Egy férfi, aki idegenként is rabul ejtette a lelkem

Fél éve már, hogy “találkozgat” az idegen férfival minden péntek este. Mindig az előtte lévő ülésen foglal helyet. Nem tudja, miért.

Egyszer megfordult a fejében, hogy mellé ül, de ezt az ötletet hamar elhessegette. Túl merésznek érezte. Pedig ő nem egy bátortalan kislány, felnőtt nő. Igen, ő egy határozott, felnőtt nő!

Fél éve már, hogy “találkozgat” az idegen férfival a 75-ös trolin, minden péntek este, munkából hazafelé tartva. Amikor először látta, még nem tetszett neki igazán. Tulajdonképpen egy kicsit félt is tőle. Csak felszállt középen, és megállt azon az üres helyen, ahova az anyukák a babakocsijukat szokták betolni.

Nem foglalkozott senkivel, a telefonját nyomogatta, aztán oldalra nézett. Mint aki megérezte, hogy figyelik. Rögtön szemben találta magát azzal, akinek a különös érzést köszönhette. Ott ült ő. Kissé idősödő, kopaszodó férfi. Talán 45 körüli, de lehet, picit fiatalabb.

Az arcán viselt maszknak köszönhetően nem látott mást belőle, csak a szemeit. Kék. Nem olyan mély kék. Nem olyan “hű, de bele tudnék szeretni” kék. Csak simán vizenyős kék. Bámulták egymást néhány pillanatig, aztán el is kapta a tekintetét. Megrémült a férfi furcsa aurájától, ami körülvette. De továbbra is érezte, hogy figyeli őt.

FORRÁS: UNSPLASH

Megnyomta a leszállásjelző gombot, és beállt közvetlenül az ajtó elé. Kővé dermedt, mert a férfi abban a pillanatban megállt közvetlenül mellette. Magas volt. Nagyon magas. Érezte, hogy a termete még jobban eltörpül a mellette álló test mellett.

Óvatosan elfordította a fejét, érezte, hogy a másik minden rezzenését érzékeli és figyeli. Lassan elindult a pillantása felfelé a magas alakon. Már felkészült rá, hogy újra belebámul azokba a vizenyős szemekbe… de tévedett. A férfi mereven nézett maga elé, és amikor a troli megállt, egyetlen hanyag mozdulattal lelépett a padkára, és határozottan elindult a járdán. Abba az irányba ment, amerre ő is lakik.

Nem értette magát, de megszaporázta a lépteit, hogy tartsa a tempót az idegennel. Egyszerűen kíváncsivá tette a kisugárzása. Nem volt terve, nem volt célja, csak a közelében akart maradni addig, amíg el nem éri a saját lakását.

Titokban vágyott rá, hogy a másik megforduljon és leszólítsa, bár tudta, hogy ilyen jelenet csakis a filmekben létezhet. De úgy érezte, ha lemarad mögötte, még az esélyt sem hagyja meg, hogy ez megtörténjen. A “hajsza” rövidre sikerült, mert a lakása elé ért és megállt.

Nézte a távolodó alakot. Arra gondolt, hogy ennyi volt. Soha többé nem látja ezt a különös jelenséget… de tévedett. Ugyanez a jelenet zajlott le a következő pénteken, és az azutánin, meg az azutánin is. Fél éve már, hogy “találkozgat” az idegen férfival minden péntek este.

Felszáll a trolira, belebámul a vizenyős kék szempárba, majd helyet foglal az előtte lévő ülésen, és vár. Elképzelte, ahogy leül, és egyszer csak valaki megkocogtatja a vállát. Hátrafordul, az idegen pedig mosolyogva néz majd vissza rá és megkérdezi, szabad-e a mellette lévő hely. Vagy egyszerre lépnek ki a járműből, a férfi megfordul és felajánlja, hogy amíg amúgy is egy irányba mennek, hazakíséri.

Ő persze szemérmes lesz, lesüti a szemét, de azért engedi majd a csodálatos idegennek, hogy 3 percig mellette sétáljon. Talán kedves bókokat is mond majd, vagy gyermekded vicceket, amiken hangosan felnevetnek. És beleivódik fülébe a férfi hangja, amit sosem hallott még, de amire annyira vágyik.

Fél éve már, hogy “találkozgat” az idegen férfival minden péntek este. Izgatja a képzeletét, kíváncsivá teszi minden mozdulata, de megszólítani sosem fogja. Nem teheti… hiszen ő a nő. Mégsem léphet csak úgy oda egy idegenhez…

Nyitókép: Unsplash