A lányaim vettek rá válás után a pasizásra!

Éva és Peti házassága 10-12 év után laposodott el. Valahogy kihűlt. Már nem becézgették egymást, nem bújtak össze, nem voltak meghitt beszélgetések.

Mintha egymás nevét is elfelejtették volna: már csak az “apa” és “anya” megnevezést használták. Bár párként megbuktak, szülőként mindketten jelesre vizsgáztak. Házasságuk egyedüli összetartó ereje három lányuk volt, akik szépen felcseperedtek, és észre sem vették, hogy a szüleik igazából már csak lakótársak.

Végül a férfi volt az, aki megunta ezt az életet.

Amikor a gyerekek kamaszodtak, úgy döntött, hogy más úton indul el. Beadta a válókeresetet, annak rendje és módja szerint el is váltak, majd mindenki élte tovább a kis életét. Éva a házban maradt a lányokkal, és egy egészen új élet várt rá. Bármilyen szürke volt is a kapcsolatuk, a válás mégis padlóra vitte egy időre, mert nehéz volt megélni a változást.

Úgy érezte, hogy egy életre elege van a férfiakból, így nem is jutott eszébe, hogy új pár után nézzen. A lányainak szentelte az életét, még jobban, mint eddig. Az ellátásuk, nevelésük töltötte ki minden idejét. A lányok azonban egyre nagyobbak lettek, és egyre kevesebb időt akartak az anyjuk védőszárnyai alatt tölteni.

Kitárult előttük a világ: mindegyik megtalálta a saját érdeklődési körét. Ketten kosarazni jártak, a legkisebb pedig kézilabdázott. Aztán jöttek az udvarlók is. Éva szembesült vele, hogy egyre több szabadideje van, amit eleinte a ház körüli munkák példás elvégzésével tett hasznossá. Esténként pedig olvasgatott, hogy jobban aludjon.

FORRÁS: UNSPLASH

Azzal hitegette magát, hogy teljes értékű az élete, valójában azonban egyre kényszeredettebben próbálta elfoglalni magát. Annyira, hogy végül a lányokban is megfogalmazódott: kellene az anyjuknak egy férfi, akit újra szerethet, és aki szereti őt…

Egy vasárnapi ebédnél – a kamaszok makacsságával – fel is hozták a témát. Még konkrét társkereső oldalt is javasoltak, hová lenne érdemes regisztrálni. Éva az első pillanatban hallani sem akart az egészről, és határozottan kijelentette, hogy nincs szüksége senkire. Tökéletesen érzi magát egyedül is!

Ám a gyerekei nem hagyták annyiban a dolgot. Addig-addig unszolták, hogy végül beadta a derekát, és csak feljelentkezett egy népszerű oldalra. Ezután jött a meglepetés! Maga sem hitte volna, mennyi levelet kap. Több érdeklődő is akadt, aki találkozót kért.

Ő pedig kezdte élvezni a dolgot. Végre újra érezte a kellemes, bizsergető érzést, hogy milyen jó randira készülni, szabadon élni és élvezni az életet. Ezután már több kapcsolata is volt. Nem erőltette, hogy komolyra forduljanak a dolgok, nem siettette az érzelmeket, de ki sem zárta őket.

A lányok pedig nagyon örültek, hogy az anyjuknak jó irányba változott az élete. Az állandó, kényszeredett takarítást nagy, csajos beszélgetések váltották fel. Már együtt beszélték ki az aktuális pasi ügyeket. Éva cseppet sem bánta meg, hogy hallgatott a gyerekeire. Azóta pedig már megtalálta a párját, akivel össze is költöztek. És gyakran mondogatja, hogy az új életét a csodás gyerekeinek köszönheti…

Nyitókép: Unsplash

Tovább olvasok