Egyedülálló apaként csak szeretőnek kellek?

Jó pár éve már, hogy férfiként egyedül maradtam két kisgyerekkel. Ők voltak a mindenem, de ettől még vágytam rá, hogy társam is legyen.

Próbálkozásaim valamilyen mértékben siker koronázta, mert szinte mindig volt barátnőm – de csak rövid időre maradtak. Általában kevésnek találták, amit adhattam. És rögtön elmenekültek, ha szóba jött az összeköltözés. Főleg, ha nekik is volt gyerekük.

Túl bonyolult lett volna. Voltak álmok, remények, de szertefoszlottak, mert túl nagy teher lett volna őket megvalósítani. Évek teltek el, mire felismertem, hogy komoly kapcsolat nem fér bele az életembe. A napi rutin – főzés, mosás, tanulás a srácokkal, takarítás – teljesen lekötött. Álmodni sem mertem arról, hogy olyan nővel létesítsek kapcsolatot, aki teljes szívvel és lélekkel részt venne a fentiekben is.

Így egy idő után megbékéltem a sorsommal, és arra is rájöttem, milyen típusú párkapcsolat az, ami a legkönnyebben beilleszthető az életembe… Olyan nőt kerestem, akinek több az elfoglaltsága, mint a szabadideje. Vagy mert túl sokat dolgozik, vagy egyedülállóként neveli a gyerekeit, és ez kiteszi az ideje nagy részét. Aztán rájöttem, hogy ennél is többen vannak, akik házasság mellett keresik a szerelmet.

Így lettem szerető. 

Én voltam az, aki jókor volt jó helyen. Vigasza lettem egy – az otthonában semmibe vett, elhanyagolt – hölgynek. Titok lettem, hétpecsétes. Nem jártunk se moziba, se színházba, közös kirándulás szóba sem jöhetett. Nyílt utcán vagy nyilvános helyen ritkaságszámba ment a találkozás. Ha mégis, akkor olyan visszafogottan beszélgettünk, mint két barát vagy ismerős. Kettesben azonban mindent megengedtünk magunknak. A fülledt erotikáról szólt a történetünk.

FORRÁS: UNSPLASH

Mások számára érthetetlen, sőt, elfogadhatatlan lehet egy ilyen kapcsolat, de neki és nekem is ez volt a legtökéletesebb. Más nem fért bele az akkori életünkbe. Szerelem nem volt, összetartozás, közös tervek, célok fel sem merültek.

Semmi mást nem akartunk, csak egy kicsit elmenekülni a világ gondjai elől, a monoton, szürke hétköznapok fásultságából. Csak jól akartuk érezni magunkat. Hiszen az minden ember alapvető joga. Persze a legjobb az lenne, ha ezt az otthonában is mindenki megtehetné, de ez nekünk sajnos nem adatott meg.

Évekig éltem így, mire megtaláltam azt a partnert, aki a mindennapjaimnak is része kívánt lenni. Aki nem félt az összeköltözéstől, és nem hátrált meg a gyerekeim láttán sem. Hálás vagyok, hogy az életem része – boldogok vagyunk. De az egykori szeretőmre sem gondolok megvetéssel.

Mert akkor, az elkeseredés éveiben, nagyon sokat adott. Neki köszönhetem, hogy nem estem magam alá, és végül volt erőm egy értékesebb kapcsolatért is küzdeni. Ezért nem szidom soha a szeretőket: nem látunk bele egymás életébe, nem tudhatjuk, kit mi visz rá, hogy tiltott gyümölcshöz nyúljon…

Nyitókép: Unsplash