A náciknak csak egy sánta nő, valójában profi kém – Virginia Hall

A feminista ideálba sehogy sem passzolt, a férfiak pedig fenyegetést láttak benne, saját főnöke is úgy aposztrofálta, hogy zavarbaejtően sikeres.

Virginia Hall, a második világháború egyik leghíresebb kémje, azért nem volt ünnepeltebb, mert kerülte a rivaldafényt. Szeme előtt egyetlen cél lebegett: megtörni a nácik uralmát.

Bármit megadnék, hogy elkapjam azt a sánta kanadai kurvát” – jelentette ki Klaus Barbie, a Gestapo egyik franciaországi feje.

A lyoni mészárosként elhíresült náci személyesen felelt több ezer zsidó, valamint a francia ellenállás tagjainak megkínzásáért.

A második világháború idején a nácik folyamatosan vadászták le a szövetséges kémeket, akik segítették az ellenállás ügyét. A Harmadik Birodalomban különösen egy nőt gyűlöltek, aki több börtönszökésért, szabotázs akcióért, valamint a náci hadi mozgások szivárogtatásáért felelt, mint bármelyik kém Franciaországban.

1942-re Hall annyira notórius lett, hogy Barbie követelte: plakátokon kerestessék az ellenség legveszélyesebb kémjét, akit tönkre kell tenni. A nácik azonban sosem jártak sikerrel, Hall minden alkalommal meg tudott előlük lógni. Még sérült lábbal is.

Hogy is lehetne egy nő jó kém?

Kanadai ugyan nem volt, de sánta igen, ráadásul a kém karrier kezdetei korántsem voltak sikeresek Virginia Hall számára. Privilegizált, jómódú családba született az atletikus, éles eszű és vicces lány, akit az osztály legeredetibbjének tartottak.

A kalandvágy, a világlátás a vérében volt, imádott vadászni is – végül ez lett a veszte. Bal lábát ugyanis egy vadászbaleset miatt amputálták térdtől lefelé, ám a fiatal lányt ez sem akadályozta meg abban, hogy valóra váltsa álmát és jelentkezzen külügyi szolgálatra.

A nyelveket tudó, diplomás Hallnak azonban még az Európáról szerzett, kiterjedt tudása sem volt elegendő ahhoz, hogy lebontsa a nőkkel szembeni előítéleteket és nagykövet legyen. „Ha kell, bemegyek a hátsó ajtón“ – gondolta, végül kiküzdött egy hivatalnoki állást Varsóban, majd a török konzulátuson. Itt történt balesete, ami után újra jelentkezett külügyi szolgálatra, de most már nem csupán nőként, hanem rokkantként is visszautasították.

Miután megundorodott az irodai munkától, elhagyta az állami szférát, és civilként ment Párizsba 1940-ben, a német invázió estéjén, hogy mentőautót vezessen. Szenvedélyesen gyűjtötte a sebesülteket, miközben még szenvedélyesebben gyűlölte Hitlert.

A francia kapituláció és egy véletlen találkozás fordította meg szerencséjét. Churchill újonnan gründolt szervezetébe toboroztak ügynököket, a vakmerő Hall franciaországi tapasztalatai pedig kapóra jött a briteknek, akik senkit nem tudtak tartósan beszivárogtatni Franciaországba.

Az amerikai nő villámgyorsan bebizonyította kivételes képességeit, és álruhás riporterként bámulatos könnyedséggel építette ki az ellenállók hálózatát az ország középső területén. Természetes tehetségnek bizonyult, rendszeresen a Gestapo előtt járt egy lépéssel, és rá is játszott annak sovinizmusára, a németek ugyanis nem hittek abban, hogy egy nő jó kém lehet.

A KÉPEN: VIRGINIA HALL, FORRÁS: WIKIPÉDIA

De még milyen! Hall – miközben folyamatosan változtatta külsejét – a kémregények legvadabb akcióit hajtotta végre: szabotálta a német terveket, fegyvert, pénzt, erősítést szerzett az ellenállásnak, hidat robbantott, vonatot terelt el, ha pedig biztonságos helyet talált, elővette kis bőröndjét, hogy kódolt üzeneteket sugározzon a német haditervekről.

Természetes volt, hogy felkerült a Gestapo radarjára, ezért egyetlen menekülési útvonal volt Hall számára: a hófödte és jégszabdalta Pireneusok. Az amerikai kém a novemberi fagyban gyalogolt 80 kilométert a menekülést jelentő Spanyolországba, miközben a hideg és műlába kínozta. De nem bírt sokáig egyhelyben ülni, ismét visszatért a franciákhoz. Ezúttal az amerikai hírszerzés ügynökeként segítette a szövetségeseket, hogy végső csapást mérjenek Hitlerre.

Számos díjat visszautasított bátorságáért, és annyira kerülte a nyilvánosságot, hogy még legközelebbi családtagjai sem tudtak őrületes kalandjairól. Nyugdíjas koráig a CIA-nél dolgozott elemzőként, de sosem kesergett amiatt, hogy nem küldték újra terepre. Később az ügynökség is elismerte, hogy nem jól használták ki tehetségét, és visszatartották, mert beárnyékolta a férfiakat. Mégis a második világháború egyik leghíresebb kémje lett. Sánta nőként.

A nyitóképen: Virginia Hall, forrás: Wikipédia

Tovább olvasok