A Napkirálynak 26 cm volt a… cipője sarka! – Körömcipős pasik a történelemből

2021-03-18 Sikk

„Nem félek a magasságtól… láttad már a cipőimet?” – hangzik el az örök klasszikus, a Szex és New York egyik epizódjában.

Carrie Bradshaw-hoz hasonlóan sokan szeretik, rengetegen pedig gyűlölik a magassarkút. Egyesek őrülten szexisnek találják, mások közönségesnek titulálják. De vajon kiknek köszönhetjük ezt a megosztó lábbelit?

A férfiaknak

Fontos tisztázni, hogy a magassarkú cipőt kezdetben jellemzően férfiak használtak. Ők voltak, akik először praktikus okokból, majd később a divat oltárán áldozva döntöttek mellette. Kezdetben a vagyonosak körében volt népszerű, aztán szépen lassan a szegényebb rétegek számára is elérhetővé vált. A férfiak jobbára a 18. században mondtak búcsút ennek a viseletnek, de időről időre azért visszakerült az ő divat palettájukra is.

Az egyiptomiaknak

Az ókori Egyiptomról rögtön a szandálok jutnak eszünkbe, de ahogy az lenni szokott, már akkor is voltak kivételek. A hentesek számára kimondottan előnyös volt, ha megemelték a cipő talpát, így nem kellett vérben gázolni a munka során. Emellett több képen is megemelt talpú cipőkben ábrázoltak embereket és isteneket, de ezek okát, jelentőségét találgatások övezik.

A görögöknek

Jobban mondva a görög színész férfiaknak, hiszen akkoriban a női szerepeket is férfiak játszották. Ebből az egyszerű okból kifolyólag az ókori görög színházban gyakori viseletnek számított a magasított talpú cipő. Természetesen a cipő magasságának itt is volt jelentősége: a rangot jelképezte.

A perzsáknak

Ha minden igaz, akkor a középkori perzsa férfiakhoz is kapcsolódik a magassarkúk megjelenése. Azért, hogy lovaglás közben a lábuk ne csússzon ki a kengyelből a harc során, sarokkal turbózták fel a cipőket. Így aztán jól be tudták akasztani. A magassarkú cipő európai megjelenése is nekik, pontosabban egy Európába utazó küldöttségüknek köszönhető.

FORRÁS: WIKIPÉDIA

A franciáknak

XIV. Lajos az alacsony termete miatt a kor egyik legnagyobb magassarkú rajongójának tekinthető. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy jellemzően 10-20, de állítólag 26 centi magas sarokkal bíró cipője is volt. Mi több, a piros talpú és sarkú cipők is az ő nevéhez fűződnek, amit egy ideig alattvalói nem is hordhattak, csakis Lajos és a kegyeltjei. Ennek köszönhetően az udvarban egyetlen pillantás alatt el lehetett dönteni, hogy ki áll igazán közel a királyhoz.

Egyébként a tűsarok is szintén a francia nemzet, közülük is Roger Vivier divattervező érdeme.

Az olaszoknak

Olaszországhoz köthető a legális női magassarkú viselet, ami először a kurtizánokra volt jellemző. Járni ugyan nem tudtak benne, de segített kitűnni a tömegből. Majd jó pár évvel később egy királyi esküvőnek köszönhetően került sor arra, hogy végre valamennyi nő lábára körömcipő kerülhessen. Történt ugyanis, hogy a 14 éves Medici Katalin férjhez ment. És azért, hogy felnőtt nőnek tűnjön, megemeltette a cipője sarkát – ezzel pedig utat nyitott a magassarkú cipők női térhódításának…

A nyitóképen: XIV. Lajos, forrás: Wikipédia

Tovább olvasok