Igenis, elrontják a gyerek életét a szülői elvárások!

Gyermekkoromban 12 éves koromig mindig rövidre vágták a hajam. Anyukám szerint nagyon praktikus a rövid haj egy gyereknek.

Én viszont utáltam, mert mindig fiúnak néztek. Alig vártam, hogy egyszer végre megengedjék a szüleim, hogy megnőjön. Soha többé nem vágattam rövidre.

Igazából 40 éves koromig nem tudatosult bennem, hogy folyton a szüleimnek való megfelelésre törekszem. Tökéletes példánya voltam a szabálykövető embernek. Ha nekem azt mondták, menjek egyenesen az úton, akkor sem kanyarodtam el, ha az út természetes íve azt kívánta volna.

Egyszer aztán a szülői házban teljes természetességgel – ahogy itthon tenném ébredés után – nekiálltam ablakot nyitni, hogy szellőztessek. Kezdtem elhúzni a függönyt, mikor belém nyilallt a gondolat, hogy mindjárt belép a szobába a 70 éves anyukám, és rám szól: „Ágikám azt nem úgy kell! Ne arra húzd! Menj csak arrébb! Majd én megcsinálom!” Azt hiszem, ez volt az első pillanat, mikor megfogalmazódott bennem, hogy én nem akarok ilyen szülő lenni – pedig lehet, hogy én is ilyen vagyok…

Mikor vártam a kisbabám, volt egy elképzelésem, milyen kislányom lesz. Szőke hosszú hajú, törékeny, védelemre szoruló, érzékeny lelkű angyalka. Mint amilyen én voltam. Aztán amikor megszületett, egyáltalán nem volt gyámolításra szoruló, visszafogott, angyali természet.

FORRÁS: PEXELS

Egy amazon volt, egy kis bulldózer, aki ment és megcsinált mindent, amit a fejébe vett. Én pedig nagyon sokáig próbáltam beleterelgetni az általam helyesnek gondolt világba, ahol a kislányok babáznak, szoknyát hordanak, sírnak, és elbújnak, ha bántják őket. Nem pedig vadállatosat játszanak, kényelmes ruhákat hordanak, és harapnak meg rúgnak, ha valaki beléjük köt.

Szeretném, ha a lányom 20 év múlva úgy gondolna rám, hogy az én anyukám mindig hagyta, hogy önmagam legyek.

Hagyta, hogy próbálkozzak. Hogy hibázzak. Nem szólt le megalázón, ha kék kockás nadrághoz sárga pöttyös inget vettem fel. Ha felszedtem pár kilót. Nem mondta azt, hogy csak akkor leszek jó ember, ha ezt vagy azt csinálom, vagy ha így vagy úgy viselkedek.

Szeretném, ha 30 évesen nem kellene terápiára járnia majd a gyerekemnek, mert fogalma sincs, ki ő, mit szeret és merre tart. Azt szeretném, ha bátor, egészséges önbizalommal teli, boldog felnőtt lenne belőle.  Ehhez pedig nekem kell változni. Nekem kell megértenem, hogy ő nem olyan, mint én. Hogy attól, mert a gyerekemnek született, még nem a tulajdonom. Nincs felette hatalmam. Nem kell a bennem élő idealista képnek megfelelnie.

Ma odajött hozzám a lányom és azt mondta: „Nézd, Anya! Le szeretném vágatni a hajam ilyenre. Hátul felnyírt, elöl meg két tincs hosszabb, itt meg rövid…” Rövid haj! Üvöltött bennem ez a két szó. Neeeem! Nem akarom, hogy levágassa a haját. Olyan szép hosszú! Majd időpontot kértem a fodrászhoz…

Nyitókép: Pexels