Akkor vagy hűséges, ha nemet mondasz egy új szerelemre?

Könnyű belecsúszni egy munkahelyi viszonyba, hiszen egy egész másik életet élünk le azokkal az emberekkel, akikkel dolgozunk. Megismerjük egymást, talán sokkal jobban, mint ahogy a saját párunk ismer.

Velem is megesett ez egyszer… Bár én is, és a másik fél is boldog házasságban éltünk, mégis valahogyan közel kerültünk egymáshoz. Lojális típus vagyok (most hallom, ahogy felröhögsz, hogy na persze…), régóta dolgoztam ugyanazon a munkahelyen, nagy cég, sokan jönnek-mennek, és már egy ideje felfigyeltem erre a nyugodt, kiegyensúlyozott, normális fiúra.

Nem is tudom, mikor vettem észre, hogy figyel. Nem olyan hátborzongató, leselkedő módon, hanem nyíltan és érzőn, kíváncsian, mint aki ismer, de mégsem. Amikor én is elkezdtem figyelni, kezdtem rájönni, hogy nem jó sokáig ezekbe a fekete szemekbe nézni, el lehet bennük veszni.

Egy-két bátorító mosoly, pár munkamegbeszélés, pár udvariaskodó mondat, sosem történt ennél több, sosem próbált fizikailag a közelembe kerülni, mégis olyan jó volt a közelében, olyan volt, mintha mindig is így lett volna. Sokat beszélgettünk, a családunkról is, leginkább azért, hogy burkoltan emlékeztessük egymást, hogy nem vagyunk szabadok – és hallgattunk is sokat.

Addig a napig… Amíg rá nem jöttem, hogy ez több egy munkahelyi flörtnél, ebbe bele lehet bukni, ha az ember lánya elengedi magát. Egy családi konfliktus miatt eléggé magam alatt voltam. Nem szoktam bevinni a problémákat a munkahelyemre, de azért látszott, hogy valami nem stimmel.

FORRÁS: PEXELS

Az irodámban ültem, amikor bejött, próbáltam úgy tenni, mintha a munkára koncentrálnék, de csak üres tekintettel bámultam a monitort. Nem vettem észre, ahogy a hátamhoz lépett, két kezét a vállamra tette, és én olyan természetesen, mintha mindig is így lett volna, hátrahajtottam a fejemet a mellkasára, és ő homlokon csókolt. Szavak nélkül kapaszkodtunk egymásba, és így maradtunk egy ideig. Jó volt. Nagyon jó volt. Tudtuk mindketten, hogy valami megváltozott.

Megijedtem. Én nem vagyok az a lány, aki elveszíti a fejét. Aki bedől egy-két bóknak. Akinek nem számít a fogadott hűség. Aki félresöpör mindent. Belegondoltam, mi lehetett volna, ha… Ezek után kerültem. Mindezek mellett – és ellenére – szerettem a férjemet, a családomat, tudtam, hogy mindenkivel megtörténhet egy ilyen fellángolás, el fog múlni, ha tudatosan kerülöm a vele való kapcsolatot. Így is volt egy darabig, majd kaptam egy nagyon jó állasajánlatot, ami megoldotta volna ezt a problémát is.

Ezután egyik nap egy kézzel írott levél csusszant be az irodám ajtaja alatt. Annyira megdöbbentett, már maga a tény is, hogy valaki kézzel ír, papírra, nekem, a mai világban, hogy rögtön olvasni kezdtem:

Nem is tudom, honnan kezdjem, inkább csak belevágok. Tudom, hogy el akarsz menni, és tudom azt is, hogy részben miattam. Meg szeretnélek kérni, hogy ne tedd. Tudom, ijesztő ez a helyzet, számomra épp annyira, mint számodra. Mindketten boldog kapcsolatban élünk, és hidd el, nem tervezem tönkretenni az életedet, sem eldobni az enyémet, csak arra kérlek, hogy ahogy eddig, maradj meg nekem. Igazságtalan az élet, nem azért, mert nem lehetünk együtt, hanem mert nekem kétszer is megadatik, ami sok barátomnak egyszer sem. Az, hogy úgy ismerkedtünk meg, hogy egyikünk sem szabad, biztos okkal történt, de nekem elég, és  boldoggá tesz, hogy holnap veled ugyanitt találkozom, hogy holnap újra rám mosolyogsz, és én visszamosolyoghatok, hogy hallom a hangod, és a szemedbe nézhetek.

Kérlek, NE MENJ EL!

Lehet szerelemmel szeretni két embert? Lehet ez csak a legendás férfi-nő barátság? Hiszen nem kér többet annál, mint ami engem is boldoggá tesz, hogy lássam, hogy érezzem, hogy jó szeretni és szeretve lenni, ha ezzel nem bántunk másokat. Vagy ez az igazi szerelem, ami tiszteletben tartja a határaidat, a körülményeidet, és nem a testedet, hanem a lelkedet akarja a közelben tudni?

Őszintén kérdezem, te mit tennél? Én maradtam. És hű maradtam önmagamhoz, a férjemhez – és hozzá.

Nyitókép: Pexels

Tovább olvasok