Hol az a nő, aki megszabadít a férjemtől?

2021-04-29 Esszencia

Tudom, hülye gondolat, de én pont örülnék neki, ha valaki elszeretné a férjem. Ne nézz rám így, azt hiszem, tényleg boldoggá tenne – meg egy kicsit biztos szomorúvá is. Mert minden vég szomorú, de ennyi. 

Nem futó kalandra gondolok, annak semmi értelme, hanem fogja meg valaki, és vigye el magával. Az övé lehet szőröstül-bőröstül. Neki is jót tenne, ha valaki ismét felnézne rá – mint annak idején én – és imádná. Egy rövid időre talán boldogabb is lenne.

Én már évek óta nem látom őt nagyszerűnek, minden viccét ismerem, minden történetét hallottam. Megállt vele az idő valahol akkor, amikor befejezte az iskoláit. Ott ő volt az első, a zseni, magasan szárnyalt a többiek fölött. De amikor már egyedül kellett repülni, ahhoz gyenge volt.

Kellett volna a taps, az elismerés. A hétköznapi dolgokhoz nem ért, és nem is érdekli semmi. Már a munkája sem, pedig abban tényleg jó lehetne. Az emlékeiből él. Amikor megismertem, nem láttam, hogy ő már kiszállt, befejezte, csak saját maga körül forog körbe-körbe, de nem tart sehová.

FORRÁS: UNSPLASH

Felépítettem egy családot az ígéretekre, amik soha nem váltak valóra. Most már tudom, akkor nem tudtam. Mert hinni akarunk abban, akit szeretünk. Ő pedig ebben nagyon jó: szépen ígér, érzelmesen és csodálatosan tud bocsánatot kérni. Én nem tudok. Sokszor a szememre vetette, igaza is van. Én nem vagyok lelkizős, nem tudok együtt sírni a másikkal, de ha baj van, szívesen segítek.

Ilyen vagyok. Helyettem inkább a tetteim beszélnek. 

De tudod, elfáradtam. Elég ideje cipelem már, nem akarom tovább. De ő nem akar a saját lábára állni, mindig vitte valaki: először az anyja, aztán meg én. Ragaszkodik – na nem hozzám, hanem a kényelemhez. Lassan már mindent én intézek, és persze én fizetek. Pedig egyelőre még van állása, saját fizetése.

Elhagynám szívesen, de félek elmenni. Ha csak ketten lennénk, már rég nem lennék vele. De gyerekeink vannak. Vagyis nekem gyermekeim vannak, neki meg utódai, kis részecskék a saját testéből. Úgy ragaszkodik hozzájuk, ahogy valaki a saját karjához ragaszkodik.

Nem engedi el őket soha, de nem is törődik velük. Egy gyereknek ne legyenek igényei. Ha megmondom, hogy válni szeretnék, balhé lesz – nem kicsi! Tönkrezsarolna a gyerekekkel. Szóval jobb lenne, ha elvinné valaki.

Ránézésre nem rossz parti, okos, jól hangzó állása van, kellemes társalgó, és tudod, az a férfi akinek “olyan szép lelke van”.  Gondoskodó apának és férjnek is tűnik, mert annak hiszi magát. Például elvitte a nagyot kirándulni, a mai napig emlegeti – csak azt nem, hogy ez két éve volt.

Virágra, bonbonra is van pénze, ha akar valamit, csak a hónap végén tőlem kér kölcsön benzinre. Szóval nem látszik ám rajta, hogy velünk milyen. Az nincs ráírva, hogy többet hallom morogni és kiabálni, mint beszélni.

Néha úgy képzelem, hogy a szeretője kedves és naiv lesz, mint én annak idején. Néha pedig úgy, hogy kifog egy igazi házisárkányt, aki helyettem is pokollá teszi majd a napjait. De az állandó, hogy azt remélem, fogja és elviszi magával, és én békésen élhetek majd a gyerekekkel.

Nem lennék-e féltékeny, hogy lecserélt? Nem, egy mákszemnyit sem. Már régóta nem vagyok az övé, hogy le tudjon cserélni. Én soha nem kellettem neki, csak a “szolgáltatások”, amik velem jártak, azt meg szívesen átadom másnak. Ő sem volt az enyém soha, nem tartozik senkihez, csak saját magához.

Tudom, hogy buta ábránd ez a szeretősdi. Nem lesz ekkora szerencsém, úgyhogy elhagyom én magamtól is, csak egy kis idő kell, amíg összeszedem magam anyagilag és lelkileg. Csak azért meséltem el, hogy tudd: ilyen is van, amikor a feleség örülne, ha végre valaki elvinné a férjét. Mert nem mindig a szerető jár ám jól, nehogy azt hidd!

Nyitókép: Unsplash