Olvasói levél: A srác, aki másképp szeretne szeretni…

Van az a mondás, hogy „Aki szeret, az enged.” Akár el is enged… De biztos nem tör a szabadságodra, az önállóságodra, nem mászik a nyakadra, nem akar megkötni.

Legfeljebb finoman szelídíteni próbál, és talán gyógyítani is. És küzd veled a maga módján, és próbál megérteni, és huszadszor is utánad nyúl, ha eltávolodtál… Mert a lányt, aki sokáig élt egyedül, másképp kell szeretni – nem úgy, ahogy az ösztön diktálná.

Múlt tavasszal engedtem az ösztönnek. Nem is tudtam volna mást csinálni, nem kérdezte, hogy akarom-e, csak jött, és elkezdett emelni. És hajtott, követelőzött, hogy minél többet veled lehessen. És talán te is vágytad, hogy szédülhess…

Én máshonnan jövök. Az előző tíz évben szinte nem volt olyan reggel, mikor egyedül ébredtem. Mindig ott volt a nő, akihez odabújhattam, akit odahúzhattam magamhoz. Aztán ahogy ez megritkult és végül teljesen meg is szűnt, nagyon hiányzott…

Te ekkorra már az egyedülléthez voltál szokva. Az önállósághoz, a szabadsághoz, a saját magadra támaszkodáshoz. Csak sokára tudtam elképzelni, hogy milyen a világod. Számomra az volt ismerős, hogy van valaki, aki mindig ott van. Nem értettem, hogy milyen az, amikor nincs. Szenvedtem a magányban, nem akartam belemerülni. Aztán mégis úgy lett. Elengedtelek, bár nehezen ment.

Aztán jött más. Szerettem vele lenni, de nem szerettem bele. Néhány dologra azért megtanított: megnyugodtam, hogy nem vagyok „hibás széria”, legalábbis nem vagyok rosszabb, mint akárki más, és lehet velem jól éreznie magát egy másik embernek. Arra is megtanított, hogy kitarthatok az elképzeléseim mellett, mert kaphatok olyat is, amilyet szeretnék, nem kell kevesebbel beérnem.

Abból, hogy mi másként indítottunk, a „kudarc” ellenére kikerekedett egy sajátos előny is! Már nincs köztünk amiatt feszültség, hogy nem tudjuk még, milyen a másik az ágyban. Legalább ezen a bizonytalanságon túl vagyunk. Furcsa, de mióta tudom, hogy ez (is) jó veled, nyugodtabb vagyok. A magyar nyelv is ismeri a kifejezést arra, hogy intim kapcsolatba kerültek, hogy „megismerték egymást”. Szerintem ez nem csak játék a szavakkal. Van értelme. Számomra olyan, mintha „ismernélek” azóta…

És ezért el tudok lazulni, el tudlak engedni. Tudlak szabadnak hagyni, és oda tudok koncentrálni, ahol a lényeg van: a lelkedre. Ezért tudok lenni a barátod! Ezért nem pirulok már előtted (annyira). Ezért nem feszélyez a lelki meztelenség sem (annyira).

FORRÁS: PEXELS

Ezért tudok lenni a barátod, de nem ezért akarok az lenni. Az a cikk a lányról, akit másképp kell szeretni, nagyon betalált nálam. Mikor már harmadszor olvastam, leesett, hogy pont azt próbálom csinálni, amiről szól: másként szeretni téged, másképp közeledni hozzád, mint azt eddig szerintem bárki is tette.

Legyünk barátok! Ismerjük meg egymást barátként! Hagyjuk a szexet! Először legyünk jóban egymás lelkével! Csináljunk közös programot bárhol, csak ne az ágyban! És csináljuk mindezt lassan!

Hagyjunk egymásnak időt! Nevessünk, viccelődjünk, kiránduljunk, engedjük fel a sárkányokat, millió dolgot lehetne! Mindezt szerelem helyett barátsággal. Mert a szerelem mohó, önző, mindent magának akar. Birtokolni akarja a másikat. A barátság sokkal finomabb, nem tolakszik, meghagyja a szabadságot, és van olyan erős kötelék, mint a szerelem. Az igazi, őszinte barátság az, amiben tényleg meg lehet ismerni egymást.

Örüljünk egymás társaságának úgy, ahogy igazi barátok örülnek! Sőt, a sajátos kezdésünk okán ennél többet is megengedhetünk magunknak: időnként elengedhetünk egy-egy bókot vagy flörtöt is. Köztünk ez is belefér! Kezeljük úgy a barátságunkat, mint egy biztos alapot, amire akármi is épülhet idővel. De ha nem épül, hát akkor sincs világvége, akkor is azok lehetünk egymásnak, akik a legelején is: hűséges, egymást bevédő barátok.

Ahogy alakul, mélyül az ismeretség, a bizalom, úgyis érezni fogjuk, hogy mennyire engedhetjük közel a másik testét. Akarjuk-e közelebb engedni, vagy pont jó ott, ahol van? Milyen lehet az, amikor férfi és nő között nincs ilyen irányba sem „kapcsolati nyomás”? Vágy persze lehet, de nem kell sietnünk, nem megy el a vonatunk. Én már ráérek. Minőséget akarok, és tudom, hogy meg is kaphatom. Ha már eddig eljutottunk, gondolod, hogy most csak úgy feladnám!?

No és te? Akármikor befejezhetted volna a velem való törődést, üzenetváltást, de ehelyett átküldtél egy linket ahhoz a bizonyos íráshoz. Lehet, hogy nem ez volt a szándékod, de számomra úgy hatott ez a cikk, mint egy „súgás”, egy finom kérés arra vonatkozóan, hogy mit szeretnél. Azt üzented, hogy szeretnéd, ha másképp lennél szeretve… Most már tudod, hogy mit gondolok erről a „másképp”-ről… Az a kérdés, hogy el tudod-e képzelni magad ebben a másmilyen világban.

Nyitókép: Pexels