Szánakozva nézem a férjem szeretőit…

Tünde történetét azért írom le, mert jó bizonyíték rá: nem mindenki reagál ugyanúgy ugyanabban a helyzetben.

Sokaknak a megcsalás megbocsáthatatlan bűn, és azonnal válni akarnak. Mások megpróbálják rendbehozni a kapcsolatot, de a bizalmukat örökre elvesztik a másikban. Tünde viszont néma belenyugvással fogadja, hogy a férje néha félrelép.

Azt mondja, szerinte ez nem tragédia, és ettől még a férfi jó társ a szemében. Szerettem volna tudni, számára miért nem zárja ki egymást a kettő, így megkértem, hogy beszéljen az életéről és az érzéseiről…

„Tizenévesen hevesebb voltam. Sokat vitatkoztam nagyival, amikor a házasságáról mesélt. Mindig gunyoros mosollyal emlegette a megboldogult papa félrelépéseit. Nem tudtam elhinni, hogy nem bántották az afférok. Ám egy mondata már akkor megragadt a fejemben: ‘Hiába szed fel a férfi szép kavicsokat a földről, a gyémántot otthon őrizgeti.’

Ez járt a fejemben, amikor 26 évesen megismerkedtem Tamással. Jóképű férfi volt, ilyenről álmodtam. Nagy szerelemmel indult a kapcsolatunk. Mindenki nőcsábásznak ismerte, de engem az első perctől fogva komolyan vett. Csakhogy nem voltam naiv. Amikor megkérte a kezem, tudtam, hogy képtelen lesz az állandó hűségre – és így is lett.

Kiegyensúlyozott kapcsolatban éltünk, a lányunk születése után apró jelekből mégis rá kellett jönnöm, hogy viszonya van valakivel.

Biztosan nehezebb lett volna szemet hunyni, ha elhanyagol minket – de nem tette. Hosszas meggondolás után úgy döntöttem, eljátszom, mintha nem tudnék semmit. Kivárom, mi történik. Kicsit aggódtam azért, hogy rájön, a másik nő az igazi. Féltem, hogy elhagy.

FORRÁS: UNSPLASH

Aztán a történtek azt bizonyították, hogy esze ágában sincs elmenni. Csak külső megerősítésre, kalandra van szüksége. Hamar kisakkoztam azt is, hogy ki a lány: egy volt munkatársam. Nap mint nap láttam Facebookon a kétértelmű posztjait. Először a szerelmeseket, aztán a szenvedőseket, végül a bosszúért kiáltókat…

Nem tudom, Tamás hitegette-e olyasmivel, hogy elválik. A lány mindenesetre ebben reménykedett. Csakhogy a férjem szinte figyelmesebb volt velem a viszonyuk alatt, mint korábban. Ugyanúgy voltak közös programjaink, ugyanannyit foglalkozott a kicsivel. A szexuális életünket sem mondhattam rosszabbnak. Valamivel ritkábban voltunk együtt, de ezt a kisgyerek mellett annyira nem is bántam.

Az első kalandja meggyőzött róla, hogy nincs min aggódnom: a szövetségünk törhetetlen. Azóta pár évente történik hasonló. Fogalmam sincs, sejti-e, hogy felismerem az afférjait. Ha engem kérdezel, vannak dolgok, amiket nem kell túlbonyolítani, sőt, kimondani sem. Ez ilyen.

Tudom, sokan felháborodnak a hozzáállásomon. De nem hiszem, hogy rosszabb lennék azoknál a nőknél, akik kiborulnak, balhéznak a férjük félrelépése miatt, aztán megbocsátanak, és kezdődik minden elölről. Hogy mit gondolok a szeretőiről? Szánom őket. Azok a nők nem tudják, hogy csak egy kikapcsolódásra vágyó férfi egófényesítésének eszközei.

Szerelemben, közös életben reménykednek. Azt hiszik, én, a feleség vagyok becsapva, miközben ők csapják be saját magukat. Aztán szenvednek, sírnak, megalázkodnak, mert nem jöttek rá időben, hogy Tamás valójában hozzánk tartozik.”

Nézem az arcát, miközben beszél. Úgy tűnik, valódi béke, harmónia árad a tekintetéből, és ez elgondolkodtat. Az én temperamentumom lehetetlenné tenné az ilyen hozzáállást, de ő talán valóban ilyen. Így azzal a gondolattal köszönök el, milyen sokfélék is vagyunk, mi, emberek…

Nyitókép: Unsplash