A szeretőként érzett hamis boldogság rosszabb, mint a magány!
Mindenáron tartozni akartam valakihez, mert állandóan mardosott belülről a hiányérzet, de túl nagy árat fizettem érte.
A történetünk tipikusnak mondható. Kollégák voltunk egy belvárosi ügyvédi irodában. Én a sebeimet nyalogattam az exemmel való szakítás után, Kristóf pedig a feleségével háborúzott. Többször beszélgettünk lelki dolgokról kávézás közben vagy munka után, és utána mindkettőnknek sokkal könnyebb lett.
Ezért egyre többet kerestük egymás társaságát, de mindig megtartottuk a három lépés távolságot. Aztán egyik este sokáig bent maradtunk túlórázni. Mivel az utolsó busz is elment, Kristóf felajánlotta, hogy hazavisz. Így is történt, és amikor kitett a lakásom előtt, váratlanul magához húzott, és megcsókolt. Olyan hatalmas szenvedély lobogott az ölelésében, ami engem is azonnal magával ragadott, esélyem sem volt ellenállni. Talán nem is akartam…
Hihetetlenül érzéki, tapasztalt szerető volt. Mellette jöttem rá, hogy fájdalmasan hiányzott az a – hol vad, hol gyengéd – játék, ami annyira megrészegít. Mindent megadott nekem, amire egy nő vágyhat: pajkos üzenetek, ajándékok, hétvégi kiruccanások, romantikus vacsorák szexszel fűszerezve.
A lazának induló viszony lassacskán a mindennapjaim része lett, és kezdtem úgy viselkedni, mint egy drogfüggő. A barátaim rám sem ismertek, lefogytam, beesett az arcom, eltűnt a mosolyom. Kristóf volt a kábítószerem – ha megkaptam a napi adagomat, szárnyaltam, ha pedig nem, akkor összezuhantam. Mintha egy furcsa libikókán ültem volna, ami ide-oda billeg. Végül annyira elhatalmasodott rajtam ez a függés, hogy saját érdekemben úgy döntöttem, kiszállok az egészből.
FORRÁS: UNSPLASH
Elmondhatatlanul nehéz volt elszakadni tőle, még a munkahelyemen is felmondtam, hogy elkerüljem vele a találkozást. A szakítás után heteken át sírtam, mivel anyagilag és lelkileg is mélypontra kerültem. A barátaim szerencsére mindvégig támogattak, ők segítettek felállni a padlóról. Hosszú időnek kellett eltelnie, mire végre újra embernek éreztem magam. Korábban mindig azt gondoltam, hogy képes vagyok irányítani az életemet, és sosem kerülnék kiszolgáltatott helyzetbe.
De ha valamit, hát azt megtanultam: aki szeretővé válik, egy idő után megszűnik önmaga lenni.
Azt is bevéstem az agyamba, hogy a hamis boldogság még rosszabb, mint a magány. Hülye voltam, hogy bedőltem egy nős férfi hitegetésének, és éveken át beletörődtem a másodhegedűs szerepébe. Tartozni akartam valakihez, mert önmagamhoz tartozni nem volt biztonságos, de iszonyú nagy árat fizettem ezért az illúzióért.
Végül majdnem belehaltam a vágyódásba olyasmi után, amit soha nem lehetett teljesen az enyém. Ahelyett, hogy magamban kerestem volna a kapaszkodókat és a teljesség érzését. Most már tudom, hol hibáztam.
Nem lehet másoktól várni, hogy megmentsenek, csakis én vagyok felelős a saját boldogságomért, lelki békémért. A félrelépők csak a saját gyávaságukat dédelgetik. Nincsenek tudatában a saját érzéseiknek és tetteik súlyának. Emiatt pedig olyan dolgokat tesznek, amiket az ösztöneik irányítanak. Ez nem más, mint nettó gyávaság.
Nyilván sokkal kényelmesebb más karjaiban keresni a pillanatnyi örömöket, mint leülni a partnerrel (házastárssal), és őszintén megbeszélni a problémákat. Úgy, hogy annak kézzelfogható eredménye is legyen.
Ráadásul a szeretőség a maradék önbizalmát is elveszi az embernek. A legtöbb titkos liezon tele van olyan „apróságokkal” és váratlan eseményekkel, amik miatt egy értéktelen nullának fogod érezni magad. Például amikor a szeretőd az utolsó pillanatban lemondja a találkozót, mert a családjának épp szüksége van valamire.
Vagy amikor a közösségi oldalára kitesz egy boldogságtól sugárzó fotót, amin a párjával van. Talán azt gondolod, ez nem nagy ügy, ennyi kompromisszum még belefér. De tudod, mi történik ilyenkor a szíveddel? Egy darabja meghal és örökre elveszik. Ezt sose felejtsd el, ha belebonyolódsz egy szeretői viszonyba!
Orsi történetét Császár Zsanett jegyezte le.
Nyitókép: Unsplash
