Teszteltük: A rúzs, ami majdnem mindent kibír

2021-03-06 Sikk

A szerkesztőség kapott ajándékba egy Oriflame-csomagot, amelyben ígéretük szerint ott lapul minden szájmaszkot hordó nő szent grálja, az elkenhetetlen rúzs. Mivel a csapatban én vagyok a sminkmániás, némi közelharc árán sikeresen lecsaptam rá, és leteszteltem!

Na szóval, mint tudjuk, lassan már egy teljes éve hordjuk a maszkokat, és sajnos egyelőre nagyon úgy néz ki, hogy még jó ideig velünk maradnak. Hiába van belőlük már mindenféle mintás, márkás, illatos és dizájnos, őszintén szólva én már nagyon utálom őket.

Egyrészt mert sokkal szebb volt a világ, mikor még nem kellett hordani, másrészt pedig több női problémánk is akad vele. Viszont nagyon-nagyon fontos hordani őket, ezért problémák és utálat ide vagy oda, megtanultam együtt élni velük.

Hogy miféle női problémákról beszélek? Tegye fel a kezét, aki még sosem szívott azzal, hogy hogyan sminkeljen maszk alá! Ha alapozót használsz, akkor nagy valószínűséggel pattanásokat fog okozni (erre már külön kifejezés is van: maszkné, a maszk és az akné szó összevonásából).

Másrészt mire olyan biztonságos helyre érünk, ahol levehetjük magunkról, addigra a rúzsunk tényleg ráragad. Ami már csak azért is bosszantó, mert egy rúzst azért precíziós meló szépen feltenni, és a maszk is gusztustalan lesz tőle – én legalábbis nem venném vissza magamra jó érzéssel.

Épp ezért egy ideje le is mondtam a rúzsról.

De most az Oriflame The One Color Unlimited nevű rúzsa – ami 14 matt színárnyalatban választható – azt ígéri, megoldja a problémát. Sőt, Ultra Fix technológiájának – a név magáért beszél – köszönhetően nemcsak a maszk nem ragad bele, de a kávénkat is boldogan iszogathatjuk anélkül, hogy beszíneznénk vele a bögrét.

Direkt egy sötétebb színt választottam (Ultra Burgundy), mert ha már teszt, akkor toljuk komolyba. Felkentem, és vártam vele 10 kerek percet – elvileg ennyi idő kell neki, hogy ultra fixen rögzüljön az ajkakon. Amíg vártam, addig engem fotózgattunk, mert az meg vicces volt.

Aztán kávét is készítettem, mert nemcsak sminkelni szeretek, de kávét inni is. És arra is kíváncsi voltam, hogy enyhén nedves ajkakon hogyan viselkedik majd a rúzs.

KÁVÉT ISZOM 🙂

És az eredmény: voilà, a fehér bögre fehér maradt.

A MACIT MISINEK HÍVJÁK

Azután jöhetett a várva várt maszk teszt.

MASZK TESZT

Ide kattintva megnézheted, hogy mi történt, mikor levettem a maszkom: A teszt eredménye. Dobpergééés: és voilà, hát az is fehér maradt.

De ez még semmi! Ezután egész nap a kis burgundy rúzsomban ücsörögtem. És már azon gondolkodtam, hogy ha az esti fekvőtámaszozást is kibírja, akkor megijedek, hogy hogyan fogom egyáltalán leszedni magamról. De edzés végére azért eltűnt rólam. 🙂 Tehát a sminkmániás véleménye: ha maszkálló rúzsra vágysz, ez működni fog.

Nyitókép: saját kép

Tovább olvasok