Szerinted macsós, ha mindent az “asszony” csinál – szerintem gyerekes…

Egy új mosógépet bekötni férfias és menő dolog. Viszont használatba venni valamiért inkább a nők dolga.

Többször hallottam már férfitársaimtól a vízelvezetés és a vízcsatlakozás hőstetteit. És legalább ugyanannyiszor azt is, hogy valójában nem tudják kezelni a beüzemelt mosógépet.

– Hagyjál már! Azt se tudom, melyik gomb micsoda! Ez nem az én dolgom! – mondják büszkén egyesek. Én pedig még mindig nem értem, miért vagány dolog, hogy nem tudod kimosni a saját ruháidat. Illetve nem ismered azt az egy(!) gombot, amit meg kell nyomni ehhez.

Egy ideig persze rám is anyukám mosott. A katonai főiskola első évében még hazahordtam a szennyest, de hamar feltűnt, hogy 150 kilométert utaztatni vonaton egy szatyor ruhát, az nem annyira frankó. 18-20 éves kölykökként ráléptünk a férfivá válás útjára, ami egy csomó olyan dologgal járt, amik tényleg férfiasnak számítanak. Fizikai és mentális erőnlétet igényelnek.

FORRÁS: PEXELS

Az, hogy emellett ellátjuk a saját mikroháztartásunkat, természetes volt: az egyenruhát ki kellett vasalni, megvarrni, ha elszakadt. Beágyazni és takarítani is mi tudtunk a legprecízebben, hiszen addig senki nem utazhatott haza hétvégére, amíg porcicák voltak az ágya alatt.

Senkiben fel sem merült seprűvel a kezében, vagy a mosókonyhában, hogy na ez most a nők dolga lenne.

Ez annyira belénk ivódott, hogy felnőttként is magunk végeztünk el mindent. Unalmas hétvégi szolgálatokban ételkülönlegességeket főztünk, és volt, aki a legnagyobb természetességgel ment el gyesre a felesége helyett.

Ha ezek mind kizárólag női feladatok lennének, akkor mindenkinek alanyi jogon járna felnőttkorára egy bejárónő (vagy “bejáróúr”). De a háztartás ellátása szerintem ugyanannyira az önálló felnőtt lét része, mint mondjuk leolvasni a vízórát vagy befizetni a számlákat.

Felnőtt férfiként, hacsak nincs állandó személyzeted, egyszerűen muszáj megcsinálni magadnak mindent. Ha eszedbe jut valami finom, amit ennél, tök jó, ha meg tudod főzni, és nem kell hétvégéig várni, amíg anyuka csomagol valamit. Ha irodában dolgozol, és ki tudod vasalni a saját ingedet, akkor nem úgy fogsz megjelenni, mintha a kutya szájából rángattak volna elő.

Hiszen ideális esetben nem egy második anyukát keresel magad mellé huszon-harminc évesen, hanem egy társat. Az is nehezen elképzelhető, hogy önálló, tökös csávó voltál, és amint lett egy barátnőd, részleges amnézia lépett fel nálad. Ami elfeledtette, hogy melyik a harmincfokos gyorsmosás gombja…

Azt nem mondom, hogy férfiként egy párkapcsolatban egyedül kellene vinni az egész háztartást, hiszen az már egy másik véglet. Én is szeretek tiszta lakásba hazaérni, úgy, hogy finom vacsora vár. És az is tök jó, ha be vannak hajtogatva a ruháim a szekrénybe. Viszont ha nekem van több időm vagy szabadnapom, akkor természetes, hogy kitakarítok vagy megfőzök.

Egyszerűen csinálja az, aki éppen jobban ráér. Ketten azért is könnyebb, mert mindenkinek vannak szeretem, nemszeretem feladatai. Nem kell neked mosnod, ha a párod szereti csinálni. Lehet, hogy ő meg utálja a szemétlevitelt vagy a felmosást, és azt te vállalod el.

Mégis, valamiért sok férfitársam úgy gondolja, hogy nem lesz elég macsó, ha ért a háztartási munkákhoz. Minden ciki és az “asszony dolga”, ami nem hús grillezés vagy garázspakolás. Pedig tanácstalanul toporogni a mosógép felett, mintha valami űrhajó lenne, hidd el, az sem macsós egyáltalán…

A 32 éves Marci gondolatait Dósa Eszter jegyezte le.

Nyitókép: Unsplash

Tovább olvasok