyitókép: Pexels