Érett nő vagy? Akkor már nem dőlsz be a játszmáknak!

Nem akarok úgy tenni, mintha 20 éve is tudtam volna, amit most. Nem akarom szupertapasztaltnak és szuperokosnak mutatni magam, akit nem lehet hülyére venni. 

Az elmúlt évtizedekben sokszor váltam érzelmi manipuláció és kizsákmányolás áldozatává. Azt hiszem, azért, mert túlságosan naiv és hiszékeny voltam. Az utóbbi néhány évben akadtak kalandjaim, amelyek során annyira belegázoltak a lelkembe, hogy talán soha nem fogok túllépni a bántásokon.

Megszámolni sem tudom, hány álmatlan éjszakát virrasztottam át azt lesve, hogy felhívjon az imádott férfi. Ám sokszor hiába vártam, a telefon néma maradt. Amikor megismerkedtünk, azt gondoltam, veled minden más lesz.

De hamar rá kellett ébrednem: nem az vagy, akinek hittelek.

Elhúztad előttem a mézesmadzagot, ami a kezdeti beetetés volt. Ügyeletes trófeádként csak arra kellettem, hogy növeljem az önbizalmadat, hiszen velem tápláltad a valóságtól elrugaszkodott egódat. Úgy bántál velem, mintha egy bábu lennék a sakktáblán, akit kényed-kedved szerint tologathatsz.

FORRÁS: PEXELS

De hadd mondjak valamit, mielőtt még jobban belelendülnél a saját jellemtelenséged ünneplésébe! A szívem nem holmi játékszer, amit néha a sarokba vághatsz, aztán előrángathatsz, ha épp úgy tartja kedved. Vésd jól az eszedbe, hogy nem vagyok a tulajdonod – nem birtokolhatsz, és nem uralkodhatsz felettem!

Meglehet, abban én vagyok a hibás, hogy illetéktelenül a szívem titkos kamrájáig merészkedtél. A barátaimra kellett volna hallgatnom, akik féltettek tőled. De annyira megbabonáztál, hogy képtelen voltam józanul gondolkodni. Nagyon haragszom magamra, amiért hagytam, hogy elsodorjon a vágy és a szenvedély.

Sokat agyaltam rajta, miért csináltam ezt. Talán csak be akartam bizonyítani mindenkinek, hogy tévednek. Meg akartam mutatni, hogy elbírok egy modern macsóval. Hogy a rosszfiús imidzsed jó szívet takar. Emiatt szavaztam bizalmat neked.

Elmeséltem az egész életemet, a botlásaimat, a hullámzásaimat, ismerted a legféltettebb titkaimat. Úgy tettél, mintha érdekelnélek, közben végig csak játszottál velem, mint valami kísérleti egérrel. Tökéletesen alakítottad a nagy empata szerepét, és gyorsan a bizalmamba férkőztél, hogy megszerezd az irányítást.

A manipulatív terved azonban szerencsére csak terv maradt, mert viszonylag hamar rájöttem, miben mesterkedsz. Eljött a búcsú pillanata, édesem. Nem tűröm tovább ezt az ócska színházasdit, és nem kívánok a részese lenni ennek a taktikára épülő viszonynak. Menj és keress magadnak másik ellenfelet! Nehéz lesz feldolgozni az újabb csalódást, de hiszek abban, hogy megtalálom a játszmamentes és őszinte szerelmet.

Nyitókép: Pexels

Tovább olvasok