A nő, aki festményeivel harcolt a férfiuralom ellen - Igazinő | Igazinő

A nő, aki festményeivel harcolt a férfiuralom ellen

Jerry Lee Lewis még ki sem dugta a fejét a zongora mögül, és Muddy Waters Mustang Sallyje is váratott magára, amikor ezek a nők megkezdték nem mindennapinak nevezhető pályafutásukat a festészetben. 

Olyan módon űzték a rock’n’rollt, ahogy keveseknek sikerül. Bátorságukkal, küzdeni akarásukkal egyre szilárdabb ösvényt tapostak ki a következő nemzedékek számára. Mindezt úgy, hogy a közvélemény és a kritikusok még a 20. század elején sem tudtak igazán mit kezdeni a professzionális babérokra törő asszonyokkal.

– Van valami csöndes kis szeretőd?

– Nincs – mondta Miska. – De akkor van, amikor akarok.

– Ez a beszéd! A nő csak mulattasson! Cirmoskodjék. A nő meleg szaga egy műteremben; frissen tartja az embert, és növeli az alkotó kedvét. De ha föléd nő, ha befon, ha leköt, ha belelopja magát az életedbe: véged!”

(Than Mór és Munkácsy Mihály megismerkedése 1864. környékén. Az idézet Dallos Sándor A Nap szerelmese című könyvéből származik.)

Szerencsére nem minden nő elégedett meg a fenti szereppel. Ilyen volt például Judith Leyster is…

Sörfőzdéből a műterembe

Judith már a 17. században elismert művésznek számított a helyi festők körében (Haarlem, Hollandia). Ez már önmagában véve is nagy szó volt, mert a nők nem űzhettek olyan intellektuális tevékenységeket önálló kereset reményében, mint a festészet.

Az arisztokrácia nőtagjaitól persze elvárták, hogy műveltek legyenek. Igen nagy megbecsülésnek örvendtek azok a hölgyek, akik tudományos vagy művészeti témákhoz is hozzá tudtak szólni. Ám ezek csak kedvtelések voltak, és a férjhez menési esélyeket növelték.

Judith számára előnyt jelentett, hogy nem rendelkezett nemesi gyökerekkel. A hétköznapi emberekre ugyanis nem nehezedett akkora társadalmi nyomás, mint az előkelőbb körökben mozgó lányokra. A Leyster házaspár sörfőzdét működtetett, Judith volt a nyolcadik gyermekük. 1633-ban csatlakozott a haarlemi művészek céhéhez, melyben a női nemet csupán ketten képviselték. Megalapította saját stúdióját, bár a dolgos hétköznapjai nem voltak épp zökkenőmentesek a tesztoszterontól túlfűtött légkörben.

Harc egy férfiorientált világban

Többször is összetűzésbe került kollégáival – még a kor kulcsfigurájának számító festővel, Frans Hals-szal is. Állítólag Hals egyszerűen lenyúlta mellőle az egyik asszisztensét, amit Judith nem hagyott szó nélkül. Így a férfinak kártérítést kellett fizetnie a kiesett munkaerő miatt.

A 17. században egy nő nem pingálhatott csak úgy akármit a vászonra, ami épp eszébe jutott. A hölgyekhez illő témák a csendéletek voltak. Jobbára virágcsokrokat, gyümölcsöket ábrázoltak ezek a képek, esetleg egy-egy kedves, visszafogott családi jelenetet.

Azt hiszem, ez sosem lehetett Judith világa – ő mulatozó, éneklő és táncoló, sok esetben részeg embereket ábrázolt. Sőt, kocsmai verekedést is megörökített. Ez önmagában talán nem hangzik nagy durranásnak, de próbáld meg elképzelni, milyen képet festett egy nőről mindez az 1600-as években!

A KÉP CÍME: KÁRTYAJÁTÉK, FORRÁS: WIKIPÉDIA

Ekkoriban, ha egy nő festegetni szeretett volna, nem kérhetett meg csak úgy akárkit, hogy üljön neki modellt. Hajadonok egyébként sem maradhattak négyszemközt férfiakkal – ez felért egy pettinggel. Az pedig, hogy egy fiatal lány ennyire képben legyen arról, hogyan üti agyon az idejét egy csapat besörözött fickó… Felháborító volt. Nagy bátorság kellett ahhoz, hogy Judith ezt ilyen lazán felvállalja.

Az utolsó fricska 

A magánéletéről nem sokat tudunk. Az biztos, hogy 1636-ban férjhez ment egy festőhöz, és innentől kezdve minden idejét a háztartási teendőknek és a gyermeknevelésnek szentelte. Saját neve alatt nem maradtak fenn munkák ebből az időből, de szívesen közreműködött férje alkotásainál.

Sok műve egészen a 19. század végéig rejtve maradt a világ elől. Akadt olyan, amit merő félreértésből a férjének tulajdonítottak. De olyasmi is történt, ami valószínűleg nagyon kiverte volna a biztosítékot a festőnőnél, ám szerencsére már nem érte meg: Frans Hals az egyes képeit egyszerűen átszignózta. Így a műveket mindenki az ő munkájának hitte.

Egészen 1893-ig, amikor a művészettörténészek jobban tanulmányozták Hals életművét. Ekkor vették észre, hogy aláírása alatt ott lapul egy régebbi név: Judith Leyster. Bár már egyikük sem lehetett ott ezeknél a pillanatoknál, mégis, mintha Judith még egy utolsó fricskát küldött volna ezzel a mesternek, akivel szemben életében is olyan jól helytállt…

Nyitókép: Önarackép – Judith Leyster, forrás: Wikipédia