Sajnálom az exem csaját, pedig zaklatott

Bejelölt, majd jött az üzenet is szinte azonnal. A kedves, félénk lányban volt valami bizalomkeltő. Az expasim új csaja – bár azt állította, épp nemrég szakított a sráccal. Miattam.

Hosszan írt, könyörgő hangon, elveszetten keresve a megfelelő szavakat. Úgy éreztem, igazat mond. A több éves kapcsolatom egyoldalú szakítással ért véget. A srác még őszintén szerelmes volt, az én érzéseim viszont kihunytak. Megérdemelte a boldogságot, de én már ilyet nem adhattam neki. Egyszóval, elhittem a lánynak, hogy a srác még mindig nem tudott elengedni. Belementem a beszélgetésbe.

A félénk puhatolózásból erőszakos követelőzés lett, végül pedig olyan kérdéseket tett fel, amik láttán szívem szerint eggyé váltam volna a padlószőnyeggel. Anett úgy képben volt az együtt töltött éveink kapcsán, mintha minden alkalommal az ágyunk mellett állt volna, szorgalmasan jegyzetelve. Egy ponton – fogalmam sincs, hogyan és miért – az önbizalomhiányos kislány kifordult magából.

Úgy tűnt, abban a hitben van, megtalálta az érzékeny pontomat, amivel a legnagyobb fájdalmat okozhatja. Mindenáron túl akart szárnyalni az ágyban nyújtott teljesítményével. Gyomorforgató részletekkel bombázott. Ha igaz, amit állított, pornócsillagokat megszégyenítő dolgokat vállalt be az exem kedvéért.

Ezután sikerült kapcsolatba lépnem a sráccal. Tudni akartam, mi ez az egész. Annyit sikerült kihámoznom a sztoriból, hogy Anett „súlyos önértékelési zavarokkal küzd”, ő pedig „segíteni szeretne neki”. Mikor összejöttek, a lány rögtön kikérdezte az exeiről. Nem volt hosszú a lista – mindent tudni akart rólam, de az infók valahogy nem dobták fel.

Ami ezután rám zúdult, azzal addig csak thrillerekben találkoztam.

Balázs – a saját érdekemben – letiltott minden netes platformról. Engem, a családomat, a közös ismerőseinket. Anett nem adta fel könnyen: a híváslistája alapján kinyomozta a számomat. Hívogatott. SMS-eket küldött. Éjszakánként fél oldalas regényekre ébredtem, amik üzenetként jöttek – úgy tűnt, a becsmérlésem valamiféle beteges élvezetet okozott neki.

A családomat sem tudtam megkímélni a helyzettől, az egész életünk felfordult. Egy idő után már nem reagáltam az SMS-eire. Úgy tűnt, a taktika beválik. Olyan gyorsan lett vége, ahogy elkezdődött, bár ez a pár hét is mély nyomokat hagyott bennem.

Tulajdonképpen foglalkoztatni kezdett a lány jelleme. Ne kérdezd, miért! Egyesek szerint valamiféle perverz élvezetet okoz a számomra, hogyha cseszegethetem magam. Mégis, általában ugyanazokat a kérdéseket teszem fel: hogyan működik? Mi motiválja? Minél többet filózok valakin, annál inkább fel vélek fedezni benne valami érthetőt.

Anett tehetséges lány. Úgy tűnik, az exem a festőpalántákra bukik. Sportolni is szeret a csaj. Bár az ő testalkata a rengeteg futástól kissé maszkulinabb, mégis vékony, szálkás izomzata gazellát idéző. Nem ő volt az első ilyen nő, akivel összehozott a balsors.

FORRÁS: UNSPLASH

Krisztinek nem voltak épp mintaszülei. Mire a lány 18 lett, meg volt róla győződve, hogy ő egy nagy nulla. Csak olyan emberekkel vette körbe magát, akik között valakinek számított. (Vagy legalábbis ezt érezhette.) Velem – úgy tűnt – mellényúlt. Ahogy összejött végre egy sráccal, aki imádta, szerette, hirtelen képtelen volt elviselni a társaságomat. Egyre rosszindulatúbbá vált: ha tehette, megalázott, az életem minden apró, kínos pillanatát világgá kürtölte.

Kaján vigyorral olvasta a fejemre, ha valamiben kudarcot vallottam. Mikor pedig egyik napról a másikra egy szimpla üzenetben elküldött melegebb éghajlatra, fel sem tudtam fogni, mi történt. Csak akkor hagytam fel vele, hogy a falba verjem a saját fejem, amikor a pasija megkeresett a hírrel: szakítottak. Képtelen volt tovább elviselni a féltékenységét, a jeleneteket, a csaj nyilvános cirkuszait.

Nyugodtan elítélhetsz, de – önző módon – jobban éreztem magam a beszélgetésünk után. Nem én csesztem el. Végre leesett, mi történt. Ezek a nők nem látták azt, amit mindenki más: hogy tehetségesek, okosak, értékesek. Nem azért áll velük szóba valaki, mert épp nem akadt jobb. És ha mégis…? Akkor az a srác nem tudja, mit veszít, ha nem veszi őket komolyan.

Talán nem hallották még soha, senkitől: elég jó vagy. Nincs rá szükséged, hogy a radiátorhoz bilincseld a pasidat, nehogy az első adandó alkalommal sikítva meneküljön előled. Nem szorulsz rá, hogy szexrabszolgává válj, hogy az életed árán is kielégítsd a párod minden igényét. Ha ezt nem ismered fel, a rosszindulatú jóslat önmagát teljesíti majd be.

Észrevétlenül fogsz olyanná válni, amilyennek azt a kislányt látta valaki akkor régen. Miért változnál szörnyeteggé, mikor simán lehetsz bálkirálynő? Persze, mindenkiben akadnak ilyen szörnyek – de még egy szörny is szelídíthető. Csak a szemeit figyeld! Ki tudod olvasni belőlük a rettegést.

Nyitókép: Unsplash

Tovább olvasok