Kosztolányi: Morfiummal harcolt a halálfélelem ellen... - Igazinő | Igazinő

Kosztolányi: Morfiummal harcolt a halálfélelem ellen…

Kosztolányi Dezsőről sokaknak rögtön az Édes Anna, a Pacsirta vagy az Esti Kornél című regények jutnak eszébe. De milyen volt az ember a művek mögött?

Azt például tudtátok, hogy lánynevet is kapott a keresztségben? A tisztes neve Kosztolányi Dezső István Izabella volt.

Halálvágy

Asztmája miatt kitüntetett figyelmet kapott a családban. Elérte, hogy édesanyja a kisebb testvérei ellenére is mindig mellette legyen. Nagyapja pedig a csillagokat is lehozta volna érte, annyira szerette ideges természetű kisunokáját. Az író már gyermekkorában sokat gondolt a halálra, és ez később is így maradt. Művészetében fontos szerepet töltött be az elmúlás – mindenki mást elítélt, aki másról “értekezett” a műveiben.

Rettegett a haláltól. Legjobb barátjával, Karinthy Frigyessel, többször bolondoztak arról, milyenek lesznek majd öregen és szenilisen. Ezt azonban egyikük sem érhette meg, mindketten ugyanolyan idősen találkoztak a Teremtővel. De addig is szerették ugratni a pesti polgárokat, nem kellett a szomszédba menniük polgárpukkasztásért.

Tiltott szerek

Unokatestvére, Csáth Géza, nekrológjában így nyilatkozik:

A morfinizmus mindig okozat és nem ok. Mikor ő ehhez a méreghez nyúlt, öntudatlanul is tudta, hogy a kisebb veszélyt választja a nagyobb helyett. Menekülni próbált a melankólia elől, mely túlvilágian édes dallal zengett írásaiban.”

Azt azonban, hogy ő maga miért csúszott bele a szenvedélybetegségbe, nem tudni. Csáth halála után egy időre leszokott, de sajnos később ismét rákapott a szerhasználatra.

A KÉPEN: KOSZTOLÁNYI DEZSŐ, FELESÉGE ÉS KISFIA, FORRÁS: WIKIPÉDIA

„A könyvtárszobában kulcsaimat keresem, egy sor könyv mögött pedig végül megtalálom a veszedelmes szert, (…)” – írta a felesége visszaemlékezéseiben. Kosztolányi ekkor levelet írt patikusának, hogy akkor se szolgálja ki, ha követelőzne. Azt, hogy valóban el is küldte-e a levelet, vagy csak felesége megnyugtatására írta, nem tudhatjuk, hiszen utána sem tudott leállni.

Szüksége volt vélt és valódi serkentőkre, így mérhetetlen mennyiségű cigarettát szívott, és vedelte a feketét, melyet erősen szeretett.

Felesége, Harmos Ilona leírásából tudjuk azt is, hogy hipochonder volt. „Dide fertőzéstől fél, fél, hogy kezet fogott valamelyik vérbajos barátjával és úgy fertőződött”. A ráktól viszont nem ok nélkül tartott. Észrevett a bal alsó ínyén egy szilvamag nagyságú, bíborvörös és érzékeny foltot.

„Rákom van” – közölte feleségével. Több orvost is felkeresett a panaszával, de mindenhol azt mondták, nincs baj. Aztán mégis rák lett a diagnózis. Ezt azonban nem merték közölni vele, így egy fedő diagnózist állítottak fel, az epulist.

A kezelés elkezdődött, még Svédországba is elküldték, hogy rádium- és sugárkezelésnek vessék alá a műtétek mellett. De késő volt. Halálos ágyán már csak írásban tudott kommunikálni. Papírfecnikre írva érintkezett a külvilággal. „Tedd, hogy éljek” – könyörgött kétségbeesetten Hauber főorvosnak.

„Tudom, hogy meg kell halnom. Egy óriási feladat előtt állok, s majd én is túlesem rajta, mint annyi millió ember a világteremtés óta. Ez a gondolat minden napomat gyászossá és ünnepélyessé teszi.”

51 éves korában jött el a pillanat, amikor nem tudott tovább menekülni a feladat elől…

Nyitókép: Wikipédia