Ha szellemnek öltöztetem a gyereket farsangra, pokolra jutok? - Igazinő | Igazinő

Ha szellemnek öltöztetem a gyereket farsangra, pokolra jutok?

Itt a farsang szezon, én meg csak tátom a számat, milyen szuper jelmezek készülnek. Kreatív anyukák szabnak, varrnak, barkácsolnak.

Túró Rudi, Piroska farkason ülve, traktor, hóember, űrhajós, sárkány, pestis doktor… Nem is beszélve a “trendi” koronavírusról, vagy a Müller Cecília és Győrffy Pál jelmezekről. Csillogó gyerekszemek, büszke anyukák, a közösségi oldalakat ellepő ötletes jelmezek. Szóval tényleg, mindenki boldog.

És akkor itt vagyok én, aki annak örül, hogy végre a gyerekeim már nem “farsang korúak”. 

Tudom, a csöppségek imádják, hogy egy évben egyszer beöltözhetnek a kedvenc mesehősüknek vagy foglalkozásuknak. Lehetnek állatok, mesebeli lények és persze királylányok, meg katonák. De bármennyire örülnek a gyerekek, bevallom, én az az anyuka vagyok, akinek ez az egész farsangosdi – jelmezestől, fánkostól – csak problémát jelent. Nem vagyok se kreatív, se ügyes, és még macerásnak is érzem a sok beszereznivalót.

Gondolom, ez valamilyen transzgenerációs családi átok lehet, mert emlékszem, gyerekkoromban nem volt egyetlen otthon barkácsolt jelmezek sem. Az én anyukám inkább kölcsönkért. Jól tette. Még nyertem is vele egyszer egy tortát. Talán ez az egyetlen farsangi jelmezes emlékem.

Szóval, én csak ámulok, bámulok, micsoda csodák készülnek az anyukák kezei alatt. Tisztán látszik ezeken a remekműveken, hogy a szülő beleadott mindent. Hetekkel – de lehet, ezzel még alá is lőttem –  farsang előtt már ment az ötletelés, hozzávalók, anyagok, kiegészítők felkutatása, beszerzése. Éjszakai varrogatás, ragasztgatás, visszabontás, újrakezdés… Hősök, na!

Ezzel szemben én legtöbbször boltban vásároltam királylány jelmezt, vagy kölcsönkértem, mint anno anyukám, esetleg próbálkoztam az elkészítésével, de feladtam. Nemhogy nem készültem hetekig, de bizony volt olyan, amikor csak előző nap jutott eszembe, hogy másnap ovis farsang. Huszonéves voltam, laza anyuka. Nem csináltam ebből problémát.

Előkaptam a szekrényből egy fehér lepedőt. Vágtam rá saccperkábé két lyukat, hogy kilásson belőle a gyerek – persze nem látott ki -, és egész este győzködtem őt is, és magamat is, hogy milyen szuper szellem lesz. Mert szellemnek lenni sokkal menőbb, mint királyfinak, katonának, tini ninja teknőcnek, Supermannek vagy Pókembernek…

FORRÁS: PEXELS

Reggel, indulás előtt, hogy ne csúszkáljon a “méregdrága”, precízen megalkotott szellem lepedő, a kis fejére még illesztettem egy piros farsangi szemüveget. Gondosan ügyelve arra, hogy legalább az ovi bejáratáig helyén maradjon, majd elengedtem riogatni az ovis társait. Csakhogy az én gyerekem nem volt egy riogatós fajta, ellenben az összes fiúval. Akinek aznap papír fegyver volt a kezében, az én fiamat üldözte egész nap… Mit szépítsem? Megpróbáltak végezni vele.

Azóta figyelek a dátumokra, és nem próbálok jelmezt készíteni saját ötlet alapján, de még más ötlete alapján sem. Azóta sem szeretem a farsangot, és szerintem ő sem szeret engem. A kölcsön jelmez is nagyon jó! Ügyes anyukák kitalálják, én meg kölcsönkérem. De a bolti jelmez is tök szuper. Igen. Bevallom, tökéletlen anya vagyok. De a szívemmel tudom, hogy nem egy jelmez milyensége definiálja az anyai szeretet mélységét. Még akkor sem, ha egyszer doboz is volt a gyerek. Dobozt találni is nehéz volt…

Nyitókép: Unsplash