Féltékenység: szerelmes féltés, vagy önző birtoklási vágy? - Igazinő | Igazinő

Féltékenység: szerelmes féltés, vagy önző birtoklási vágy?

Olvastam egy cikket, amiben a féltékenység pszichológiai okairól írtak. A cikk alatt lévő kommentek pedig szinte egybehangzóan azt fejezték ki: mi értelme féltékenynek lenni? Ha menni akar, engedni kell! Ha valaki vinni akarja, és tudja is, akkor csak vigye!

Tényleg ennyire egyszerű az egész, tényleg ennyit jelent csak a másik? A féltékenység tényleg csak kisebbségi komplexusos, birtoklási vágyról árulkodó gyarlóság? Nem vagyok pszichológus, szóval, nem fogom szakszerűen szétboncolni az emberi elme és lélek rejtelmeit, de féltékeny már voltam…

A féltékenység nem egy egzakt jelenség. Nem csak egyféleképpen és nem csak egyféle indokból lehetünk féltékenyek. És nem is ugyanolyan szélsőséges reakciókat vált ki belőlünk ez az érzés. Vannak túlkapások, amikor egy ember teljesen birtokolni akarja a másik testét, lelkét, gondolatait.

Amikor minden percéről beszámoltatja, árgus szemmel vizslatja, hogy miért áll szóba egy ellenkező neművel, hogy a futárral miért váltott két szóval többet. Emögött biztos egy hatalmas bizonytalanság van. Egy állandó rettegés.

Lehet amiatt is, mert képtelen megbízni a párjában. De azért is, mert egyszerűen fél, hogy ő nem elég jó, hogy a másik valaki jobbat talál nála. Saját magát nem értékeli eléggé, ezért folyamatosan amiatt aggódik, hogy le lesz cserélve. Tehát erővel, balhékkal, korlátozásokkal és nagy jelenetekkel próbálja teljesen az uralma alatt tartani a párját.

FORRÁS: UNSPLASH

Ha azért nem bízol a párodban, mert valóban bukott már le hűtlenkedéssel, és emiatt rettegés az életed, hogy majd újra át kell élned, akkor tényleg el kell engedni a másikat. Mert ezzel csak folyamatosan kínzod magadat, és őt is. Ha viszont valós okod nincs rá, csak az önbizalomhiányod táplálja benned a zöld szemű szörnyet, akkor baromi gyorsan össze kellene kapnod magad. Mert a zsarnokoskodó féltés ugyanúgy megöli a kapcsolatot, mint egy megcsalás.

Szerintem az sincs teljesen rendben, ha valaki sosem féltékeny.

Ha bátran azt hangoztatja, hogy aki menni akar, menjen! Keressen jobbat, ha tud! Mert ez meg csak egy önelégült baromság. Vagy a fejünk homokba dugása. Én is mondtam már ezt. Mert ilyenkor meg vagyunk részegülve saját magunktól.

És annyira biztonságban érezzük magunkat a kapcsolatunkban, hogy tényleg elhisszük: olyan hatalmas értéket képviselünk, amit senki nem akarna elveszíteni. Vagy csak nem akarunk szembenézni azzal, hogy létezhet ez a lehetőség. De valójában senki sincs teljes biztonságban.

Én azt hiszem, van egy egészséges, romantikus, szerelmesen puffogó féltékenység is. Amikor bízol a párodban, és önmagaddal is meg vagy békélve. Nem a tulajdonodként, egzisztenciád részeként, egód ékeként tekintesz rá. Viszont szereted, nagyon szereted. Ezért nem tudsz csak úgy legyinteni, hogy ha menni akar, akkor hadd menjen. Mert nem akarod elveszíteni, mert nem akarod összefoltozi magadban az űrt, amit maga után hagyott.

De ugye bízol benne, nem akarod az érzelmeiddel magadhoz láncolni – hiszen arra vágysz, hogy ő a saját érzelmeivel láncolja hozzád magát. Hiszel benne, hogy ő is szeret téged, és nem vágyik másra. Mégis, ha hagytak már el, és azt látod, hogy valaki épp ki akar kezdeni vele, megérint a veszteség szele.

Egy kicsit beléd szúr az érzés, hogy ő is szeretett már mást, és akár szerethet újra mást. Féltékeny vagy a nevetésre és a kedves pillantásra, amit másnak adott. Még akkor is, ha tudod, hogy ez nem jelent semmit.

Féltékeny vagy arra, hogy a másik azt hiszi, hogy ez jelent valamit. Hogy azt hiszi, képes lenne elcsábítani azt a különleges embert. Amikor te úgy gondolod, senki sem lenne elég jó neki. De ahogy jött, úgy hagyod is továbbrepülni ezt a kis fullánkos bizsergést a gyomrodból. Mert bízol benne, mert bízol magatokban.

Így nem lesz több az egészből, talán csak egy szúrós pillantás, egy csókkal kisimítható félrehúzott száj. És talán a kedvesedben egy másfajta bizsergés, egy huncut kis elégedettség, amiért tudja, hogy értékes a számodra. Hogy azért csak képes beléd marni a gondolat, megfeszíteni a testedet az érzés, milyen rossz lenne nélküle. Mert ha valaki fontos számunkra, akkor nem tudunk csak úgy legyinteni arra, ha elveszítjük.

Nyitókép: Unsplash