Nem engedem, hogy a hibáim irányítsák az életem
Keménykedhetnék, játszhatnám a „letojom királynőt”, mondhatnám, hogy nem érdekel mások véleménye, de ez baromi messze lenne az igazságtól.
Kiskorom óta azt hallom a családomtól, hogy túl komolyan veszek mindent, és ne legyek már olyan mimózalelkű, aki a legkisebb dolgokon is képes megsértődni. Sajnos igazuk van, és ha visszanézek a kapcsolataimra, az eddigi történésekre, valóban lehangoló a szuperérzékenységem.
Mindig ilyen voltam, szívszorítóan komplexusos. Az életem nagy részét úgy éltem le, hogy állandóan szégyenkeztem és bocsánatot kértem olyan dolgok miatt, amikről nem is én tehettem. Emiatt sokszor éreztem magam egy szardarabnak, és inkább a meghunyászkodást választottam, semhogy kiálltam volna a saját érzéseim, tetteim mellett.
Ez az attitűd annyira mélyen belém ivódott, hogy a dicséretekből, a pozitív visszacsatolásokból egy szó sem jutott el a tudatomig. Valahogy szép lassan elhittem, hogy az érzékenység egyenlő a lúzerséggel. Rengeteg energiámba és könnyembe került, hogy elrejtsem mások elől a valódi lényemet.
Aztán ahogy idősebb lettem, egyre inkább elhatalmasodott rajtam az értéktelenség érzése. Már-már odáig süllyedtem az önutálat mély medencéjében, hogy nem maradt más, mint a kínzó gondolatok. Ennek az lett a következménye, hogy mániákusan és görcsösen akartam bizonyítani. Azt, hogy jó munkaerő vagyok. Remek háziasszony. Odaadó szerető. Gondoskodó barát. Kötelességtudó ember.
Úgy éreztem, muszáj maximálisan teljesítenem minden szerepben, ami komoly evészavarhoz vezetett.
A végén súlyos állapotban kerültem kórházba, ott tudatosult bennem, hogy a bulimia nem játék, hanem nagyon súlyos betegség. Tehát az a törekvésem, hogy tökéletes teljesítménnyel fedjem el a hibáimat, majdnem az életembe került. Sokkoló élmény volt, bevallom!
FORRÁS: UNSPLASH
Fájó leckék árán, de megtanultam, így létezni nemcsak egészségtelen, hanem lehetetlen is, hiszen nincs a földön olyan ember, aki mindig mindent jól csinál. Arra is ráébredtem, hogy az őszinteségtől, a sebezhetőségem megmutatásától nem leszek kevésbé szerethető. Végre sikerült ledönteni a saját korlátaimat.
Ebben egy pszichodráma csoport nagyon sokat segített. Amikor egy-egy játék után átbeszéltük az élményeinket, sokszor hallottam a többiektől, hogy rendkívül izgalmas karakter vagyok, a világ történéseire való érzékenységem pedig egészen különleges. Azt hiszem, ez adott számomra lökést ahhoz, hogy merjek változtatni. És előre nézni, abbahagyni a fájdalmas önostorozást, a hibázásaim miatt érzett lelkiismeret-furdalást.
Most csak egyetlen tervem van: boldog akarok lenni, élvezni, amit a pillanat nyújt. És tudom, már meg fogom tudni ezt valósítani, mert rájöttem: a múltbeli kudarcok, tévedések hozzájárulnak a fejlődésemhez és részei annak, aki vagyok. De nem ezek határoznak meg engem.
Nyitókép: Unsplash
