Élet egy kamasszal: A beszólásaival egyenes arányban őszülök…

Nem ért váratlanul, amikor ismét online oktatásba került a gyerekem, mégis kicsit azt éreztem, erre nem lehet igazán felkészülni.

Minden korosztállyal mások a nehézségek, és igazából az én 14 éves kamasz lányommal már nincsenek problémák az itthon tanulás terén. Önálló, közepesnél kicsit nagyobb mértékben kötelességtudó, és viszonylag eléggé antiszociális típus ahhoz is, hogy ne essen depresszióba, mert nem találkozhat kötelezően mind a 34 osztálytársával minden nap.

Szóval nálunk nem az a probléma, hogy együtt kéne tanulnunk a kémiát, vagy hogy nem tudok csatlakozni a Zoomhoz, anya segíts! Nálunk a 24 órában együttélés volt a feldolgozhatatlan. Mert nem annyira természetes, hogy egy ekkora gyerek a szüleivel több időt töltsön, mint a barátaival.

Így aztán, amikor iskolába jár, akkor csak a reggelek feszkósak. Amikor viszont online oktatás van, akkor minden párbeszédünk az… Hogy min lehet összeveszni egy kamasszal? Hát nagyjából mindenen.

Szombat reggel 10 óra:

– Jött egy üzenet a Krétából, hogy ma éjfélig le kell adnod valamit föcire.

– Dehogy kell! Egy oldalt kellett elolvasni, csak rosszul írta be a tanár.

– Biztos? Nem akarsz mégis inkább ránézni?

– Persze, hogy biztos! De ha nem hiszel nekem, nyugodtan nézz utána… Úgyis tudom, hogy nem hiszel nekem – mondja olyan stílusban, hogy érzem, ha utánanézek, nekem annyi.

Este 8 óra.

– Ja! Egyébként tényleg van házim föciből. Most szóltak a többiek.

Autóban:

– Nézd, kislányom, milyen szürke hófelhő!

– Az nem is hófelhő! 6 fokban nem esik a hó!

– Hát pedig az hófelhő. Biztos vagyok benne. A hófelhőnek van ilyen színe.

– A viharfelhőnek is lehet ilyen színe. Ez nem hófelhő!

5 perc ingerült földrajz kiselőadás után, és azután, hogy meghallgattam még párszor, hogy 6 fokban nem esik a hó, elkezdett esni a hó, én pedig azon gondolkodtam: ha azt mondom „Na látod, hogy hófelhő volt!”, akkor röhögni fogunk, vagy megharap?

 

„Elpakoltad a ruháid, fogkeféd, tányérod, poharad (tetszés szerint bármi behelyettesíthető)?”

Válaszok: Szemforgatás, vállrángatás, puffogás, csapkodás (szintén tetszés szerint), vagy csak egy egyszerű „Nem”, és nyomja tovább a telefont.

 

– Én nem szeretem magam annyira!

– Óh kislányom, a kamaszok sokszor nem szeretik magukat. Ez normális.

– Jól van! Hagyjál már! Most már minden azért van, mert kamasz vagyok? Ezt a levegőt is azért szívom szerinted, mert kamasz vagyok? Vagy mi?

– Hát igen. 10 év múlva azért szívod majd, mert felnőttél.

 

– Minek tanulni? Úgysem ezt fogom csinálni, amit most tanulok.

– Azért kellenek az alapok. Bármit fogsz csinálni, kell hozzá általános műveltség.

– Te ezt nem tudhatod. Mi már teljesen mások vagyunk, mint a te generációd.

– Az lehet, de abban egyformák vagyunk, hogy mikor annyi idős voltam, mint most te, mi sem szerettünk tanulni.

– Az más! Mi akkor is már a Z generáció vagyunk. Mi már másképp gondolkodunk. Nekünk felesleges az ilyen tanulás.

 

Autóban:

– Nézd, itt régen egy sztriptízbár volt. Most a pandémia miatt ennek is annyi.

– Lehet, hogy nekem is inkább sztriptíztáncosnak kéne mennem. Könnyen kereshetnék sok pénzt.

(Ez a mondat után nem kezdtem el vitatkozni. Lefagyva néztem az utat, és azon gondolkodtam: hol rontottam el?)

 

– Figyelj csak! Neked mindig rossz kedved van, vagy csak engem tüntetsz ki vele?

– Nincs rossz kedvem. Csak most keltem.

Egy óra múlva:

– Nincs rossz kedvem, csak éhes vagyok!

Két óra múlva:

– Nincs rossz kedvem, csak ne lenne ennyi kontakt órám!

Délután:

– Nincs rossz kedvem, csak ne zaklass!

Este:

– Nincs rossz kedvem, hagyjál már!

És így tovább… és így tovább…

Nyitókép: Unsplash