Meg akartalak menteni a szerelmemmel, de majdnem belepusztultam! - Igazinő | Igazinő

Meg akartalak menteni a szerelmemmel, de majdnem belepusztultam!

2021-02-16 Esszencia

Alig néhány napja nem hallok rólad, de egy örökkévalóságnak élem meg. Próbáltam aludni, hogy majd reggel úgy ébredek, elfelejtettelek.

Próbáltam alkohollal csillapítani a körülötted járó gondolataim őrületes tempóját, nem ment. Próbáltam beszélni rólad, de nem találtak a szavaim befogadó fülekre. Próbáltam egyszerűen átlépni ezt az egész rémálmot, mintha csak egy halom kidobni való kacatként heverne a szobám közepén. De mindig előkerültek a lelki szemetesembe kihajított dolgok szépen, apránként…

Aztán próbáltam gőgös lenni. Mint egy durcás kislány, úgy fordítottam hátat a lábaid elé hajigált szebbnél szebb vallomásaimnak, amiket semmibe vettél. És nem értettem, miért nem érted. Miért nem akarod, miért nem mered érteni, mit érzek irántad? Dühös voltam minden nőre, akihez előttem közöd volt, mert tudtam, az ő késeik nyomán csordogál még a vér a szívedből.

És megannyi kétszínű nő ezernyi átverése után mondhatok én bármit, nehéz lesz elnyernem a bizalmad. Hiába szóltam, hogy én más vagyok. Ki tudja, talán az ilyen nők is épp ezzel jönnek? Hiába próbáltam bizonyítani, alig engedtél magadhoz közel.

Annyi sebet kaptam a tehetetlenségedben hozzám vágott sértéseidtől, hogy most én mondom azt: köszönöm, nem kérek ebből többet. Már majdnem elhittem, hogy az én szerelmem értéktelen, hogy szóra sem érdemes. Már majdnem elhittem, hogy csak olyan sorsot érdemlek, ahol folyamatosan várok rád, mint egy csodára. Várom, épp hányadik héten tartasz méltónak arra, hogy néhány órát áldozz rám a drága idődből.

FORRÁS: PEXELS

Egyik percben értéktelen senki voltam, aztán a piedesztálra emelt királynőd, aki alól néhány óránként kirántottad a szőnyeget, és hagytad, hogy megint pofára essen. Talán még élvezted is. Talán rajtam akartad leverni a sok régi sérelmedet. Talán szerinted én érdemlek bosszút azért, amiért nemhogy másokkal, de magaddal sem tudtál soha békében lenni. Én, aki tényleg szívből akartam neked segíteni, de te ellöktél magadtól.

Nem akarom továbbgörgetni magam előtt a szívem mögé dugdosott fájdalom morzsákat. Nem akarom, hogy villámcsapásként jöjjenek az emlékek, amikor azt hiszem, már jól vagyok. Jöjjön most minden! Emlékezni akarok minden együtt töltött másodpercre. Gondolatban átélni még egyszer, utoljára, és aztán örökre szabadulni tőled.

Annyira fájsz, hogy szeretném, ha valami felettem álló, hatalmas erő még a neved is kitörölné a fejemből.

Szeretném, ha kimosnák belőlem ezeket az érzéseket, ha hypóval fertőtlenítenék a lelkem a sok szenny után, amit egymásra borogattunk az elmúlt időszakban. El akarom felejteni a kezeid puha tapintását, a bőröd egyenetlenségét. El akarom felejteni, hogy tökéletlenül voltál nekem épp tökéletes.

Örökre ki akarom törölni a fejemből a kedvenc számom, amin először megcsókoltál. Nem akarom, hogy bármi téged idézzen, míg nemcsak egy megszépült emlék vagy, hanem elevenen ég a közös élményeink szépsége bennem. El akarom felejteni a szép, puha orrodat, ahogy az enyémhez ért, és el akarom felejteni a puha, szenvedélyes csókjaidat. El akarom felejteni a félelmet, mikor először néztem mélyen a szemedbe, és pontosan tudtam, hogy végem, elvesztem. El akarom felejteni a boldog közös jövőnk halálra ítélt, szép lehetőségeit.

Úgy gondolom, kellően meggyászoltam és megszenvedtem már ezt a szerelmet. Már csak egyetlen dolgot szeretnék: úgy szabadulni tőled, mintha ez a rémálomszerű tündérmese soha nem is létezett volna.

Nyitókép: Pexels