Gyötör, ha hozzám érsz az ágyban…

Az óra kiszámítható, monoton ritmusban ketyegett a sötétben – mintha a férje lökéseit számlálná. Ezen kívül nem hallatszott más, csak a zihálás zaja.

Egy idő után Bencéből nyögések szakadtak ki, csak halkan, nehogy felébredjen a gyerek. Ez jó jel. Azt jelenti, hogy közeleg a vége… Mindjárt befejezi – biztatta magát gondolatban, miközben az ajkába harapott a türelmetlenségtől. Most kéne neki is önkívületben felhördülnie a gyönyörtől, de nem megy. Most sem. Sosem…

Érezte, hogy a férje teste görcsbe rándul fölötte, aztán lefordul róla. Ő meg úgy ült fel az ágyon, mintha ki akarna rohanni a világból. Mintha fogva tartották volna. Mintha erőszakkal gyűrte volna maga alá egy idegen, akitől menekülni kell. Már az ajtónál volt, szinte futott. Közben próbált valami kedveset mondani, mert házastársak között ilyenkor talán illene. De maga is hallotta, hogy a szavai üresek, a hangja fásult. Ugyan, kit akar becsapni?

– Hoznál egy kis vizet? – csendült fel Bence hangja az ágy felől. Némán bólintott. Hát persze. Egy jó asszonytól ez a minimum, ha már nem tudja szenvedélyesen odaadni magát a férjének. Ha már nem tud extázist átélni, de még eljátszani sem.

FORRÁS: UNSPLASH

Kisietett a konyhába, előtte magára kapott egy köpenyt, hátha Dodó felébred és kijön a szobájából. Kicsi még, négy éves. Nem tudja, milyen küzdelem zajlik körülötte azért, hogy ne csonka családban nőjön fel, hogy apja és anyja is legyen.

Ő még nagyon szeretne felnőtt lenni – nem érti, hogy a felnőttek sem tehetnek meg mindent. Sőt, sokszor olyan buták, hogy azt sem teszik meg, amit megtehetnének… Helyette rosszul választanak, hülyeséget csinálnak, aztán isszák a levét. Mint én – gondolta gyilkos öngúnnyal, miközben vizet töltött egy pohárba.

Egy perc múlva már nyújtotta a férjének. Közben próbálta kerülni a tekintetét. Miért lássa szerencsétlen Bence, hogy a felesége milyen elkeseredett, fájdalmas képet vág szeretkezés után? De aztán elöntötte a lelkifurdalás, és képtelen volt elfordulni a kiismerhetetlenül hallgató férfitól.

Bűnbánó arccal simogatta meg a széles, meztelen mellkast, ami az előbb még a testéhez simult – és közben egy szőrös mellkasra gondolt, amit simogatni szeretne. Beletúrt a sötét kefehajba – öt év házasság után jól ismerte a tapintását -, de közben egy másik férfi szőke tincsei után vágyakozott.

Aztán belenézett a férje mélybarna szemébe, melyből az utóbbi években egyre több fájdalom és elégedetlenség áradt. Most már nem lelkifurdalása volt – már gyűlölte magát. Mert az ostobaságával nemcsak a saját életét, de a férfiét is tönkretette. Úgy házasodni, hogy közben másra gondolsz, mást siratsz, másra vágysz… azt hitte, sokkal könnyebb.

Azt hitte, eléggé szereti a férjét ahhoz, hogy elfeledje azt a másikat, a nagy és lángoló szerelmet. Tévedett.

A vágyódás szép lassan felzabálta a hétköznapjait, a hétvégéit, az éjszakáit. A szexuális örömre való képességét. Egy idő után már képtelen volt bármit is érezni az ágyban. Pedig Bence szereti. Vonzó, jó, egyenes, őszinte, férfias. Hányan akarták már elszeretni tőle! De ő kitart, vagy legalábbis eddig kitartott. Talán még holnap is így lesz. De holnapután? Meddig marad türelme egy olyan feleséghez, aki képtelen szenvedéllyel ölelni őt, mert a teste más férfi után kiált?

Hirtelen rátört a félelem, hogy Bencét is elveszíti. Talán az is nagyon fájna… Úgy érezte, széttépik az agyát a kavargó gondolatok. Minden egyszerre zúdult rá: fájdalom, magány, rettegés, bűntudat. Ki kellett rohannia a konyhába, hogy ne a szobában bőgje el magát.

Csak állt a mosogató fölött, és valami borzalmas erejű, megtisztító zokogás rázta. Fogalma sem volt, mit sirat: az elszalasztott szerelmet, ami ilyen sokáig fájt? A férje türelmét és jóságát, ami bármikor elfogyhat? Vagy önmagát, amiért ilyen szívfacsaró akarás ellenére sem képes igazán szeretni azt, akit kellene?

Sokáig sírt, a könnyei rápotyogtak Dodó kiscsibés ivópoharára. Aztán nevetnie kellett, amiért ennyire hülye. „Nyomorult, ostoba picsa, hát szenvedj, ha szenvedni akarsz!” – suttogta magának. Végül letörölte a könnyeit, összeszedte magát, és megfordult, hogy visszatérjen a szobába. De rögtön érezte, hogy valami más. Mintha a szorongató nyomás, ami eddig fogva tartotta, valahogy kiszakadt volna belőle. Mintha a lakás is másmilyen lenne. A tárgyak. A szagok. A kislámpa fénye a szobában.

Csodálkozva nézte a férjét, aki meztelenül, felhúzott lábakkal ült az ágyon. Hirtelen őt is másnak látta. Vonzóbbnak, izgalmasabbnak, kívánatosabbnak. Odalépett hozzá, lassan megérintette a karját, a combját, a testét… Aztán ledobta magáról a köpenyt, és végre olyan szenvedéllyel tudta magához húzni a férfit, ahogy mindig is kellett volna. A régi szerelem elveszett – sikerült örökre elsiratni, hogy helyet adjon végre egy újnak, nemesebbnek és jobbnak. Az Igazinak.

Nyitókép: Unsplash