2020 legfurább utónevei

Hívhatod Micinek vagy Nyunyókának, de az a gyerek egyszer fel fog nőni, és igen bután néz majd ki, amikor egy ilyen névvel jelentkezik egy munkára.

Bár ma már szinte mindent lehet, azért okos, ha kicsit jobban átgondoljuk, hogyan is hívják majd a születendő csöppséget. Hiszen ő ezzel a névvel fogja leélni az életét. Amikor én születtem, még hagyomány volt a szülők keresztnevét is továbbörökíteni: az első lány az anya nevét kapta, az első fiú az apa nevét.

Így lehet, hogy a bátyámat ugyanúgy hívják, ahogy a nagyapámat és az apámat, sőt, még az unokatesónkat is. Nekem pedig így lett dupla nevem. Mivel anyám a maga csendes lázadásában szembe szeretett volna menni a hagyománnyal – és főként a nagyszülői elvárással -, így a saját neve mellé biggyesztette azt a nevet, amit ő már kislány korában kitalált nekem.

Egyébként ma már tényleg szinte bárhogy anyakönyvezhető a gyermek. Ha nem szerepel az áhított név az utónevek listáján, akkor kérvényezhető az engedélyeztetése. Annak ellenére, hogy a magyar utónévkönyvben több ezer választható név szerepel, a szülők fantáziája végtelen – tavaly több mint 600 kérvény érkezett a Nyelvtudományi Intézet munkatársaihoz.

Ilyen kérvény eredményeként kerülhettek be a 2020-as engedélyezett listába az alábbi nevek is:

Lánynevek: Altea, Elefteria, Lizel, Valburga, Szolina, Héli

Fiúnevek: Oszama, Latif, Lex, Ejnár, Raziel, Zetár, Fadi, Szkott

FORRÁS: UNSPLASH

De mielőtt Lexnek vagy Lizelnek keresztelnéd el a kicsit, nem árt végig gondolni az alábbi pontokat!

Hangzás

Az egyik legfontosabb szempont, hogy milyen hangzása lesz, amikor bemutatkozik. Érdemes kimondani a szóban forgó nevet a vezetéknévvel együtt. Mert simán lehet, hogy te már kislányként eldöntötted, hogy Csillának fogják hívni a majdani lányodat, de egy Kovács nevű férjjel áldott meg időközben az ég.

Próbáld ki! Egyáltalán nem szerencsés, ha ugyanolyan hangzóra végződik a vezetéknév, amilyennel a keresztnév kezdődik. De az sem jó, ha rímelnek egymással.

“Kinőhető” nevek

Gondolnunk kell arra is, hogy a most még elképesztően ennivaló, aprócska cukorfalat egyszer elkezd növekedni. Először csak a suliban szeretné kivívni a tiszteletet, majd elkezd állásinterjúkra járni, és elindul felfelé a munkahelyi ranglétrán. Mindez egy olyan névvel, amit képtelenség komolyan venni, igen nehéz feladat… Inkább ne! Hagyjuk meg ezeket csak becenévnek.

Egyensúly

A vezetéknév többnyire adott, így ha ez bonyolult, ne bonyolítsuk még tovább a gyermek életét. Idegen hangzású (és írású) családnév mellé érdemes egy egyszerűbb utónevet választani. Elég lesz minden alkalommal az egyik nevét betűznie, ne kelljen még a második névvel is szórakoznia.

Ez persze fordítva is igaz: ha túl egyszerű a vezetéknév, akkor érdemes különlegesebb keresztnevet adni a kicsinek, hogy ne tűnjön el teljesen a tömegben, és ne legyen másik három ugyanolyan nevű osztálytársa.

Gúnyolhatóság

Bármennyire is naivan éljük a mindennapjainkat, a névválasztás során mégis érdemes elgondolkodni azon, hogy a választott név mennyire lesz gúnyolható. A gyerekek – de még olykor a felnőttek is – kegyetlenek tudnak lenni. Ne nehezítsük meg a gyerek életét azzal, hogy céltáblává tesszük!

Ügyeljünk a hangzásra, a család- és az utónév végződésére és elejére, pl. ha „ki”-re végződik a vezetéknév, ne legyen Bence vagy Bendegúz a csöppség. Vagy – ugyan ritka, de előfordulhat – ha W-vel kezdődik a családnév, ne nevezzük Ceciliának a gyereket, mert könnyen válik „wécévé” a suliban.

Emlékek

Bár ez sokkal inkább érinti a szülőket, mint a gyereket, de nem elhanyagolható. Hiába tetszik egy név, ha apukának rossz emléke van róla, mert így hívták a suliban azt a srácot, aki régen állandóan elcsépelte. Vagy ha mondjuk, az utált ex neve is ugyanaz, esetleg a szomszéd néni mogorva arca ugrik be róla állandóan. Nem kell mindenáron kötődni a divathoz és az elvárásokhoz. Olyan nevet válasszunk, amihez se apának, se anyának nem fűződik rossz emléke!

Nyitókép: Unsplash

Tovább olvasok