Apa leszel, akkor is, ha nem akarod!

2021-04-28 Esszencia

Fojtogatta az indulat. Ökölbe szorult kézzel ült, tehetetlenül, a vele szemben ülő nő arca pedig kezdett szürreális homályba borulni.

Elmosódva hallotta a szavait: „megszülöm”… „el kell fogadnod”… „én sem így terveztem”… Közben arra gondolt, most borul fel az élete.

Minden ember eldöntheti, hogy akar-e gyereket. Legalábbis a nők. Mi az, hogy férfiként nem szólhat bele? Közös elhatározásból voltak együtt, mindkettőjük életét érintik a következmények: miért nem egyértelmű, hogy ketten kellene dönteniük is?

Mikor végül megszólalt, hatalmas önuralommal halkította le a hangját, nehogy úgy tűnjön, mintha fenyegetően felhördülne. Elvégre egy kismamával beszél – hasított bele a gondolat döbbenetes valósággal. Még csak két hónapja ismerik egymást, összejöttek néha, jól érezték magukat, de ennyi.

Tulajdonképpen alig beszélgettek. Most pedig ott a gyerek ennek a lánynak a hasában, akivel szinte idegenek. Anita szerint már kész emberi lény, akinek jogai vannak, akinek szeretet jár. Szerinte egy magzat, akinek a sorsáról nekik kell határozniuk. Akárhogy is, véletlenül érkezett, rosszkor és rossz helyre…

– Figyelj rám! – mély levegőt vett, hogy meggondoltabban fogalmazzon. – Nem vádollak semmivel, nem mondtam, hogy direkt estél teherbe. De azért nem használtunk egyszer sem gumit, mert megnyugtattál, hogy gyógyszert szedsz. Emlékszel? Igen, tudom, hogy gyógyszer mellett is becsúszhat… Tudom.

FORRÁS: UNSPLASH

– Akkor? – kérdezte a lány könnyek között. – Én sem hittem, hogy ez lesz! Nem fogom elvetetni, Bálint. Régen azt hittem, nem jelentene gondot egy abortusz, de most már tudom, hogy képtelen vagyok rá. Nem veled akarok kicseszni! Egyszerűen döntenem kellett valahogy, és én így döntöttem.

– Értsd már meg, hogy ez nem csak rajtad múlik! Nekem is van beleszólásom!

– Nincs – jelentette ki a lány megingathatatlanul. – Sajnálom. Az én testem, és megszülöm. De nem szeretnélek kizárni a kicsi életéből. Érzelmileg is szüksége lesz rád, anyagilag sem győzném egyedül. Szeretném, ha rendszeresen látogatnád és gyerektartást fizetnél.

Elhallgattak. Rájuk ült a csend. A férfi kétségbeesetten gyűjtötte magában az érveket. Az okokat, amiért még nem válhat apává. Hogyan magyarázza el, hogy attól a nőtől szeretne gyereket, akit majd az élete párjának választ? Hogy apaként látni akarja majd a kisember fejlődését, bele akar szólni a nevelésébe, és nem csak hétvégeken? Hogy még sem anyagilag, sem felelősségvállalás terén nem áll készen az apaságra?

– Pont erről beszélek – szólalt meg végül. – Te már el tudod képzelni, hogy szülővé válj, én nem. Egyformán vétkesek vagy vétlenek vagyunk abban, hogy ide jutottunk. Egyformán megilletne mindkettőnket a döntés joga. Te mégis belekényszerítesz valamibe, ami az egész életemet befolyásolja. Igazságosnak tartod ezt?

A lánynak kifutott a vér az arcából. Nem, egyáltalán nem vágyott a kegyetlen nő szerepére, aki bármit is rákényszerít a másikra. Ő soha nem volt ilyen. Csak azt tudta, hogy már az első pillanatban felelősség és szeretet ébredt benne a méhében lévő magzat iránt. Akaratlanul vált anyává, de azonnal teljes lelkével az lett.

Tagadhatatlan, hogy mindez Bálint jövőjét is befolyásolja. De mit tegyen? Vállalja fel az egészet egyedül? Sem ereje, sem pénze rá. És nem foszthatja meg önkényesen a gyerekét a másik szülőjétől, az sem lenne fair. Nem érezte magát hibásnak, mégis folyt a könnye. Tehetetlenül nézett a férfira, teljes szívével átérezte a dilemmáját, de segíteni nem tudott.

Amivel segíthetett volna, azt nem engedték az érzései és a lelkiismerete.

Sokáig ültek még a homályos kis szobában. Az érvek újra és újra összecsaptak, a feszültség szinte tapintható felleggé tömörült a fejük felett. Mégis úgy álltak fel, hogy nem jutottak közös nevezőre. „Meggondolja magát” – gondolta a férfi reménykedve.

„Meggondolja magát” – futott át a lányon, bizalommal a szívében. Miközben kilépett az ajtón, az apró, fejlődő élet rendíthetetlen erővel kapaszkodott benne. Pulzált a vér, alakultak a sejtek – hogy nyolc hónap múlva egy újabb ember jöjjön a világra, aki megtapasztalja majd, milyen bonyolult az élet…

Nyitókép: Unsplash