Marcus Aurelius: Elítélte a szenvedélyt, és csak a vállát rángatta a halálra…

Marcus Aurelius filozófus császárt az utolsó “jó” római uralkodóként tartjuk számon, annak ellenére, hogy életének nagy részét öldökléssel töltötte.

Vérbeli katona volt, a pannoniai háborúban – a Dunától északra fekvő területek meghódítását tervezte – rangja ellenére személyesen is részt vett. Ám mégsem hadászati erényei miatt emlékezik meg róla az utókor, hanem a ma is alkalmazható, praktikus életvezetési tanácsai miatt.

Nehéz elképzelni, hogy egy ilyen kaliberű férfi filozófiával átitatott önéletrajzot írjon a barakkokban, mégis így történt. Az Elmélkedések című művét pedig most, a pandémia idején, különösen sokan olvassák. Mert a sztoicizmus válságok idején még a 21. századi embernek is megnyugtató válaszokat képes adni.

De mi az a sztoicizmus?

Az igazságok közül, melyekre szemedet függeszted, kettő legyen mindig kéznél. Először, hogy a külső dolgok nem férnek hozzá a lélekhez, hanem kívül vannak rajta, mégpedig mozdulatlanul; minden izgalom tehát a belső felfogásból fakad. Másodszor, hogy mindaz, amit látsz, hamarosan megváltozik, sőt megszűnik. Állandóan gondolj rá, hogy mennyi változásnak voltál már te is a tanúja. A világ változás, az élet felfogás dolga.

Ez az iskola nagyvonalakban arról szól, hogy a boldogság még vérzivataros időkben is tőlünk függ, pontosabban a hozzáállásunkon múlik. A körülményeink, szerencsétlenségeink ezt az állapotot nem befolyásolhatják.

MARCUS AURELIUS MELLSZOBRA, FORRÁS: WIKIPÉDIA

Ha ellopják az autónkat, elveszítjük egy szerettünket, vagy karanténban élünk már hónapok óta, a helyes hozzáállás a közöny. Nem érdemes felhúznunk magunkat vagy szomorkodunk. Ezeken a tőlünk független dolgokon, amiken nem áll módunkban változtatni, értelmetlen és időpazarló dolog bosszankodni, hiszen nincs rá befolyásunk, úgysem formáljuk át a helyzetet.

Ha valami külső jelenség bánt, voltaképpen nem maga a jelenség nyugtalanít, hanem a róla alkotott ítéleted. Márpedig csak tőled függ, hogy ezt megszüntesd.

A boldogságunkért viszont tehetünk. Ugyanis egy dolgot megváltoztathatunk: a saját lelki hozzáállásunkat az életünkhöz. De van egy kis bökkenő – azok a fránya érzelmek leterelnek bennünket a helyes útról.

Az érzelmekkel az a baj, hogy elhomályosítják az észszerűséget és szenvedélyekhez vezetnek. Márpedig az a kívánatos, ha az ész vezet a csapongó, logikátlan, felrobbanó érzelmek helyett. Vérsztoicisták egészen odáig mentek, hogy az érzelmeket egyenesen kártékony mellékterméknek tekintették – hacsak nem vagy pszichopata, ezzel inkább ne érts egyet.

Le a szenvedélyekkel? 

Szerezd hát meg magadnak azt, ami teljesen tőled függ: légy őszinte, méltóságteljes, munkabíró, ne hajhászd az élvezetet, ne elégedetlenkedj a sorsoddal, légy kevéssel beérő, jóindulatú, szabad, komoly, keresetlen, nagylelkű.”

Tehát nem a körülményeidre kellene fókuszálnod, hanem a szenvedélymentes életre. Ezek tükrében pedig a boldogság receptje a következő: vágy helyett elhatározásra van szükséged. Gyönyör helyett keresd az örömöt, félelem helyett az óvatosságot!

Minden csak vélemény, a vélemény pedig tőled függ. Szüntesd meg, amikor jónak látod, és akárcsak azt az embert, aki a hegyfokot megkerülte, téged is vár a szélcsend, a teljes nyugalom, a biztos öböl.”

Hol a bökkenő? 

A sztoicizmus az a filozófiai irányzat, amit tényleg mindenki közel érezhet magához. A világtörténelemben szinte minden válság idején újra és újra felbukkan. Leporoljuk róla a kétezer éves port, és úgy gondoljuk, minden sebünkre gyógyírt jelenthet.

Azonban vigyázni kell vele, mert kis adagban orvosság, nagy dózisban méreg. Ennek a szenvtelen, racionális életnek megvannak a maga veszélyei is. Egyrészt ma már tudjuk, hogy az érzelmek elfojtása nem tesz jót a pszichének, másrészt pedig sok olyan helyzet van, amikor jogodban áll dühösnek lenni, és cselekedned kell.

Marcus Aurelius viszont ezen elvek mentén élt le egy életet és kormányzott egy egész birodalmat. A halálát valószínűleg pestis okozta, és őt olvasva joggal gyanakodhatunk rá, hogy a betegségét sztoikus nyugalommal fogadta…

Nyitókép: Marcus Aurelius utolsó szavai – Delacroix, Forrás: Wikipédia