Hajós Alfréd, a Magyar Delfin: Apja tragédiája hajtotta a víz felé? - Igazinő | Igazinő

Hajós Alfréd, a Magyar Delfin: Apja tragédiája hajtotta a víz felé?

Talán sokaknak ismerős a tény, hogy Magyarország egykor tengerrel is büszkélkedhetett. De az vajon mennyire köztudott, hogy delfinünk is volt?

A “Magyar Delfin” a háborgó tengerben több méter magas hullámok közt nyerte el Magyarország számára az első aranyérmeket úszásban. A görög trónörökös pedig eképpen gratulált neki az első újkori olimpián: „Ez a magyar ifjú egy valóságos delfin!” Na így lett ő a “Magyar Delfin”, aki nem volt más, mint Hajós Alfréd, született Guttmann Arnold.

Annak ellenére jöttek a sikerei, hogy az akkori magyar sajtó állítólag nem sok reményt fűzött az olimpiai küldöttségünk eredményes szerepléséhez. Sőt, kifejezetten féltek attól, hogy nem elég felkészültek és rossz hírbe hozzák az országot. A 18 éves ifjú azonban rögtön két aranyéremmel is elkápráztatta a tömeget. Pedig nem volt könnyű az alig több mint 10 fokos, erősen hullámzó tengervízben győzni.

A tucatnyi indulót az 1200 méteres számban kis gőzösökkel vitték be a tengerbe, ahol aztán a vízbe ugráltak. A hajók pedig sorsukra hagyták őket és visszafordultak, hogy hírt vigyenek az indulásról. A szerencsétlen úszók szó szerint az életükért küzdöttek. Hajós Alfréd is, aki már azt nézte, hol kapaszkodhatna fel egy hajóra. De mivel egy sem volt a közelben, úgy döntött, a part felé veszi az irányt, hogy minél hamarabb kijusson és ne fulladjon meg.

Amikor később megkérdezték tőle, hol tanult meg ilyen jól úszni, csak ennyit válaszolt: „Hol, hol? Hát a vízben.” Pedig itthon – hazai versenymedence nem lévén – a Rudas 27-28 fokos vizében volt kénytelen edzeni. Sokat úszott az Országház előtti uszodában is, melynek vizét a Dunából kerítették el. Talán ez is hozzájárulhatott a sikeréhez, csakúgy mint védjegye, a delfinszerű lábmunka.

FORRÁS: WIKIPÉDIA

Amennyire lehetett, azért vigyázott magára. Talán 500 méteres távon is nyert volna, ha indul. Ám állítólag direkt lekéste a rajtot, mert annyira dermesztő volt a víz, hogy inkább a testét kenegette ujjnyi vastag faggyúval a hideg ellen. A célra kihúzott hajókötél okozta horzsolásokat is ápolgatta, melyeket rettentően mart a sós víz. Csak ezután vágott neki az 1200-as számnak.

Óvatosságában közrejátszhatott az is, hogy édesapja a Dunába fulladt, amikor ő még mindössze 13 éves volt. 

Az olimpiáról való hazaérkezésekor hatalmas tömeg üdvözölte a pályaudvaron. Őt azonban nem kábította el a siker, inkább az egyetemre sietett, hogy tanulmányi elmaradását bepótolja. Nemcsak a testét edzette, az eszét is pallérozta. Építésznek tanult a Műegyetemen. Közben még az is belefért az életébe, hogy az első magyar futballválogatott tagja legyen. Érmeket szerzett diszkoszvetésben, síkfutásban és gátfutásban. Micsoda férfi!

Később saját építész irodát alapított Villányi Lajossal, és a híres debreceni Aranybika szálloda felújítása kapcsán építész körökben is ismertté vált a neve. Máig az egyetlen magyar, aki sport és művészeti kategóriában is olimpiai érmet szerzett. Annak idején ugyanis még rendeztek szellemi versenyeket is az olimpiákon, és a párizsin – a budapesti Stadion tervével – tervezőtársával ezüstöt nyertek. (Aranyat akkor nem osztottak.)

Ő volt az is, aki megtervezte az első magyar építményt (UTE labdarúgó stadion), melyet stadionnak hívtak. Ahogy a róla elnevezett Sportuszodát is a Margit-szigeten. Újságíróként szintén az élvonalba tartozott. A Sportvilág szerkesztőjeként és a Pesti Napló sportrovatának vezetőjeként is dolgozott. Mindez nem volt hiába – érdemei és hírneve mentették meg az életét. Ha ezek nincsenek, őt is könnyen elhurcolták volna sok ezer társával együtt a második világháborúban zsidó származása miatt.

És hogy mi adott neki erőt a sikerekhez, mi volt a mottója? „Az ember nekimegy a meredeknek, s nem néz máshová, csak oda, ahova lépni szándékozik” – írta Így lettem olimpiai bajnok című könyvében.

Nyitókép: Wikipédia