Mit is jelent valójában házasnak lenni?

Házasság. Mennyi ígéret, remény, vágy, öröm, csalódás, fájdalom egyetlen szóban. Mennyi örökre, jóban-rosszban és soha többé.

Az igazi megtalálása, a kimondott „igen” jelentősége, a fehér ruha szimbóluma, a család lehetősége, a „most már soha többé nem leszek egyedül” mindennél fontosabbnak tűnő ígérete.

Valójában mi a házasság? Láttuk a szüleinkét, a nagyszüleinkét, a barátainkét, az ismerőseinkét, esetleg egy-egy embert több házasságban is, és lehet, hogy azt mondtuk, na mi aztán soha nem esünk ebbe a csapdába. Aztán jött az igazi, és boldogan szaladtunk az oltár elé, és reméltük, hogy a miénk majd másmilyen lesz, hogy örökre szól, hogy mi majd jól csináljuk. Miközben lehet, hogy fogalmunk sem volt, hogy mire mondunk igent.

Én és te. Túl a saját határainkon, együtt valamiben, amit a „mi”-nek hívunk. De vajon mit jelent valójában a „mi”? Hogy ettől a pillanattól kezdve a közös szándék felülírja az egyénit? Én már csak rajtad keresztül definiálhatom magam, és te is csak az vagy, akit a kettősünkben jelentesz?

Csakhogy én haladok egy saját úton is, ahogyan te is. Nem szűntünk meg létezni egyénként sem. Mi van, ha ez egyszerre csak fontosabb lesz, mint a közös út? Mi lesz az ígérettel, hová lesz a holtodiglan-holtomiglan, ha elfogyott az, amiről azt gondoltuk, örökre szól? De mi az, ami elfogyhat? A szerelem? A szeretet? Több vagy kevesebb a házasság az érzelmeink összességénél?

Szóval, mi a házasság?

Ha az elmúlt közel húsz évemet, és abban a szépséges házasságomat nézem, akkor azt mondom, hogy a házasság egy semmivel össze nem hasonlítható, teljes szövetség. Szövetség, amelyben már a „mi” fogalmán is túlhaladtunk, mert valami meghatározhatatlan kiteljesedésben az egy meg egy nem kettő, hanem egy.

FORRÁS: UNSPLASH

Megélni gyönyörű, beszélni róla nehéz. Mert nem a férjem világában oldódtam fel, vagy ő az enyémben, nem függőségeket teremtettünk közösen, nem lemondtunk valamiről, hanem összeraktunk közösen egy teljesen új világot. Valamit, ami meghaladta szinte mindenben azt, amit önmagunkról valaha is gondoltunk. Azt is, amit a szerelemről gondoltunk. Mindent, amit az emberi kapcsolatokról gondoltunk.

Ez adott lehetőséget arra, hogy túllépjünk régi fájdalmakon, szerepeken. Hogy megismerjük és megértsük a saját mozgatórugóinkat. Hogy végtelen figyelemmel és érzékenységgel forduljunk a másik fejlődési lehetőségei felé, és képesek legyünk tisztelni mindazt, ami a másik.

Hogy milyen a valódi házasság?

Biztosan van egy jellemzője, ami minden normális emberi kapcsolatban alap: nincs alá-fölé rendeltség. Nem játszmakönyvet, hanem életkönyvet írunk közösen. Úgy haladunk a saját utunkon egyre erőteljesebben önmagunk felé mindketten, hogy közben mégis a közöset építjük. Valami ilyesmi szerintem a házasság tiszta, belső esszenciája.

Mert az, hogy megtisztelsz azzal, hogy láthatom az életed úgy, ahogyan vagy, minden felismerésed, minden szándékod a jobbra, engem is gyarapít. Ha engedem, hogy láss, annak, aki vagyok, akkor engedem azt is, hogy megmutasd nekem, amit esetleg én nem veszek észre. És ezzel lehetőséget kapok arra, hogy megintcsak meghaladjak valamit. Lebontsak egy falat, átlépjek egy akadályon.

Látlak és elfogadlak annak, aki vagy. Ez egy gyönyörű ajándék, amit egyik ember a másiknak adhat. A házasságban talán még ez is felülírható. Ha engeded, azt is láthatom, ami még lehet, hogy nem is vagy. Bábáskodhatom az új születésednél. Inspirálhatlak, támogathatlak. És itt valóban nincsenek határok.

Te lépsz egyet, és én lépek veled. Én lépek egyet, és te velem. Nem fog mindig minden sikerülni. Lehet, hogy neked kell letörölnöd a könnyeimet, vagy nekem a tiéd. Lehet, hogy reménytelenséget érzünk, fájdalmat, kudarcot. De a lényeg, hogy valahogy mindez kívül marad azon a belső magon, amiben egyek vagyunk. Ahogyan az én mosolyom nem megalkuvásból a tiéd is. A te sikered nem önzésből az enyém is. A hétköznapi létezésben azért lehet valódi szentség a házasság, mert azzal, hogy képesek vagyunk a lelkünk legjavát egymásnak adni, tényleg jobb emberek is leszünk.

Házasság van ilyen és olyan is. Lehetünk örök szkeptikusok, folytonos újrakezdők, vagy épp élhetjük a szép vagy kevésbé szép életünket valakivel közösen. Azt hiszem, hogy a házasság mégiscsak – és most, a huszonegyedik században is – hatalmas lehetőség. Olyan, mint egy műalkotás. A kisajátítás nélküli odaadás művészete, mely egy valódi házasság legfontosabb ismérve. Embernek adott isteni ajándék.

Nyitókép: Pexels