Női szamurájok: Ölni szabad volt, szeretni nem!

A feudális középkori Japánban a szamurájok szó szerint élet és halál uraivá váltak. Merev és zárt kasztot alkottak a társadalomban, ahova csak “beszületni” lehetett.

A kaszt tagjai művelt nemesek voltak, akiket már egész fiatal koruktól kezdve harcra képeztek ki. A haduraiknak (daimjo) hűséggel tartoztak, és fő feladatuk a szolgálat volt. Számos privilégium illette őket, de például joguk volt a gyilkossághoz is. Állítólag kardjuk élességét gyakran a közembereken tesztelték. Azonban nem csak férfiak lehettek szamurájok.

A család védelmezői 

A szamuráj osztályba született nők is szamurájnak számítottak, ugyanazokkal a jogokkal és kötelességekkel, mint a család férfi tagjai. Azokat a szamuráj nőket, akik harci képességeiket a család védelmezésében kamatoztatták, onna-bugeishának nevezték. Viszont azokat, akik csatákban is részt vettek, onna-musának hívták. Extrém helyzetben éltek, hiszen a kor Japánjában a nők nem voltak többek bólogató feleségeknél, és egyetlen feladatuk a szülés volt.

A szamuráj nők figyelemre méltó műveltséggel rendelkeztek, valamint komoly harci kiképzést is kaptak. Fel kellett készülniük rá, hogy a férjeik távollétében az ő feladatuk a birtok és a család védelme. Tradicionális fegyverük, a naginata, a hozományukhoz tartozott, de mesterien bántak a késsel, és járatosak voltak a puszta kezes harcban is.

FORRÁS: PINTEREST

Ám nem volt elég csak szépnek és harciasnak lenni, az intelligencia is fontos erénynek számított. Ha kellett, gond nélkül vezették a klánokat, a gazdaságot. Intézték a pénzügyeket, irányították a szolgálókat, és kiváló diplomáciai érzékkel is rendelkeztek. Mégsem voltak egyenrangúak a férfiakkal – a politikától tiltották őket, és a férfi mondta ki a végső szót.

A nő, aki a halálba ment az uráért

Tomoe Gozen inkább csak mítikus hős volt, mint valóság, mégis az egyik leghíresebb onna-musaként tekintünk rá. Kivételes és gyönyörű harcosként említik a legendák, aki Minamoto Josinaka szolgálatában állt – helyenként a feleségeként, de minimum a szeretőjeként emlegetik.

Egy hatalmi viszály következményeként Josinaka oldalán 300 embert vezetett csatába. Amikor ura elsöprő túlerővel találta magát szemben, megparancsolta a nőnek, hogy meneküljön el. Hogy ezután mi történt, azt balladai homály fedi. Egyesek szerint apácának állt. Mások szerint megbosszulta Josinaka halálát, és szerelme levágott fejével a tengerbe sétált – ami a nők rituális öngyilkosságának egyik fajtája volt, a nyaki ütőér átvágása mellett.

A legokosabb szamuráj nő

Hodzso Maszakót kivételes intelligenciája tette híressé. Férje, Minamoto Joritomo sógun halála után apácának állt, azonban fiai révén rendkívüli hatalma megmaradt. Legjelentősebb sikere, hogy legitimizálta az onna-bugeishák jogait és speciális kiváltságait.

Az árvák “védelmezője”

Mochizuki Chiyome amellett, hogy a szamuráj kaszt tagja volt, kunoichiként, azaz női ninjaként is tevékenykedett a Takeda klán szolgálatában. Titkos, csak nőkből álló, egész Japánra kiterjedő kémhálózatot hozott létre, ahova özvegyeket, árvákat, prostituáltakat verbuvált. Ezek a társadalom perifériájára szorult nők mind elsajátították a ninják harcművészetét és stratégiáit, hogy információkkal lássák el Chiyomét.

Az utolsó női szamuráj

Az Edo-korszakban azonban már nem volt többé igény a szamurájok szolgálataira, hivatalnokokká, testőrökké váltak, és egyéb alantasabb munkákat vállaltak. Az elszegényedettek még a kardjukat is eladták, hiszen betiltották a nyílt fegyverviselést is.

Ebben a korszakban az onna-bugeishák jogai csorbultak, bár nem szűntek meg teljesen. Az utolsó női szamurájként Nakano Takekót tartják számon, aki a Tokugava sógunátus oldalán harcolt anyjával és húgával együtt. Utolsó összecsapására egy hídon került sor, ahol a császári erők lőfegyvereivel került szembe. Az ádáz küzdelemben halálos sérülést kapott. Utolsó kívánsága az volt, hogy vágják le a fejét és temessék el – nem akart az ellenség trófeája lenni.

Nyitókép: Wikipédia

Tovább olvasok