Rasszizmus: Miért hiszed egy embercsoportról, hogy rosszabb nálad?
1960. március 21-én a dél-afrikai rendőrség Sharpeville-ben tüzet nyitott a diszkrimináció ellen békésen tüntető nem fehér lakosságra. Az apartheid (faji megkülönböztetés politikája) rezsim 69 ártatlan embert ölt meg a rasszizmus jegyében.
A Dél-Afrikai Köztársaságban a fehér kisebbség kisajátította a gazdasági és a politikai hatalmat, és igyekeztek törvényekkel is hátrányos helyzetbe hozni az őslakosságot. Embertelen szabályokat alkottak.
Például azokat a buszokat, amiken a “csak fehérek” felirat megtalálható volt, nem vehették igénybe. Külön parkokat hoztak létre számukra, és a közös parkokban csak a számukra kijelölt padokra ülhettek le. Egyes utcákba be sem léphettek. A gettókat csak engedéllyel hagyhatták el. Sőt, ha egy fehér ember megverte őket, tilos volt visszaütniük.
Szerencsére ez a rendszer megbukott, és az élharcos Nelson Mandelát – aki 27 évet töltött börtönben apartheid ellenes tevékenysége miatt – 1994-ben a köztársaság elnökévé választották.
A sharpeville-i rendőr sortűz emlékére pedig az ENSZ március 21-ét jelölte ki a faji megkülönböztetés elleni küzdelem napjává.
A faji alapon való megkülönböztetés és elszigetelés nem új keletű jelenség a történelemben. Az olyan szégyenfoltok, mint a progromok, a holokauszt vagy a fent említett apartheid újra és újra beszennyezik a történelemkönyvek lapjait. Azt hiszem, ha megértenénk a rasszizmus és az idegengyűlölet dinamikáját, talán nem kellene többé senkinek szenvednie sem faji, sem etnikai, sem nemi, sem vallási hovatartozási, sem szexuális orientációja miatti diszkriminációtól.
FORRÁS: PEXELS
Hogyan születik a rasszizmus?
Azt hinnéd, hogy az emberi gonoszság táplálja, pedig nem. Nagyon nem. Épp ellenkezőleg! Az a vágyunk táplálja, hogy igazságos világban szeretnénk élni. De inkább kezdjük az elején!
Mindannyian rendelkezünk előzetes értékítéletekkel, bármivel is találkozunk. Például a legtöbbünk nem szívesen enne patkányt – undorítónak találjuk, és azt feltételezzük, hogy rettenetes íze van, habár a legtöbbünk nem kóstolt még patkányhúst. Épp így vagyunk azokkal a negatív előítéletekkel is, amik révén embereket és embercsoportokat ítélünk meg.
Ezek a vélekedések jellemzően hamis, másodkézből való vagy hiányos információkból származó általánosításokon alapulnak. Ezeket az általánosításokat sztereotipizáljuk, azaz kiterjesztjük egy-egy embercsoport minden egyes tagjára. Közben pedig figyelmen kívül hagyjuk az egyéni különbségeket. Például, amikor azzal viccelünk, hogy a skót rettentően sóher, és emiatt azt feltételezzük, hogy minden egyes skót állampolgár spúr.
Ezeket a negatív előítéleteinket pedig komolyan el is hisszük. Hogy miért? Több szociálpszichológiai jelenség nyomására. Például, amikor egy embercsoport egyik tagjának viselkedése egybeesik azzal a sztereotípiával, amit feltételezünk róla. Mondjuk, ha a skót emberünk akciós termékeket vásárol. Ekkor hajlamosak vagyunk azt mondani, hogy lám-lám, jól gondoltam: minden skót sóher. Pedig te is meg szoktad venni az akciós termékeket a boltban. Ezt elsődleges attribúciós hibának nevezzük.
De ennyi még nem elég a rasszizmushoz. Kell még hozzá egy jó adag áldozathibáztatásra való hajlam is. „Bizonyára kiérdemelték, amit mondanak róluk. Lopnak, agresszívek, mert lusták dolgozni, és primitívek.” Az ilyen jellegű gondolatok mögött az a rejtett követelés bújik meg, hogy a kisebbségi csoport tagjainak szigorúbb szabályoknak kell megfelelniük, mint a többségnek, miközben nem vesszük figyelembe az egyén nehézségeit.
De jegyezzük meg: az áldozathibáztatást az a vágy motiválja, hogy a világot igazságos helynek láthassuk. Jobb érzés úgy élni, hogy azt gondoljuk, a szegények maguk tehetnek róla, hogy szegények. Félelmetes lenne egy olyan világ, ahol az emberek nem a saját hibájukból kerülnek nyomorúságos helyzetbe, nem igaz?
De ennyi még nem elég, kell az önigazolásra való hajlam is. Ha elhisszük, hogy a másik csoport aljas, erkölcstelen, agresszív, buta, sőt, szinte embernek sem nevezhető, akkor könnyen eljuthatunk oda, hogy akár meg is ölhetjük őket. Mert megérdemlik. Ez a dehumanizálás a náci koncentrációs táborokban is megfigyelhető volt.
A szociálpszichológusok szerint egy tekintélyelvű ember, vagy az, aki a társadalmi hierarchiában alacsony szinten helyezkedik, gyakrabban vall rasszista nézeteket. Talán, mert az embernek szüksége van rá, hogy legyen valaki, akinek még nála is rosszabb. De amiben a pszichológusok többsége egyetért, az az, hogy az előítéletek az egyénben tanulás útján fejlődnek ki, mások utánzásával.
Amit viszont tudatosítani kell mindenkiben: a rasszizmus és minden diszkrimináció sérti az emberi jogokat, ezért küzdeni kell ellene. A különbözőség nem jelent veszélyt. Minél színesebb egy társadalom, annál gazdagabb.
Ha bővebben olvasnál a témáról, tedd meg itt: Elliot Aronson, A társas lény
Nyitókép: Pexels
