Hallgatás, ami lassan öli meg a kapcsolatot

Az egyértelmű, hogy vannak bizonyos dolgok, amiknek elhallgatása inkább hazugságnak számít, mint diszkréciónak. Vagy legalábbis mindenképp azt lehet mondani, hogy nem vagy őszinte. 

Ha például rendszeresen kettesben ebédelgetsz egy kollégáddal, sutyiban kávézgattok, munka után még fél napot chateltek, és erről nem mesélsz otthon, az valószínűleg nem véletlenül van. És ha egy háromnapos üzleti útra kell menned, ahol nem mész be egy konferenciára se, helyette félholtra kefélitek egymást, akkor nyilvánvaló, hogy ezt elhallgatni amolyan hazugság féle.

Persze, tulajdonképpen nem hazudsz, csak nem mondasz el valamit. Viszont ha eddig azt állítottad, hogy hűséges vagy, akkor ezzel ezt az ígéretedet megszegted. De a másikat ebben a tudatban hagyod – tehát átvered. Na, de nem is erről a nyilvánvaló helyzetről és a titkolózásról akarok írni.

Vannak sokkal lassabban ölő, sunyi kis csendek egy kapcsolatban, amikről nem is biztosan tudjuk, hogy ártunk vele. Kis könnyebb utak, kedvesnek ható kitérések a konfliktusok elől. Jótékony egyetértések.

Jim Carrey a Hanta Boyban megmutatta, hogy azért a mai világunkban folyamatosan őszintének lenni nem éppen kifizetődő, sőt, kifejezetten káros hatásai is lehetnek ránk. És különbséget kell tenni az őszinteség és a tapintatlanság között. Nem kell például azzal indítani, ha meglátod a kedvesed, hogy „De szar ma a hajad!” Még akkor se, ha egyébként ez igaz…

Minden gondolatodat kontroll nélkül a másikra zúdítani nem jó ötlet, lényegtelen hülyeségekkel bántanád meg teljesen értelmetlenül. De annak a látszatát kelteni, hogy minden rendben van, az is legalább ugyanilyen káros. Amikor egy vitát azzal zársz le – vagy kerülsz ki -, hogy: „Igen, igazad van!” Pedig nem is értesz vele egyet. Belül haragszol rá, azt gondolod, hogy baromságokat beszél és seggfej volt.

De könnyebb kitérni a további konfliktus elől és inkább lenyelni a gondolataidat. Mert ezek az elhallgatott egyetnemértések, bosszúságok nem tűnnek el maguktól. Hanem összegyűlnek benned, és könnyen akkor hányhatod rá a másikra a felgyülemlett indulatokat, amikor nem is érdemli meg. És csak pislog értetlenül, hogy miért kapta ezt…

Tényleg akkora probléma volt, hogy nem cserélte ki a WC papír tekercset, hogy ebből ekkora balhét kell csinálni? Persze, hogy nem. Nem is ezen borultál ki, hanem azon, hogy múltkor sem vitte le a szemetet, hogy az anyósod szemétkedett veled, de nem szóltál. Hogy azt mondtad, nem baj, ha nem tud elmenni a gyerekért, és te megoldod, ezért át kellett szervezni a fél napodat. De nem szóltál. Mert akkor könnyebb volt nem szólni.

Viszont nem csak lenyelt mérgek okozta robbanástól kell tartani. Van, hogy úgy indultok neki egy kapcsolatnak, hogy őszinték lesztek egymással. Ha a másik ehhez tartja is magát, akkor jogosan lehet kibukva, ha kiderül, hogy te ezt azért elég lazán kezdelted. Mert ő kiadta magát. Mert elmesélte a titkait, megmutatta a gyengeségeit.

Meztelenül kiterítette magát előtted, mert azt hitte, te is így teszel. A teljes valójában megmutatni a testünket, lelkünket valakinek hatalmas bizalmat igényel. Nem is könnyű ezt megtenni. Mert mi magunk is tudjuk, hogy vannak hibáink, gyengeségeink, vannak bennünk olyan darabkák, amit ha tehetnénk, másra cserélnénk. De ha ezt nem is lehet, akkor legalább mindenki elől eldugnánk.

Tudod, hogy valami rossz benned, és hogy a másik is tudni fogja, hogy ez rossz. De bízol benne, hogy annak ellenére is szeretni fog, hogy ezt látja belőled. Ez a legvégső vizsgája a szeretetnek. Amikor valaki veszi a bátorságot, hogy elébe áll a megmérettetésnek – és úgy érzi, a kapcsolatuk ki is állta a próbát -, akkor nagy pofára esés rájönni, hogy a másik valójában nem tette meg ugyanezt.

Ő nem adta ki magát, csak meglapult az árnyékban. Hallgatásokkal, egyetértő, hazug csendekkel. Néha azért tenni valamit, hogy a másik kedvében járj, kedves gesztus. Például beöltözni a rabszolga Leila hercegnős jelmezbe, mert tudod, hogy a pasid arra gerjed, neked meg tulajdonképpen tök mindegy, hogy mi van rajtad, az egy “romantikus” dolog. De orgazmust színlelni, erkölcsösnek, vagy épp pajzánnak mutatni magad csak azért, mert neki tetszik, az már egy egészen más dolog.

Nagyon sok apró, “nem teszek ezzel semmi rosszat” momentum miatt élhetnek együtt szinte teljesen idegen emberek.

Mert míg kívülről úgy tűnik, minden rendben, belül szépen egyre távolabbra kerülnek egymástól. Mert a sok kis ferdítés, csend, takargatás mögött egy teljesen másik ember van, mint akinek mi hisszük. Van erre egy vicc:

Idős bácsi és idős néni reggeliznek. Éppen nagyon össze vannak veszve, durcásan látnak neki az étkezésnek. A papa felszeli a kenyeret, majd kikel magából:

– És most én fogom megenni a kenyér belét, mert én is azt szeretem. Eddig 50 éven keresztül ettem a héját csak azért, hogy a kedvedben járjak!

Mire a néni azt válaszolja:

– Tudod, én meg a kenyér héját szeretem…

Nyitókép: Unsplash