Fel kellett nőnöm az igazi szerelemhez…

Mit jelent szerelmesnek lenni? Van erre egy valóban egyértelmű válasz? Egyáltalán, minden életszakaszunkban ugyanarra az érzésre mondjuk, hogy ez szerelem?

A különböző emberek különbözőképpen tapasztalják meg ezt az érzést, de egy ember csak egyféleképpen szerethet? Ezeken töprengtem, és közben visszagondoltam az eddigi szerelmi életemre.

Milyen volt, amikor kisiskolásként megtetszett egy lány, és azt hittem, hogy ez már valami szerelemféleség lehet. Pedig így utólag visszanézve csupán kíváncsiság volt – a másik nem felfedezésének izgalma, rácsodálkozás egy lány szépségére.

Középiskolásként azért már ennél jobban körülhatárolódott bennem a fogalom, és sokkal tartósabban fókuszálódott egy-egy személyre. Akire sokat gondoltam, akivel együtt szerettem volna lenni, akitől többet szerettem volna, mint haverkodást. De már tudom, hogy ma ezt maximum vonzalomnak hívnám, amit felerősített az ismeretlen iránti vágy.

Hiszen akkor még nem tapasztaltam, milyen egy rendes párkapcsolat, mi van a randizás, az ügyetlen csókok után. Milyen a normális szexuális élet. Ezek a vágyak öltöttek testet egy lány személyében, akivel el tudtam volna képzelni, hogy ezen végigmenjünk.

FORRÁS: UNSPLASH

Majd megtapasztaltam azt is, hogy milyen, amikor sok időt töltesz együtt valakivel, és szép lassan elkezdesz másképp tekinteni rá. Amikor nemcsak konstatálod, hogy csinos lány, hanem azt érzed, hogy számodra szebb, mint bárki más.

De nem csak a külseje vonz, sokkal inkább az, amilyen kedves veled. Az, hogy ő is vonzódik hozzád, hogy elkezdtetek kapcsolódni. Mintha valami mindig húzna hozzá, és mindenhol rossz, ha nem vele vagy. Azt hiszem, ez már szerelem. Mégis olyan egyszerű, esendő kiskamaszos érzelem.

Amikor még nem várunk sokat se a másiktól, se magunktól. Csak jólesik szeretni, vele lenni, szeretve lenni. Elmondani, hogy tartozol valakihez, és nem akarsz tőle sosem elszakadni. De hát az első nagy szerelem is véget ér egyszer.

Voltak fellángolásaim is. Jaj de jó csaj, milyen jót beszélgettünk, milyen okos, milyen szexi, milyen szép! Milyen jó lenne vele lenni! És milyen nagy csalódás volt, amikor pár randi és együttlét után kiderült, hogy hisztis, megbízhatatlan, problémás. De a haverokkal, pár felessel és pár üveg borral ki tudtam kúrálni a csalódásomat. És elkönyveltem, hogy lehet, ez a szerelem első látásra dolog nem annyira megbízható…

Megesett olyan is, amikor a vágyakozó szerelmes fázis mintha kimaradt volna. Testiség előbb volt, mint érzelem. A “beléd estem, és szeretném, ha az enyém lennél” szakasz kimaradt, és idővel a lenyugodott “egyszerűen csak szeretlek” érzés követelt magának helyet. Talán kijátszottuk a szívünket? Vagy az játszott ki minket, és a tudtunk nélkül utat engedett komolyabb érzelmeknek is, ahelyett, hogy csak élveztük volna egymás társaságát.

Viszont mintha az évek múlásával a szívem egy makrancos vénemberré vált volna. Régen az dobogtatta meg, ha meglátta, mi minden van egy nőben, amit tudna szeretni, és semmi más nem érdekelte. De a tapasztalataim miatt ma már ezeket könnyen felülírja a tudás, amit szereztem.

Sokkal jobban tudom, hogy ki vagyok én, és kit tudnék tovább szeretni, mint csak pár hét és pár hónap. Emiatt azt hiszem, egyre nehezebb is lesz. De lehet, hogy csak én vagyok elbaszva, hiszen állítólag a szerelem vak és megmagyarázhatatlan. Nem azért szeretünk bele valakibe, mert megfelel az elvárásainknak, hanem egyszerűen csak magával ragad egy érzés.

Mégis, bennem mintha ez úgy épült volna fel, mint egy szimfónia.

Kezdetben csak pár hang rezonált, és az is elég volt, hogy jó legyen, hogy azt érezzem, megszerettem valakit. Viszont az évek során egyre több hang szólalt meg bennem. Már csak úgy tudok kapcsolódni, ha a másikban is hallom ezt, ha visszhangot ad, nem pedig elnyeli őket az üressége. Nálam ma már a szerelem csodálat is, és tisztelet, és büszkeség, és vágy. Csodálni a nőt, tisztelni az embert, büszkének lenni arra, hogy engem választott, és soha meg nem szűnni vágyakozni utána.

Nyitókép: Unsplash