Egy pocaklakó baba gondolatai

Szia mama! Kezdem a feketelevessel: túrós csusza a héten harmadjára? Ne már! Ezt receptre írta fel neked a dokibácsi, vagy ennyire ízlik?

Abból a csokisból viszont még küldhetsz le egy adaggal! Nem, nem ebből, bááár most, hogy mondod… Ez az a bizonyos vaníliás karika, amit próbál előled eldugni a papa – szemmel láthatóan sikertelenül -, ugye? Éljen a retro! Illetve jetjó, mert az “r” betűt azt hiszem, még nem tudom kiejteni, de azért szorgalmasan próbálkozom. A kis lakom akusztikája úgyis ideális.

Azért kicsit már kezd szűk lenni idebent – mert úgy tudom, van olyan, hogy “odakint”, és nem a pocakod a világmindenség, még ha egyelőre nekem azt is jelenti. Szóval milyen a kinti világ? Annyiféle hangot hallok, hogy biztosan izgalmasabb. A papáé nem irritál, ellenben a főnöködé igen – nem iktathatnánk ki az életünkből?

Szerintem nem is egy nyelvet beszéltek. Ez a jazz viszont, amit minden nap menetrendszerűen lejátszol nekem (szerintem van valamiféle hátsószándékod vele, csak még nem jöttem rá, hogy micsoda), nagyon tetszik ám! Olyankor csak lebegek, és élvezem. Azt is kifüleltem, hogy egyelőre nem lesz kiskutyánk, de ezt majd még átbeszéljük, ha élőben is találkozunk, mert úgy tudom, demokrácia van.

Szeretem, amikor izegsz-mozogsz, mert akkor olyan fényes lesz itt minden, mintha lampionok égnének, és én mosolygok. Vajon ez a boldogság? Amikor meg beborul néha kicsit, abba kapaszkodom, hogy biztos nemsokára megint rázkódni fogok attól, hogy te rázkódsz a nevetéstől.

FORRÁS: UNSPLASH

Ez a legjobb érzés, legalábbis eddigi rövidke életem során erre jutottam. Tudom, hogy nem egyszerű velem, hallom, ahogy panaszkodsz a hátadra, amit meggyötrök. De kicsit tarts még ki, kérlek! Azt is tudom, hogy félsz attól, milyen lesz majd a mi kis hármasunk és hogy fogsz helytállni. Meg hogy egy ideig mindketten hájacskásan fogunk éldegélni, de szerintem én tovább, mint te.

Úgyhogy hallgass a papára, és nyugi!

Sokat említitek ezt a Balaton nevű dolgot, meg valami nyárféleséget. Az olyan, mint ez a fincsi kis medence benned, csak nagyobb? És a napsütés az olyan, mint amikor a papa megölel téged, csak még melegebb? Nagyon kíváncsi vagyok ám mindenre!

A Nagyiékra, az arcodra, amit egyébként pirospozsgásnak képzelek, és magamra is. Biztosan meg akartok majd mutatni nekem mindent a világból… De azért azt tisztázzuk előre, hogy bár ti vagytok a felnőttek, de én leszek a főnök. Nemsokára tali!

Nyitókép: Unsplash