Nem szabad, hogy a szerelem kifordítson magadból

Nem furcsa dolog, mindenkivel megesett már, hogy szerelmes lett, és kicsit megváltozott. Bizonyos személyiségjegyeit maga mögött hagyta, és újabbakat vett fel.

Az élet rengeteg platformján kell megalkudnunk, elnyomni magunkban az ellenkezést, lenyelni a mondanivalónkat, csak azért, hogy jobb pozícióba kerüljünk, vagy elkerüljük a konfrontációt. Ez sokszor kényszerhelyzet, mert az élet sok esetben csak így működik, és a szocializációhoz erősen hozzátartozik az alkalmazkodás.

Ám ez nem összetévesztendő azzal, ha teljesen lemondunk önmagunkról csak azért, hogy megfeleljünk a másiknak. Teljesen érthető, ha a belső balansz megborul ilyenkor, elönti az agyunkat a boldogság, ám az semmiképpen nem normális, ha ilyen érzelmi feldobottság állapotában a valódi önmagunkat a kukába dobjuk – vagy legalábbis jó alaposan elnyomjuk.

Még a legstabilabb személyiségek is képesek kifordulni önmagukból, ha szerelembe esnek. Csak őt látod, nem létezik más rajta kívül, az emberi kapcsolatokat is mellőzöd, a saját igényeidet is teljesen háttérbe szorítod. Van, aki a másik külső jegyeit is magára ölti, szokásait felveszi, a másik véleményével azonosul, még akkor is, ha addig egészen más elveket képviselt.

Ugyanazok az ételek lesznek a kedvencei, és ugyanolyan zenei stílus iránt rajong, mint a szeretett fél. A teljes összeolvadás számára azt jelenti, hogy olyan mélyen belebújik a másikba, hogy megszűnik önmaga lenni. Pedig ez egy veszélyes csapda.

FORRÁS: PEXELS

Hiszen a másik, aki megszeretett minket, éppen azért tette, mert olyanok voltunk, amilyenek. Szükségesek a hasonlóságok, hiszen a teljes különbözőség, az ellentétes személyiség és stílus taszítja egymást. Ha csak a megfelelés kedvéért mindenben azonosulunk, egy idő után unalmassá válhatunk a másik szemében. Amin a legjobban igyekeztünk, éppen az fordul a szándékaink ellen.

Nem szabad, hogy a szeretet, a szerelem kifordítson minket magunkból.

Ha már a kapcsolat elején „kirakunk mindent az asztalra”, megmutatjuk igazi valónkat, jó és rossz dolgainkat se rejtjük véka alá, és ennek ellenére is azt mondja a másik fél: „igen, te kellesz nekem, így, ahogy vagy”, akkor nem kell félnünk attól, hogy csak akkor leszünk a fontosak a számára, ha teljesen azonosulunk az ő személyiségével.

Mert a boldog párkapcsolat egyik, és talán legfontosabb ajándéka az, ha két különböző ember képes kapcsolódni egymáshoz, elfogadni, tolerálni, és úgy, ahogy van, szeretni a másikat. Maradjunk önmagunk, és így senkit nem ér csalódás, ha a nagy lángolás elmúltával már csak csendes szeretet marad bennünk. Hiszen úgy szeretjük a másikat, amilyen. Jóval és rosszal, jóban és rosszban egyaránt.

Nyitókép: Pexels

Tovább olvasok