Ha a pénzt jobban szereted az embereknél, sosem leszel boldog!

Láttam egyszerű, szegény embereket, akik boldogok voltak. Nem birtokoltak szinte semmit, mégis mindenük megvolt, amit ember csak kívánhat.

Nélkülözniük kellett, de számukra jó volt így, ahogy volt. Étel volt az asztalon, munka volt a ház körül, pénz pedig lett mindabból, amit azzá tudtak tenni. Volt tiszta víz, megbecsülés – a temérdek munkának és földnek hála mindig volt napi betevő is.

Még ha kevésbé kedvelt, egyhangú ételeket ettek, akkor sem volt éhezés. Volt ágy, ahol esténként álomra hajthatták a fejüket, és közös ébredések reggel. Temérdek munka, még több fáradtság, és látszólag – mai szemmel- kevés haszon. De hol van az megírva, hogy mi is a valódi érték?

Aztán láttam embereket, akik dúskáltak a pénzben. Némelyiknek szerencséje volt, más keményen megdolgozott érte. Volt, aki a nagy jólétben sem tudott már semmiben örömöt lelni. Nem érdekelte, ha sütött a nap, nem volt boldog a tavaszi madárcsicsergéstől. Nem tudott mit kezdeni a pénzével, de még ekkor sem látta be, hogy a boldogsághoz a gazdagság csak egy plusz ráadás.

Láttam szegény gyerekeket a legmélyebb nélkülözésben élni. Szakadt kiscipőket az apró lábakon. A zimankóban sokszor zoknira se futotta a lábbelibe. A néhány éves apróságok a környék összes szemetesét feltúrták, és láttam az örömöt, ha valami értéktelent találtak, ami számukra a mindent jelentette.

Láttam az emberek megvető tekintetét, már ha épp nem fordították el a fejüket a szerencsétlenebb sorsúak láttán. Láttam a szemükben az undort, és szégyelltem embernek lenni, mikor átmentek az út másik oldalára, nehogy el kelljen mellőzniük a szegény gyermekeket.

FORRÁS: PEXELS

Mintha nem is lettek volna ott. Mintha ezzel nem létezne az állandó probléma. Mintha jogosan ítélkezne bárki bárki felett, holott az élet egyszer lent, egyszer fent körforgásában könnyen ide juthatunk egyik pillanatról a másikra.

Láttam embereket, akik azt mondták, ők nem ítélkeznek senki felett. Hangosan hirdették, hogy mindenki egyenlő, de a tetteik merőben másra engedtek következtetni. És láttam a csendes, egyszerű embereket, akik nem adtak hangot a véleményüknek. Viszont adtak egy feleslegessé vált pár cipőcskét a zokni nélküli, fázós lábacskákra. Adtak kabátot, összekészítették, ami az ebédből megmaradt – és boldogok voltak, pedig nem pénzt kaptak a portékájukért. Hanem köszönetet. Hálát a csillogó, könnyes szemeken keresztül.

A szegénység nem bűn.

Őszintén elgondolkozom, hogy vajon ezek az emberek, akik a semminek is szívből tudnak örülni, miért nem érdemelnek többet? Olyan életkörülményeket, mint az, aki csak unottan szórja felesleges dolgokra a temérdek vagyonát, mégsem lel örömöt semmiben.

Lenne még hova fejlődnünk. Lenne még mit tanítanunk egymásnak. A monoton, korai ébredések helyett boldog ébredések jöhetnének, mert van miért felkelni. Az unott napok helyett hálás napok, mert lehetőségünk van élni. Az ítélkezés helyett több emberség. Talán, ha a pénz eltűnne a világból, összemosódnának a társadalmi rétegek. Talán akkor megismernénk egymást, és végre képesek lennénk magunkat és egymást szeretni az anyagi javak helyett.

Nyitókép: Pexels