Szexuális indíttatású játékok egy középiskolai gólyatáborban – hogy lenne ez normális?!

Közel 20 év telt el azóta, és rossz emlékeim sincsenek, de a gólyatábor szó hallatán még mindig összeszorul a gyomrom.

Pontosan emlékszem, hogy a középiskolában hatalmas stresszként éltem meg a táborban való részvételt. Az ok egyszerű volt: féltem, hogy a beavatási játék részeként egy olyan szívatásban lesz részem, amit nem szeretnék, ami megalázó számomra. Talán éppen az egykori félelmem miatt háborít fel annyira, ami az egyik egri gimnázium gólyatáborában történt.

Az ominózus feladatban a fiúk derekára banánt erősítettek, amit a földön – a fiúk lába között – fekvő lányoknak be kellett kapniuk.

Ami pedig ennél is jobban kiakasztott, az az emberek reakciója, miszerint ez a feladat nem is szexuális indíttatású. Csak a külvilág magyarázza bele… Továbbá régen is voltak ilyenek, nem kell ezt a témát túlreagálni.

Igen, egy kapufára felkötött lángos vagy lekvároskenyér evő verseny még valóban senkinél nem verte ki a biztosítékot. Ahogy a lufiborotválás sem hagyott mély nyomot senkiben. Persze lehet, ezek nem is olyan “viccesek” – és főleg megalázóak! -, mint egy logó banán után kapkodni nyitott szájjal.

Azt állítani viszont, hogy pont a kamaszok ne értették volna a feladat szexuális tartalmát, több mint balgaság. Afféle utólagos struccpolitika. Emlékszem, középiskola első osztályában az egyik osztálytársnőm tízóraira egy banánt hozott, amit annak és rendje-módja szerint meghámozott, majd falatonként elfogyasztott.

A túltengő hormonok hatására viszont a fiúk ebből csak egy dolgot láttak: Erika egy falloszszerű valamit bekap a szájába. Teljes extázisba jöttek. Abban a szünetben csak erre tudtak koncentrálni, a következő hetekben pedig rendületlenül lesték, ki mit hoz tízóraira. Itt nem volt sem lógatás, sem hanyattfekvés. Mégis, a tizenévesek pillanatok alatt pontosan tudták, mire kell asszociálni egy banánt evő lány láttán.

Ez így volt akkor is, és most is. Mivel kamaszok, a tetteik lényege érdemben csak később fog tudatosulni bennük. A lányok és a fiúk egy része csak idővel jön rá, hogy ez a játék nem volt oké. Hogy ez cseppet sem volt vicces.

FORRÁS: UNSPLASH

És mi, felnőttek, csupán reménykedni tudunk, hogy akkor még nem lesz késő. Hogy nem egy egész életen át vérző sebeket kaptak azok, akik esetleg csak a külső nyomás hatására mentek bele ebbe a játékba, és belül iszonyatosan rosszul érezték magukat.

A ténnyel, miszerint régen is voltak hasonlók, nem tudok vitatkozni. Igen, sajnos voltak. Az viszont, hogy ezeket a megszégyenítéssel felérő feladatokat normálisként definiáljuk, és nem beszélünk róluk, nem tudom elfogadni.

Hiszen ha ezt megtenném, akkor azt kellene tanítanom a gyerekemnek, hogy bárki megalázhatja, neki szó nélkül tűrnie kell. Ha a hecc kedvéért szexuális tárgyként kezelik, akkor azt is el kell fogadnia…. Ezt pedig nem akarom.

Nyitókép: Unsplash