Nem csak Valentin-napon akarok hinni a szerelemben!

Valentin-nap… Még a gondolatára is kiver a víz. Legalábbis ebben az évben. Az év egyik legszürkébb napja, már ami az időjárást illeti.

Amióta az eszemet tudom, mindig szürke, párás, komor nap volt. Lehet, rám cáfolna a meteorológiai szolgálat statisztikája, de változtat ez bármit is azon, hogy hogyan érzi magát az ember legbelül? Pedig volt, amikor vártam, de tényleg. Hátha Kupidó nyila ekkor talál szíven, és persze a nagybetűs Őt is. Elég lesz csak rám néznie, és kész. Meglát, belém zúg, és minden happy.

Nem lesznek gondok, kisstílű játszmák. Csak véget nem érő csókcsaták és egetrengető éjszakák, amiket csak azért kell megszakítani, hogy egyáltalán életben maradjunk a következőig, mert szénné éget minket a szenvedély. Jól hangzik, mi? Hát én így gondoltam, míg jól fejen nem vágott a sivár valóság. Pedig nem a piros tablettát vettem be, mint Neo a Mátrixban.

Voltak kapcsolataim. Csúnyának sem mondanának, sőt, a régi pasijaim szerint egész jó csajszi vagyok, de… Igen, de! Már annyira tudtam, hogy mi lesz a vége, amikor elkezdték felsorolni a jó tulajdonságaimat. Iskolában, munkahelyen és szakítós randin. Az utolsónál emlékszem, inkább kifizettem az éttermi számlát, csak hogy hamarabb szabaduljak. Bár jobb volt, mintha egy üzenetben dobnák ki az embert.

Nem utáltam meg a szerelmet, dehogyis, csak elfáradtam abba, hogy mindig ez a vége. Hogy van egy szebb, egy jobb, egy csinosabb, és egyszerűen csak „leselejteznek”.

Talán maradi vagyok, de a szerelemnek nem egy napról kellene szólnia. Beteges, hogy egy dátumhoz kötjük a naptárban. A szerelemnek időtlennek, lángolónak és véget nem érőnek kellene lennie két ember között. Most látom be, a saját káromon, hogy sajnos nem az. Lehetne, de számomra nem az.

FORRÁS: UNSPLASH

Sétálok a városban, és a kirakatok mind-mind erre a napra vannak kihegyezve. Valahol megértem a kereskedőket is, és régen én is vártam, hogy azon a bizonyos estén kiöltözzek. Érezzem, hogy akarnak engem, és ami fő, szeretnek és kívánnak.

Ez az év kimarad. Most egyedül töltöm ezt az „ünnepet”. Nem lesz senki, aki randira hívna vagy átjönne egy üveg borral a vacsorához, amit kettőnknek főzök, ha már nem lehet étteremben vacsizni. Annyi év után egyedül leszek, nem kell fodrászhoz mennem vagy kisminkelni magam, hogy még csábosabb legyek azon az estén.

Mérlegelni fogok, leülök egy pohár borral, és elbeszélgetek magammal. Mi volt eddig, mit csináltam jól, mit lehetne még jobban és mit rontottam el. Könyörtelenül szembenézek az igazsággal, és ha törik, ha szakad, kiderítem, miért vagyok egyedül.

Belefáradtam az örökös hárításba. Hogy minden pasi egy rohadt disznó, mind csak „azt” akarja, és miután megkapták, amiért tették a szépet, szó nélkül lelépnek. Tudom, hogy sok ilyen van, de hiszem, hogy Te is ott vagy valahol. Akiről annyit álmodoztam, akit kerestem, és akiről elhiszem, hogy ő pedig engem keres a tömegben.

Munkába menet a reggeli káoszban, a nappali robotban és a délutáni rohanásban, amikor szabadulunk a kötelességeink alól. Aki számára nem átmeneti állapot, ideiglenes megoldás vagyok, hanem a végállomás. Jó értelemben.

Szeretném elhinni, hogy létezel, és nem csak a szerelmesek napján. Esténként, amikor egyedül alszol el, nemcsak az eltelt nap jár a fejedben, hanem felteszed magadnak a kérdést: hol vagyok? Miért nem vagyok már rég melletted, és miért is hagynálak aludni, mikor izgalmasabb dolgokat is csinálhatnánk?

Ez a Valentin-nap most más lesz. Nem lesznek csókok, ölelések, mindent elsöprő szenvedélyes együttlét. Egyedül leszek, mert így alakult, így döntöttem. Nem akarok senkinek könyörögni még egy hétvégéért. Majd nézem az ablakból a város fényeit, a halványan derengő csillagokat, és várni fogok rád.

Tudom, hogy eljössz, azt is tudom, hogy ezért nekem is tenni kell, mint egy modern hercegnőnek, aki már nem egy toronyban rostokolva várja a hercegét. Segítek neked, mert én is keresni foglak. Szóval siess, találj rám! Addig is: boldog Valentin-napot!

Nyitókép: Unsplash